Beszámolók


23.Március

Én azt kívántam a Csodalámpától, hogy találkozhassak Lukács Lászlóval, a Tankcsapda énekesével. Már amikor megtudtam, hogy milyen hamar intézkedtek, roppant izgatott voltam.
Ekkor egyből egy barátnőm jutott az eszembe, akivel a tréning táborban nap, mint nap Tankcsapda számokat hallgattunk.

A meglepetés a dologban az volt, hogy a koncertjükön is részt vehetünk.
Ez így egyben fantasztikus élmény volt! Már 6 órakor ott voltunk. Az is jó érzéssel töltött el bennünket, amikor a biztonsági őröknek szólt a menedzser, hogy nekünk nem kell jegyet vennünk, mert az együttes vendégei vagyunk. Az Annával izgatottan vártunk a nagy találkozóra. De ezt a feszültséget Lukács Laci könnyedsége gyorsan feloldotta. Ő maga ajánlotta fel a közös fotó készítését, és bár mi elképzeltük, hogy miket fogunk kérdezni, annyira meg voltunk illetődve, hogy Laci kérdezgetett bennünket.
Mire észbe kaptunk már az első sorban találtuk magunkat, ahogy pogózunk a Tankcsapda számokra. (Már amennyire ez az első sorban lehetséges.) :)
Laci rögtön az elején kiszúrt minket, és igyekezett minden tárgyi ajándékot felénk célozni, de nem mi vagyunk az egyetlen rajongói, így gyorsan kikapkodtak mindent a kezünkből.
A koncertnek majdnem éjfélkor lett vége, és fáradtan de tele élménnyel utaztunk haza Tatabányára.

Szeretném megköszönni a Csodalámpa Alapítványnak, és külön Kissné Horváth Anitának, hogy megszervezte nekünk ezt a fantasztikus találkozót!

Köszönettel ***** Dorottya
Tatabánya, 2007. március 20.

Archívum



Belépés