Beszámolók


16.November

Az álom, az MP3 lejátszó, amivel Cintia a kórházban gyerekdalokat hallgathat, végre teljesülhetett. Szigorúan titokban folyt a szervezkedés, csak a mama és Enikő főnővér tudta, mikor megyünk be a kórházba.

A kórterembe a lejátszó felajánlójával Zsolttal, és kislányával, Nórával belépve bemutatkoztam, és elmondtam, hogy a Csodalámpa kapott egy levelet tőle, amiben egy kívánság volt, emlékszik-e rá?... Cintia hatalmasat kiáltott örömében, felragyogott az arca, úgy mondta: MP3 lejátszó...

A gyönyörű, macis ajándékzacsóból már húzta is elő a lejátszót - és 7 éves korát meghazudtoló szakértelemmel bontotta ki izgatottan, és rakta azonnal össze.

Mint utólag kiderült, az időzítés is remek volt, Cintia épp aznap mehetett végre haza a kezelésekről, amikor reggel az ajándékot elvittük neki, és otthon a fiúk, a papa és a testvére majd már vehetnek is fel zenéket a lejátszóra...
A csomagban még egy meglepetés lapult, egy gyönyörű, ici-pici, halványzöld rádió, természetesen fejhallgatóval, amin szintén hallgathat majd Cintia zenét, vagy bármi mást, amit csak akar.
Ezúton is köszönjük az ajándék felajánlójának, Szabó-Jilek Nórának, hogy Cintia álma teljesülhetett.

Flandera Tünde
kivánságkoordinátor
2006.11.02.

Archívum



Belépés