Beszámolók


30.Július

Dani anyukájával érkezett a klinikára, csak úgy, látogatóba.

Amikor a mit sem sejtő gyermeknek átadtam a csodalámpától kért PSP-t, szinte elállt a lélegzete.
Az addig visszahúzódó, szótlan gyermek rögtön beszélni kezdett, és izgatottan csomagolta ki ajándékát.

Tetszett neki, nagyon. Sajnos nem tudta kipróbálni, mert még fel kellett tölteni az akkumulátorát. Ő azért még próbálkozott, hátha beindul. Sajnos türelem kellett hozzá, meg idő, amíg feltöltődik.

Mindkettőből kevés volt, ezért gyorsan összecsomagoltak és hazasiettek, hogy végre a család többi tagjának is megmutassa ajándékát.

Remélem, azóta már jókat játszott vele. Jó egészséget kívánunk hozzá!


Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Pécs, 2008.07.21.




A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dani nevében is köszönjük!

Archívum



Belépés