Beszámolók


7.Május

Medgyesegyházára igen zötyögős út vezetett, de a kedves fogadtatás és a boldogság, amit Jani arcán láttunk mindenért kárpótolt.

Jani egy éve gyógyult meg a leukémiából, így a gyógyulásának az évfordulóját is együtt ünnepelhettük. Azóta 15 kg-t hízott, dús haja lett, és olyan jól nézett ki, hogy igencsak elbizonytalanodtam, hogy kihez is jöttünk?

Csupa jó hírt hallottunk Janiról, jár tanfolyamra, nemsokára motorozhat, és kitűnő tanuló, pedig már nyolcadik osztályos.

Sokáig gondolkozott, mit is kérjen a Csodalámpa Alapítványtól: először utazni szeretett volna, de az egész családdal. Szíve szerint nem tudta volna se anyát, se apát, se a tesót otthon hagyni, végül ezért döntött a Nintendo mellett. Ezzel akár az egész család együtt játszhat!!

Szakértő kezekbe került az új készülék, a sok kis alkatrész pillanatok alatt a helyére került. Már CD-ket is beszerzett hozzá, így máris kezdődhetett a játék.

Igazi sportbemutatóban volt részünk, nem akármilyen átéléssel. Tenisszel kezdett, majd boksszal folytatta, olyan intenzíven, hogy egészen kimelegedett, majd bowling következett. A legelső dobás telitalálat volt, de a többi is sok bábut letarolt.

Szívesen néztük volna még Jani önfeledt játékát, de sajnos indulnunk kellett, mert hosszú út állt előttünk.


Köszönjük az Alapítványnak, hogy ismét egy csoda részesei lehettünk!


/ 3






Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2009. 04.04.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. János nevében is köszönjük!

Archívum



Belépés