Beszámolók


15.Június

Kívánsága egy 2 személyes akkumulátoros autó volt, amit testvérével is tudnak használni. Elérkezet a nap és a kisautó megérkezett. Márk először úgy meglepődött, nem is értette, hogy kerül ide egy autó és mellette a Tündi néni és valaki meg fényképezi. Kisebb gyanakvással, de látható örömmel ment az autó felé. Mondtuk, hogy a kívánságát hoztuk el és üljön bele. Nagyobb testvére első szóra bepattant az autóba. Apai segédlettel elindultak, de pár perc múlva már egyedül is nagyszerűen vezették az autót. Márk a bátyának is engedte vezetni, aki le-föl ment az udvaron. Márk elég hamar visszakérte a vezető helyet a bátyától. A hatalmas udvarukban tócsa, kerülgetésre, majd vadászatra indultak. Nagy élvezettel kerülgették eleinte a tócsákat, majd azt élvezték, ahogy átmennek rajta. Nagyokat nevettek a "száguldozás" közben, időnként ránk mosolyogtak és integettek. Kis idő múlva már nem is vettek tudomást rólunk és csak fáradhatatlanul rótták tovább a köröket.
Kívánunk Márknak sok-sok felejthetetlen utazást a kis autójával!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Márk nevében is köszönjük!





Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Máza, 2010. 06. 13.

Archívum



Belépés