Beszámolók


23.Január


Kisgyermekként mindig is szerettem volna magamnak egy olyan motort, amit nem kell hajtanom és boldogan szelhetem vele a kilométereket. Sajnos nekem ez nem adatott meg, de álmomban sem mertem gondolni, hogy egyszer én leszek majd az a felnőtt, aki ezt a kívánságát valaha másnak tudja teljesíteni.

Nagy izgalommal jelentettem be a meetingen a munkatársaimnak, hogy Patrik kívánságát Mi teljesíthetjük, ami nem volt más, mint pont egy olyan motor, amit valaha én is szerettem volna!

Nagyon büszke vagyok a csapatomra, hogy valamennyien az első szóra egyöntetűen támogatták a kívánság, megvalósítását.

Mári Anikó munkatársammal és a Csodalámpa Alapítvány önkéntesével Tihanyi Sándorral együtt volt lehetőségünk átélni azt a megható és felemelő pillanatot, amikor teljesíthettük Patrik kívánságát.

Egészen biztos vagyok benne, hogy sem Mi, sem Patrik, soha nem felejti el azt a pillanatot, amikor csillogó szemekkel ez a mosolygós kisfiú, először ülhetett fel arra a motorra, amit a mi segítségünkkel már minden nap játszhat.

Tudjuk valamennyien, hogy a mosolynak óriási gyógyító ereje van. A képeken látható, ha valaki, akkor Patrik, ez a bátor kisfiú, igazán tud mosolyogni.

Köszönöm minden munkatársamnak, és az Alapítványnak, hogy felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg karácsony havában, nem csak Patrikot, hanem engem is.


Nagy István és csapata





Köszönjük a Fundamenta SZEB támogatását!









Tihanyi Sándor
kívánság-koordinátor
Tiszabura, 2012.12.19.

Archívum



Belépés