Beszámolók


16.Július

Évánál már többször jártam a kórházban, mialatt bent feküdt a kezelések miatt, így amikor sokadszorra mentem be hozzá, nem is gondolta, hogy viszek valami hatalmas meglepetést a számára.

Beszélgettünk egy kicsit, majd egy kis idő múlva átadtam kívánságának tárgyát: egy laptopot.

Volt öröm és meglepődés!
Nagyon vágyott már egy számítógépre, mert a betegsége miatt mást nem tud csinálni szabadidejében, szülei pedig nem tudták teljesíteni Évi vágyát. Szerencsére épp benn volt nála látogatóban egy fiú barátja, így a beüzemelés sem okozott gondot.
Azóta Éva szinte egyfolytában számítógépezik és így talán gyorsabban telnek a kórházban töltött kedvetlen napok.

Kovács Edina
kívánságkoordinátor
Budapest, 2008. július 2.

A kívánságot az Erőforrás Alapítvány közreműködésével, az támogatása révén teljesíthettük. Köszönjük!

Archívum



Belépés