Beszámolók


22.Április


Szép tavaszi napon indultunk útnak Dorkához és családjához. Persze nem üres kézzel mentünk, a csomagtartónkban ott lapult a gyönyörű, rózsaszín akkumulátoros kisautó.

Bár nem először találkoztunk Dorkával, hiszen nemrég két napot töltöttünk együtt Szilvásváradon, a félénk, halk szavú kislány mégis nagyon megilletődött volt.

Szerencsére vittünk magunkkal „tolmácsot” is, a Csodalámpa legfiatalabb önkéntesét, a hároméves lányomat, Sárát. Nos, neki nem voltak kommunikációs problémái! Dorka, kishúga Blanka és Sára néhány perc múlva már a legnagyobb egyetértésben játszottak a gyerekszobában.

Közben az apukák titokban behozták a csomagtartóból a kisautót és beüzemelték az udvaron. Mikor készen voltak, kivittük a lányokat, akik azonnal birtokba is vették a járgányt. Először feldíszítették a matricákkal, aztán – némi szülői útmutatást követően – már kezdődött is a száguldozás!

Nyoma sem volt már Dorka félénkségének! Nagyon örült a csodaszép kisautónak. Kacagott, csacsogott, profi módon vezetett, persze jó testvérként néha Blankának is átengedte a kormányt.
Csodálatos délutánunk volt, mindannyian nagyon jól éreztük magunkat!

Kedves Dorka! Kívánunk neked kellemes autókázást és sok-sok balesetmentesen megtett kilométert!




Palásti Ildikó
kívánság-koordinátor
Záhony, 2009. 04. 10.






A kívánságot a Dr. Tesics György és az AAA Klinikák Dent Kft. támogatásával teljesítettük.

Archívum



Belépés