Beszámolók


9.Július


Ferike éppen kemotherápiás kezelése miatt tartózkodott az osztályon. Nem érezte túl jól magát, sokat aludt és nem kereste senki társaságát.

Egyszer éppen az ebédlőben volt, amikor megjelentünk egy nagy dobozzal. Először csak furcsán nézet, aztán amikor rájött, hogy a várva várt ajándéka érkezett meg, örömében szinte szóhoz sem jutott.

Azonnal csomagolni kezdte, és csak azt mondogatta, hogy ő bizony már azt hitte, hogy sosem kapja meg. Bevitte a szobájába és rögtön üzembe is helyezte. Közben pedig felhívta az anyukáját, aki otthon volt, hogy micsoda csoda történt. Boldogan mesélte, hogy nagyszerű laptopot kapott és azt ecsetelgette, hogy mi mindent tud.

Csak úgy ragyogott és a körülötte lévőket is magával ragadta az öröme. Kicsit később, amikor visszamentem hozzá, már az ágya közepén volt a gép és egy barátjával előtte ültek -székeken az ágyra feltett lábakkal- valamit rágcsálva filmet néztek.
Nagyokat beszélgettek közben, és jókat nevettek. Feri állapota rohamosan jobb lett és másnap haza is mehetett. Igaz, csak rövid időre. Azóta társaival is megosztja laptopját, ha itt van a klinikán.



Nagyon jó helyre került ez az ajándék! Amikor rossz állapotban lévő barátjának adta kölcsön gépét vagy éppen együtt játszottak rajta, az hamarosan jobban lett és természetesen most neki is egy ilyen masina az álma. Reméljük Ferinek még sok öröme lesz ajándékában.
Köszönjük a csodalámpának ezt a boldogságot, amit okozott.





Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
2008.06.24

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Ferenc nevében is köszönjük!

Archívum



Belépés