Beszámolók


1.November

/ 3



Lilla - talán lányoktól kicsit szokatlan - kívánsága egy basszusgitár és erősítő "szett" volt.

Elmondta, hogy van egy lányokból álló zenekaruk és ott szeretne az új gitárral zenélni. Nyomban elterveztük, hogy az átadásra - betegsége miatt ritkán látott - barátait, zenekerát is beszervezzük.
Később az is kiderült,hogy a pécsi Brigád együttes a kedvence...

Apró csodák és csodálatos, segítőkész emberek által sikerült a Brigád zenekart is megnyerni az ügynek. Ők is felajánlották, hogy szívesen részt vesznek az ajándék átadásában.

Nagy szervezkedések és izgalmak után már csak Lillát kellett a tett színhelyére szervezni, és Lilla szinte minden gyanúját sikerült eloszlatni...

Miután azt hitte, hogy egy előadást kell végig hallgatnia, unottan lépett a terembe, ahol mindenki izgatottan várta.

Lilla a döbbenettől sokáig meg sem bírt szólalni. Nagyon nagy meglepetést sikerült okoznunk neki és persze magunknak is, örömét látva.
Ott voltak a klinikai tanárai, a pszichológus, a gyógytornász és mindazok a felnőttek, akik mostanában körülötte vannak, és barátai is eljöttek, hogy együtt osztozzunk Lilla örömében.
Lassan oldódott a kezdeti "döbbenet" és barátnői gyűrűjében a Brigád adta át a vágyott Behringer basszusgitárt és erősítőt Lillának.

Ezután még sokat beszélgetett a két zenekar és a végén a Brigád meghívta a lányokat a jubileumi bulijukra.

Mielőbbi gyógyulást és sok-sok sikert kívánunk Lillának!

Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Pécs, 2007.10.16.

A kívánság teljestéséhez a Basys Kft nyújtott alapítványunknak jelentős segítséget. Lilla nevében is hálásan köszönjük!

Archívum



Belépés