Beszámolók


14.December

Egy életre szóló élményben lehetett része Petinek, amikor megnézhette, hogyan készül a Sláger Rádió Bumeráng műsora.
Igyekeznünk kellett e kérés teljesítésével, mivel a hírek már arról szóltak, nemsokára megszűnik a Sláger adása. Az előzetes egyeztetés után megkaptuk az engedélyt, hogy a műsor készítését közelről is megnézhessük. Bár korábban a liftben Peti még szorongott, milyen lesz a „nagyok” között, az élő adás stúdiójába belépve, mintha mindig is ide járna. Nagyon barátságosan fogadtak bennünket, megmutatták a kütyüket, amin keresztül az éter hallgatói elérhetők. De az igazi meglepetés akkor érte Petit, amikor megengedték, hogy a mikrofonhoz üljön és ettől kezdve 1 órán keresztül élő adásban beszélgethessen kedvenceivel, Bochkor Gáborral, Boros Lajossal, Voga Jánossal, na meg természetesen a hallgatókkal. Hát ezt az érzést nehéz leírni, ahogy ez a kisfiú közvetlenül társalgott a betelefonálókkal, véleményt mondott a felvetett témákról, volt, hogy bölcs tanácsaival látta el a média nagyágyúit.


Szeretnénk megköszönni Baji Anita szerkesztőnek és a bumerángos fiúknak, Bochkor Gábornak, Boros Lajosnak és Voga Jánosnak, hogy hihetetlen türelmükkel és barátságos hozzáállásukkal egy felejthetetlen élményt szereztek Petinek.

Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Budapest
2009.10.27.

/ 3



Archívum



Belépés