Az ilyen beszámolókat elkezdeni a legnehezebb, ahogyan az utazásoknak is mindig az eleje a legizgalmasabb – így én is tele voltam aggodalommal, hogy milyenek lesznek majd a gyerekek, élvezni fogják-e annyira az utazást amennyire mi szeretnénk, hogy élvezzék, eléggé jól megszerveztünk-e mindent, jó lesz-e a meccs, jó lesz-e az idő.... annyi mindenen elcsúszhat egy ilyen utazás. Aztán persze kiderült, hogy kár volt izgulni – röviden összefoglalva: ennél tökéletesebbre ez az utazás nem is sikerülhetett volna.

Pedig a hajnali negyed ötös ferihegyi találkozó nem sok jót ígért – fáradt, nyűgös gyerekekre és zsörtölődő apukákra számítottam. Ezzel szemben mikor találkoztam Tomival és Bencével, két ragyogó, mosolygós és izgatott sráccal találtam magam szemben, akiken nyoma sem volt rosszkedvnek, kialvatlanságnak – és főleg nem a betegségnek. És hogy egyből a végére, az összegzésre ugorjak: ez a Csodalámpa munkásságának egyik legfantasztikusabb eredménye – eléri azt, amire sem gyógyszer, sem terápia, sem orvosok nem képesek – pár órára vagy akár pár napra is elfeledteti a gyerekekkel, sőt, akár szüleikkel is, hogy egyébként szinte csak a betegségről szól az életük.

Már az odaút is különleges élmény volt, mert mint kiderült, egyik gyerek sem utazott még repülőn, így a biztonsági ellenőrzéstől kezdve a duty free üzletek csillogásáig minden pillanat egy teljesen új világot jelentett. Aztán amikor Barcelonában kiléptünk a terminál ajtaján és megéreztük az arcunkon a decemberi 20 fokos meleget (leírom betűvel is, hogy mindenki értse: a húsz fokos meleget), mindnyájan tudtuk, hogy nagyon, de nagyon jól fogjuk érezni magunkat. Eltaxiztunk a hotelba, majd pár perccel később már úton is voltunk Barcelona híres állatkertjébe. A srácokkal közösen böngésztük a metrótérképet, együtt próbáltuk kibogozni, hogy vajon melyik a legideálisabb út és hogy mennyi jegyet is kell vennünk – látszott rajtuk, hogy ez az együtt tervezgetés, a közös felfedezés, a kaland élménye hihetetlenül fellelkesíti őket. Sikeresen meg is találtuk a metróállomást, jó helyen szálltunk le, sőt még az állatkert bejáratát is megtaláltuk – minden együtt volt az elégedettséghez. Aztán megtaláltuk az első narancsfát is, amiről egy kővel sikerült is pár narancsot lehajítani – ez az az élmény, amit egy Magyarországon felnőtt ember sohasem fog megszokni...

Némi magyar rafináltsággal sikerült bejutnunk a híres delfin-show-ra is: bevallom, sokat látott felnőttként még én is tátott szájjal, csillogó szemmel tapsikoltam a műsort végig - egészen elképesztő, hogy mennyire bonyolult és összetett mutatványokat hajtanak végre ezek a delfinek, olyan szorosan együttműködve egymással és az idomáraikkal, hogy attól az ember esze megáll. Az élménytől megrészegült gyerekekkel nagyot sétáltunk a pálmafákkal övezett belvárosban, lassan elértük a La Rambla-t, Barcelona Váci utcáját, minden magára valamit is adó turista úti célját, ahol mindent lehet kapni, de tényleg mindent – minket persze leginkább a Barcelona mezek és sálak érdekeltek, hiszen mégsem mehettünk az esti meccsre egyszerű, civil ruhában...

Már sötét volt, mikor valamivel 7 óra után, a tömeget követve megérkeztünk Európa legnagyobb stadionjához, a Camp Nou-hoz, a Barcelna-drukkerek imádva tisztelt szentélyéhez. A nagylelkű adományozók által felajánlott bérletekkel bejutottunk a monumentális épületbe, majd kb. 8 emeletet gyalogolva egyszerre csak felértünk a helyünkre és feltárult előttünk a stadion teljes méretében: olyan elképesztő térélménye volt itt, hogy az ember úgy érezte, legszívesebben felugrana és belerepülne az előtte tátongó mélységbe... borzalmasan nagy az a stadion, na. A srácok teljesen extázisban voltak, hiszen pont az a gyep, amit eddig a TV-ben láttak csak, pont ez az a hatalmas kijelző, azok a székek, azok a feliratok... és persze azok a játékosok!!!

Miután már elkezdődött a meccs és a Barcelona FC megszerezte az első gólt – na, azt hiszem, a fiúk ekkor kezdték csak igazán felfogni, hogy ők tényleg itt vannak. És hogy ezt minden ismerősük ugyanúgy a TV-ben nézi otthon, mint eddig, de ők itt ülnek a stadionban...
A félidőben, 1:0-ás vezetésnél aztán azt mondtuk, egy életünk, egy halálunk – egyszer vagyunk itt, úgyhogy megpróbáljuk – és a legtermészetesebb magyar pofátlansággal / leleményességgel (kívánt rész aláhúzandó) átlógtunk egy sokkal de sokkal jobb szektorba, és a második félidőt már onnan drukkoltuk végig – és nem is hiába jöttünk – a Barca még 3 (!) gólt rúgott, úgyhogy a 4:0-ás végső eredmény még a legmerészebb álmokat is túlszárnyalta. Olyan fáradtan értünk haza aznap este, hogy félő volt, mindannyian az aprócska liftben alszunk el. Pedig akkor még nem is sejtettük, micsoda élmények várnak ránk másnap.

Az előző napihoz hasonlóan közösen terveztük meg a programot és természetesen semmi nem lehetett olyan fontos, mint visszatérni a tegnapi fényes győzelem helyszínére, hogy befizessünk egy stadiontúrára. Azonban még a kapuig sem jutottunk, mert leragadtunk a hivatalos ajándékboltban – itt aztán tényleg volt minden, amire egy Barca rajongó valaha is vágyhat – sőt, még annál több is. Mert a minden fontosabb játékos nevével ellátott mezek az alapok, de volt itt labda, sima cipő, játékos nevével hímzett cipő, a vásárló nevével hímzett cipó, Barcelonás pohár, bögre, toll és ébresztőóra – sőt, Barcelonás elem a Barcelonás ébresztőórába... őrület volt. De olyannyira profin volt minden megcsinálva, hogy én, aki egyébként nem vagyok egy hatalmas focirajongó, mégis kedvet kaptam, hogy bevásároljak... hát, tudnak ezek a marketingesek.

/ 5

És az egész utazás csúcspontja még csak ekkor kezdődött – a stadiontúra. Annyira profi, annyira részlet gazdag, annyira felemelő ez az utazás, ahogyan végigvezetnek a klub több mint 100 éves történelmén és annak minden fontosabb vagy érdekesebb, meghatóbb pillanatán, hogy azt kell mondjam, a foci iránt a legkevésbé sem érdeklődők is hívő emberekként távoztak a „szentélyből”.

A mi srácaink meg, akiknek ezek az adatok, ezek a képek, ezek a felvételek a legjobb gólokról és ezek a kiállított mezek, cipők mind-mind jelentettek valamit, totális ámulatban vesztek el a rájuk zúduló hatások alatt. Mert mekkora már az az élmény, hogy besétálhattak a félistenként tisztelt játékosok öltözőjébe, hogy megnézhették az interjúszobát, amit már annyiszor láttak a TV-ben, de most ott állhattak élőben – nem volt hát meglepő, hogy ezek így együttesen sírás közeli állapotba juttatták őket. Mert ott és akkor tényleg egy álmuk vált valóra.

Közel 5 órát töltöttünk a stadionban – és őszintén mondhatom, mindannyian azt kívántuk, bár lenne még több időnk... de nem volt, mert nem akartuk kihagyni a Sagrada Familiát és legfőképpen pedig a tengerpartot nem. Úgyhogy metróztunk megint, meg loholtunk, meg ettünk nagyokat, meg fényképezkedtünk és nevetgéltünk. Közben nem volt rajtunk a kabát, és jó idő volt, és éreztük a tenger sós illatát a levegőben és mindannyian ész nélkül szuveníreket vásárolgattunk az otthon maradt szeretteinknek miközben azon beszélgettünk, hogy mennyire hihetetlen dolog az, hogy ők itt vannak, ez a két bajai ill. szombathelyi srác, akik bár már kb. 100x annyi időt töltöttek különféle kórházakban, mint más ember egész életében. Most mégis gondtalanul, felszabadultan, a téli ruhákat otthon hagyva Barcelona finom homokkal borított tengerpartján kergetőznek, és azokat a gólokat idézik fel, amit a kedvenc csapatukban játszó sztárfocisták lőttek a tegnapi estén – a saját szemük láttára, alig pár méterre attól a helytől, ahol ültek.

Hihetetlen ajándék volt ez az út – a gyerekeknek is, a szüleiknek is – és persze nekem is. A Csodalámpa működik, a csodalámpa varázsol, és tényleg csodát tesz – és nem csak kívánságokat teljesít, hanem életeket változtat meg – és tulajdonképpen ez a legnagyobb csoda.

Köszönjük a meccsjegyeket a WORLD FOOTBALL Tickets-nek, Szövérfi János és Bartos Zoltán uraknak!







Köszönjük a Comgame "576" kft munkatársainak, hogy támogatásukkal hozzájárultak a kívánság megvalósításához.

A kívánságot a Kempinski Hotel Corvinus Budapest támogatásával megrendezett Kívánság-konyha résztvevői teljesítették.