Beszámolók


16.Október

Szombaton reggel trópusi felhőszakadásra ébredtünk, ami szerencsére elvonult, mire az izgatott gyerekekkel abba a kisvárosba értünk, ahol a delfinárium működik. Itt egy helyi buszsofőrtől tudtam meg, hogy aznap a park zárva tart. Ez sajnos nem csak rémhír volt: telefonálgatás után kiderült, hogy a reggeli vihar miatt tényleg...

Vonattal visszautaztunk Rómába, és egy kis buszos városnézéssel töltöttük a délutánt, de a gyerekek reggeli lelkesedését sajnos semmi nem tudta visszahozni. A csalódottságuk teljesen érthető volt, mindannyian abban bíztunk, talán majd vasárnap. Abban biztos voltam, hogy nem szállhatunk fel a repülőgépre anélkül, hogy ne találkozzanak a delfinekkel.

Vasárnap mellénk szegődött a szerencse, bőröndökkel felpakolva már reggel 8-kor indultunk a szállodából, és 10-kor már a delfináriumban voltunk. Az itt töltött nap mindenkit kárpótolt a kezdeti nehézségekért, a gyerekek szájtátva nézték az előadást, kedvenc állataik produkcióját!!

Amennyire lehetett, megközelítettük a medencéket, hogy ezzel is örök emléket szerezzünk. Este egy nagyon fáradt, ám annál boldogabb kis társaság jelentkezett beszállásra a reptéren: még szerencse, hogy a magunkkal hozott élményeket nem lehet súlyra mérni, mert biztos, hogy akkor rengeteget kellett volna túlsúlyra fizetnünk.


Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik anyagilag vagy bármilyen más módon hozzájárultak "a nagy esemény" megvalósulásához, melyet lehetővé tettek számunkra és még sok gyermek számára az eddigiek során.

Külön köszönjük a szervezőknek, az alapítvány munkatársainak, hogy beteljesedhetett ez a kívánság is.

Nagy öröm volt számunkra, hálásak vagyunk ezért a szép és maradandó élményért.

Munkájukhoz további sok sikert, sok-sok örömet, életükre áldást és jó egészséget kívánunk szeretettel és tisztelettel:

::::::::::::::**** család





A kívánság teljesítését támogatta:








Márta nevében is köszönjük!




Dobó Gábor
kívánság-koordinátor
Torvaianica, 2009.10.10.

Archívum



Belépés