Beszámolók


14.Szeptember


Kristóf egyik kedvenc játékcsaládja a Thomas vonatok, így nagy élményt jelentett számára, amikor valóságos nagy mozdonyokat láthatott a Gyermekvasút vontatási területére érkezve a családjával.

Nagy türelemmel és segítőkészen fogadott minket a vasút helyi vezetője és sok érdekes dolgot mesélt nekünk a mozdonyok és vasúti kocsik történetéről és karbantartásukról, amit a család érdeklődve hallgatott. Kristófot a látvány és a mozdony vezetése foglalta le leginkább. Ajándékokat is kapott, mint például zászlót, naptárt, amelyek mind a vasútra és erre a napra emlékeztethetik majd őt.

Ezután felszálltunk a vonatra, ahol gyerekek látnak el több feladatot és elmentünk a János-hegyhez, ott sétáltunk, felszálltunk a Libegőre, ami szintén élvezetes új élmény volt Kristófnak. Újabb séta és vonatozás után visszaértünk a kezdőpontunkhoz, ahol a nap lezárásául átadtam Kristóf másik közlekedéssel kapcsolatos kedvenc játékából egy változatot: a Verdák autókat Duplo kivitelezésben.

Örömmel és izgatottan szorította magához, és így indultak hazafelé a sok élményt adó kirándulás után.




/ 3








Köszönjük Kollár Tibor támogatónknak és a Gyermekvasút munkatársainak önzetlen segítségüket,

nélkülük Kristóf álma nem válhatott volna valóra!





Halmos Judit
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.08.29.

Archívum



Belépés