Beszámolók


23.Október

Szabina és Gergő kívánsága az volt, hogy Párizsba utazhassanak és megnézzék a nevezetességeket.
Egy szerda délutáni napon indultunk útnak négyesben, úticélunkhoz repülővel jutottunk el, ami hatalmas élmény volt a gyerekek számára. Szerencsésen megérkeztünk a párizsi repülőtérre, ahonnan taxival mentünk el a szállodánkba.

Csütörtökön reggel az Eiffel-toronynál kezdtük a napot. A hosszú sort végigvárva sikerült feljutnunk a torony legmagasabb szintjére, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a városra. Mindannyian „kattogtattuk” a fényképezőinket, hogy próbáljuk megörökíteni a látványt. Az Eiffel-torony után metróval eljutottunk a Concorde térre, ahonnan a Tuileriák kertjén végigsétálva elérkeztünk a Louvre-hoz. Igaz a múzeumba nem tettünk látogatást, de így is nagyon szép élmény volt a rendezett parkokban, tereken sétálgatni.

Pénteken reggel a Diadalívhez utaztunk legelőször, de mivel aznap sajnos a személyzet értekezletet tartott, így a Diadalív tetejére nem jutottunk fel, csak körülötte sétálgattunk. A Diadalívtől a Notre-Dame-ig metróztunk, ahol megnéztük a szép katedrálist. Gergőnek nagyon tetszett a Szajna és a Szajna-parti séta, ezért sétahajóra szálltunk mindannyian, és a hajóból gyönyörködtünk Párizs nevezetességeiben. Igaz, Szabina kicsit fáradt volt, így Ő a kilátást csak ülve figyelte, de Gergő szinte végig a hajó orrában állva fotózta a sok-sok látnivalót.

Szombaton reggel a csapat nagy útra indult, elmentünk a Párizs mellett található Versailles-ba.
Több mint egyórás sorban állás után sikerült belépnünk a kastélyba. Az igazság az, hogy nekünk lányoknak nagyon tetszettek a lenyűgöző kastélytermek.
Gergőnek igazán a park tetszett, ahol szaladgálhatott egyik szökőkúttól a másikig és bújócskázhatott a labirintusszerű bokrok között.
Szabina szerint ez volt az egyik legszebb hely, amit látott a párizsi utazása során.
Természetesen ezzel mi is nagyon egyetértettünk, hiszen ilyen csodálatos parkot nem láthatunk minden nap.
Szombaton este fáradtan értünk vissza a szállodába, ahol közösen megvacsoráztunk.

Vasárnap délelőtt mindenki fáradtan, és kicsit szomorúan pakolt össze és indultunk vissza Magyarországra.

/ 4



Azt gondolom, hogy fantasztikus napokat sikerült együtt eltöltenünk, sikerült szinte minden szép, nevezetes helyet megnéznünk Párizsban. Sajnos jó társaságban mindig „repül az idő”, így pillanatok alatt véget ért a mi kis közös utazásunk.

Remélem, hogy Gergőnek és Szabinának is örök élmény marad ez az út, és mindannyian szívesen emlékszünk majd vissza az ott átélt közös élményekre.

Dr. Kiss Tímea
Kívánság-koordinátor
2010. október 21.

A kívánságot az és a támogatásával teljesítettük. Szabina és Gergő nevében is köszönjük.

Archívum



Belépés