Beszámolók


10.December


A kis Péter nagyon szereti a meséket, de sajnos az édesanyja nem mindig ér rá a meseolvasásra. Miután ő még kisfiú, ritkán nézheti a Tv-ben a mesefilmeket, így aztán szinte természetes volt, hogy a csodalámpa dzsinnjétől valami olyasmit kérjen, amivel szebbnél szebb meséket tud maga elé varázsolni szülei segítsége nélkül is.

Sokáig gondolkodott a kis Peti, majd hosszú hallgatás után megosztotta régóta dédelgetett álmát a csodalámpa dzsinnjével: "szeretnék egy iciripiciri saját mozit, amin annyi mesét nézhetnék, amennyi csak belém fér". Kiderült, hogy ez a kis mozi igazából egy hordozható DVD, amit Peti korát meghazudtoló komolysággal tud kezelni.

Mikor megérkeztem a Tűzoltó utcai kórházba az ajándékkal, Peti önfeledten játszott a mesesarokban. Nem igazán tudtam volna rábeszélni, hogy menjünk be a kórterembe, mert szeretnék beszélgetni vele…, de egyszer csak meglátta a kezemben a csomagot és már gyanította, hogy nem csak beszélgetni fogunk.

Azonnal sejtette, hogy most valami nagy dolog vár rá, igazi lovagként vezetett a kis ágyához és mutatta, hogy foglaljak helyet. Amint elkezdtem bontogatni a csomagot, izgatottan közeledett hozzám, tágra nyílt, hatalmas szemekkel nézte az előkerülő csodát, a hordozható DVD-t, mikor pedig meglátta a mellette megbúvó macis filmet, azt azonnal magához szorította egyértelműen tudtomra adva, hogy ezt már soha többet nem adja oda nekem…, ez már csak az övé!

Kívánunk Neked kicsi Peti sok szép órát, önfeledt szórakozást a mesék világában.

Köszönjük Szabadics Zoltán magántámogatónk felajánlását!





Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
2010.12.03.

Archívum



Belépés