Beszámolók


24.Február





Patrik Miskolcon egy rock-suliba jár, már évek óta nagyon komolyan foglalkozik a zenével, de arra nem volt lehetősége, hogy otthon is gyakorolhasson, így a Csodalámpától egy elektronikus dobfelszerelést kért. A beszerzés közben lehetőséget kaptunk Tókics Kornéltól, a Szigetszentmiklóson működő Expert Irodaház igazgatójától, hogy az általuk üzemeltetett stúdióban magas technikai színvonalon kipróbálhassa Patrik a dobot.

Amikor a családjával megérkeztek a helyszínre, nem sejtette, hogy az a dob, melyet itt a stúdióban élőben kipróbálhatott, azt utána haza is viheti, hiszen mától az övé. A kamaszokra nem jellemző, hogy amikor kapnak valamit, az ajándékozó nyakába borulnak, Patrikon mégis látszott, nagyon-nagyon örül a dobfelszerelésnek. Priskin Gábor hangmérnök segítségével azonnal fel is vettek egy rögtönzött dobszólót, és így elkészült az első demó cd-je is.

Már csak egy gyors szétszerelés, dobozolás következett és irány Miskolc, hogy otthon a lakásban – persze fülhallgatóval – végre a saját szobájában is gyakorolhasson Patrik, hiszen azt tervezi, zenekart alapít és meghódítja a világot.
Patrik, mielőbbi gyógyulást kívánunk neked, s kitartást, hogy a vágyad teljesülhessen. A dob szállítását és hozzá egy ajándék fülhallgatót Markó Ferenc, a bajai Hifi Klub üzletvezetője ajánlotta fel.




Szeretnénk köszönetet mondani az Erste Bank és a Budapest Marriott Hotel vezetőinek és munkatársaiknak, hiszen támogatásukkal tudtuk Patrik kívánságát finanszírozni.








/ 3






Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Szigetszentmiklós, 2012. február 14.

Archívum



Belépés