Beszámolók


13.Október


Péter kívánsága az volt, hogy barátaival együtt eltölthessen egy napot a Fővárosi Vidám Parkban.

A kívánságon nagyon meghatódtam, mert ugyan nem példa nélküli, de ritka, hogy egy gyermek a Csodalámpától kapott lehetőséggel a társait is örömben szeretné részesíteni. Az ok még meghatóbb, Peti égési sérülést szenvedett, 8 hónapot töltött kórházban, és bár kitűnő tanuló volt, akarata ellenére új iskolát kellett keresniük.

Szerencsére az új osztályában szemmel láthatólag nem jelent gondot a társainak, hogy Peti arcbőrére sajnos örökre belevésték a lángok azt az intelmet, hogy a tűzzel nagyon, de nagyon kell vigyázni.


Vidám, illedelmes, kicsit megilletődött és a nap eseményei miatt izgatott csapat érkezett 2009. szeptember 27-én vasárnap a Déli pályaudvar 8. vágányára. Gyors ismerkedés után elindultunk a vidámparkba. Az időjárás is tudta, hogy fontos ez a dátum, mert a mosolygós Napot küldte szolgálatba, a borús felhők, eső és szél szerencsére szabadságot kaptak.

A bejáratnál kicsit várni kellett, mert meglepő módon nem csak mi szerettük volna bebocsátást nyerni erre a helyre, ezen a szép őszi napon. Miután mindenkire felkerültek a belépő karszalagok, magassági mérettől függően különböző színűek, már csak az jelentett gondot, hogy milyen sorrendben és hányszor üljenek fel a hullámvasútra, ingadozzanak a forgó hordóban, lökdösődjenek a dodzsemekkel, viccelődjenek a tükörterem nyújtotta látványon és élvezzék a még sokféle gyermek- és felnőtt szívet egyaránt gyönyörködtető dolgot.

Egy óra tájban az éhes gyerek száj élelemért kiált, ezt orvosolandó megpihentünk a park étkezdéjében egy kis pizza ebédre. Jóízű lakmározás után illedelmes köszönetet kaptam a gyerekektől is, és szétszéledt a csapat, a búcsúzás pillanatára alig tudtam megtalálni egy-egy gyermeket. Peti arcán jóval inkább az események miatti izgalom tükröződött, mint a felhőtlen öröm, ami ebben a szituációban magától értetődő.


Remélem a nap azon része, amit nem együtt töltöttünk ugyanolyan jól sikerült, mint amit velem.
Jó egészséget kívánunk mindannyitoknak!



/ 3






Németh Eszter
kívánság-koordinátor
Budapest, 2009.09.27.

Archívum



Belépés