Beszámolók


19.Június

Ákos 16 éves Kecskeméten élő fiú édesanyja azzal kereste meg a Csodalámpa Alapítványt, hogy Ákos izomsorvadásban szenved, és csak szülei segítségével tudja elhagyni a lakásukat. Nagyon szeretne egy laptopot, melynek segítségével kapcsolatot tarthatna a külvilággal, és amely elfoglaltságot jelenthetne számára, információszerzést és lehetőséget a kommunikációra. Kérését 2007. június 18-án sikerült teljesíteni.

/ 5



Ákos hihetetlen módon örült az ajándéknak, türelmetlenül várta, hogy édesapja kibontsa végre. (Ő sajnos nem igazán tud fogni)
Érezni lehetett, alig várja, hogy végre összeszereljék, beüzemeljék már a számítógépet.

Számunkra is felejthetetlen élmény volt átélni, hogy e 16 éves kamasznak micsoda boldogságot hoztunk...


Kecskemét, 2007. Június 18.

Zsombori Erzsébet és Kakóné Gál Andrea

Hálásan köszönjük az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjainak, szüleiknek és tanárainak, és a GE HUNGARY Ipari és Kereskedelmi ZRt-nek, hogy segítettek nekünk egy újabb "csoda" megvalósításában.

Archívum



Belépés