Beszámolók


13.Március



Csodalámpával az osztályfőnöki órán!

A Csodalámpa által megvalósított újabb kívánságot, rendhagyó módon a kívánságkérő Kinga iskolájában, az osztályfőnöki órán teljesítettük.

A súlyos betegségen és utókezelésen átesett lány maga is egészségügyi dolgozónak készül. Betegségét így nemcsak átélte, hanem tanulta is. Milyen más tanulni egy betegségről, és megtapasztalni azt?!

Meglepetésként toppantunk be az iskola vezetésével együtt az osztályfőnöki órára. Az osztályfőnök a csodák létezéséről beszélt, majd mi ismertettük a Csodalámpa csapatának tevékenységét. Ezután átadtuk az Ericson cég által adományozott laptopot és az 1 éves mobil internet-előfizetést. Kinga kamaszos zavartsággal vette át az ajándékot, és szaporábban dobogó szívvel bontotta ki a csomagból a laptopot. Örömmel tartotta a fényképezőgép elé a masinát.

Távozásunk után, mint az osztályfőnöktől megtudtuk, az óra további témája is a Csodalámpa és az önkéntesség, a segítőkészség megbeszélése volt.

Este Kingát felhívtam, hogy érdeklődjek, sikerült-e működésbe hoznia a laptopot. Igaz ez a mai fiataloknak nem okoz gondot. A nagylány hangja derűs volt, vidám, egyszóval boldog, mintha kicserélték volna…

Búcsúzásként ő is meglepetéssel szolgált. Szeretne önkéntesként a Csodalámpa csapatához tartozni. Azt gondolom, ez az, amikor valaki valóban átérzi annak a tevékenyégnek a jelentőségét, amit a Csodalámpa csapata vállalt. Igaz, hogy közhely, de ide illik, mert igaz, hogy „nemcsak kapni jó, de adni is!”




Köszönjük a laptopot, az Ericsson Magyarország Kft. támogatását,

mellyel még több gyermek álmát tudjuk valóra váltani!!







/ 2






Varga Andrea és Veres Ágota
kívánság-koordinátorok
Zalaegerszeg, 2012.02.22.

Archívum



Belépés