Beszámolók


27.November

Mirjam kívánsága egy kerékpár volt, amelynek előteremtését Horváth Károly úr vállalta magára.

A gyönyörűen feldíszített kerékpár és a hozzá színben is illő fejvédő átadására november 24-én a Tűzoltó utcai kórházban került sor az adományozó és felesége által.

Mirjam és édesanyja nagy örömmel és meghatódottan fogadta a kerékpárt. Horváth úr és felesége a meséskönyvek polca előtt várta Mirjamot a kerékpárral, aki hangos "óh-óh" felkiáltással fejezte ki meglepetését.
Meglepődött, de érezni lehetett, hogy már várta is ezt a pillanatot. Édesanyja segítségével lassan fel is oldódott visszafogottsága és rövidesen már vidáman biciklizett a teraszon. Talán a szülők sem gondolták, hogy a kívánság ilyen gyorsan teljesül, ez a Horváth házaspárnak köszönhető.

Mirjamnak ma nagyon jó napja volt, mert a délután során kisebb ajándékot kapott szép rajzaiért. Úgy hallottuk, hogy ezen a programon csak a biciklin ülve volt hajlandó bármit is csinálni.

A találkozóra, Mirjam váratlan megbetegedése miatt, nem kerülhetett sorra ez eredetileg tervezett időpontok egyikén sem, de egy héttel később már minden rendben volt.

Tomaj Ildikó
kívánság-koordinátor
Ősi, 2009. november 24.

Archívum



Belépés