Beszámolók


19thOctober

Iza 6 éves kislány, Miskolcon áll gyógykezelés alatt. Nehéz napok várnak rá, mert másodszor fog átesni komoly orvosi beavatkozáson.
Betegsége, állapota miatt nagyon régen várta, hogy személyesen találkozhasson kedvenc énekesével: L L Juniorral.
Végre eljött az a nap amikor a csoda megtörténhetett!!!
Iza úgy tudta, azért megy át a kórházból a Ronald Házba, hogy megnézze azt a szobát, amiben majd édesanyja lakni fog az alatt az idő alatt, amíg ő a steril boxban lesz. A kórház dolgozói, a szülők, a gyerekek mind nagyon izgatottak voltak, drukkoltak a kislánynak, hogy jól sikerüljön a találkozás. Mert mindenki tudta milyen találkozóra megy Iza, csak ő előtte volt titok.
Várakozni kellett Juniorra, mert az autója lerobbant az autópályán.
Már minden játékot kipróbáltunk, ami a Ronald Házban fellelhető volt, és egyszer csak megszólalt a Ház csengője, s megérkezett a vendég Junior és a zenész társai. Szívet melengető látványban volt részünk, amikor a lépcső tetejéről meglátta Izuska Juniort, és leszaladva a lépcsőn átkarolta az énekest.
Az hiszem, abban a pillanatban nem maradt szem szárazon. Junior, a zenészek, Izabella és édesanyja, a keresztmama, a média képviselői, a Ronald Ház háziasszonya, és mi Csodalámpások mindannyian csillogó szemekkel mosolyogtunk egymásra, s mindnyájan ugyanarra gondoltunk. Pár percig ölelték egymást Iza és Junior, aztán az énekes énekelt a kislánynak. Sokat beszélgettek, játszottak, s az idő - ami több mint másfél óra volt, - nagyon hamar elszaladt.
Erre a találkozásra mindnyájan nagyon hosszú ideig fogunk emlékezni és beszélni róla. Junior elmondta, hogy Izuska a legbátrabb kislány akivel eddig találkozott és nagyon drukkol neki, hogy minél hamarabb meggyógyuljon. Az ajándék CD mellé az énekes egy dedikált plakátra rajzolt több tucat szívecskét és kérte a kislányt hogy annyiszor legyen erős és ügyes, amennyi szív van a papíron.
Kedves kis Izabella!
Bízunk benne hogy ez a találkozás sokáig emlékezetes marad a számodra!
Kívánjuk Neked, hogy Junior dalainak a hallgatása adjon erőt az előtted álló nehéz napok hősies elviseléséhez.


Tatárné Csonka Zsuzsanna
Kónya Szilárdné
Török Árpádné
Steerné Ambrus Judit
Kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2010.október 06.






/ 5




19thOctober

Alex régi álmát sikerült a napokban valóra váltania a Csodalámpa Alapítványnak Miskolcon a Gyermekkórházban.
Már régóta szeretett volna egy hordozható számítógépet, kívánságát az interneten jelentette be édesanyjával.
Amikor beléptek édesanyjával a szobába, ahol átadtuk a kért ajándékot, nagyon meglepődött, ami látszott is az arcán, mert nem is gondolta, hogy miért jöttek ide is, mert éppen kontroll vizsgálaton voltak.
Folyamatosan mosolyogva, csillogó szemekkel nézte végig, amíg a kezébe adtuk a meglepetést rejtő szatyrot.
Amikor kivette a nagyon - nagyon várt tárgyat, nem is talált szavakat, csak annyit mondott: NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM!


Reméljük, hogy a laptop örömteli perceket nyújt Alexnak és jó egészséget kívánunk!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Alex nevében is köszönjük!

Kónyáné Tímea és Törökné Zita
kívánság – koordinátorok
Miskolc, 2010. szeptember 15.

18thOctober

Vivien régóta vágyott mát egy laptopra, és türelmessége eredmény hozott.
Meglepődve érkezett meg a Csodalámpa irodájába, nem tudta mi vár rá, de amint a dobozok előkerültek, huncut mosoly jelent meg az arcán. Nagyon örült, és vidámsága csak fokozódott, ahogy bontogatta az ajándékát.
Reméljük, sok örömöd telik majd ebben a számítógépben!!


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Vivien nevében is köszönjük!

Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. 09.29.

18thOctober

Sára régi vágya volt egy digitális fényképezőgép, megdörzsölte a Csodalámpát, s kis várakozás után egyszer csak teljesült a vágya.
Kedves emberek érkeztek hozzájuk, mind a két beteg testvérének is hoztak ajándékot, így örömük is szinte megháromszorozódott.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Sára nevében is köszönjük!






Benkő Vilmos
Kívánság-koordinátor
Veresegyház,2010.09.29.

Tisztelt Alapítvány!

××××× ××××× Judit a három mozgássérült kislány édesanyja szeretném megköszönni a szép és értékes ajándékokat. Nagyon hálásak vagyunk ezért. A lányok nagyon boldogok és nagyon szívesen használják az ajándékokat. Küldjük a fényképeket a lányokról. Az elsőn Lívia a másodikon Eszter a harmadikon Sára látható. Kívánjuk, hogy alapítványuk további sikeres működését, hogy még sok beteg gyermeknek örömet szerezzenek.

Tisztelettel:××××× ××××× Judit


18thOctober

Normann kívánsága a Fővárosi Állat- és Növénykert, valamint a Vidámpark meglátogatása volt.

Szerencsésen októberi eső nélküli napot sikerült kiválasztanunk a kívánság teljesítésére. Normann leginkább az elvarázsolt kastélyra és a szellemvasútra volt kíváncsi, így természetesen ezzel indítottuk a napot.

Mi felnőttek kicsit félelmetesnek találtuk a szellemvasutat, de Normann igazi nagyfiúként száguldozott végig és Ő nem félt. Ezt követően végighallgattuk János vitéz legendáját a mesés kisvasúton, hintón körhintázott Normann a szüleivel, megnéztük a tréfás dzsungelt, mesecsónakban utaztunk, majd a végén az óriáskerékből néztük meg a budapesti kilátást.

Az idő rövidsége miatt sietni kellett az állatkertbe, ahová Normann a szüleivel ment el, de elmesélték, hogy az is nagyon tetszett nekik, és még gólyát is etetett Normann.

Örülünk, hogy sikerült egy nagyon kellemes napot együtt töltenünk Normannal és családjával, mi, „Csodalámpás lányok” is nagyon élveztük ezt a kis kikapcsolódást.

Kívánunk Neked Normann nagyon jó egészséget és azt, hogy sokáig emlékezz erre a szép napra.



Beregi Györgyi Georgina, dr. Kiss Tímea
Kívánság-koordinátorok
Budapest, 2010. október 02.




A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Normann nevében is köszönjük!






/ 5




18thOctober

Lívia régi vágya volt egy DVD lejátszó, megdörzsölte a Csodalámpát, s kis várakozás után egyszer csak teljesült az álma.
Kedves emberek érkeztek hozzájuk, mind a két beteg testvérének is hoztak ajándékot, így örömük is szinte megháromszorozódott.


Köszönjük Pédl Mária támogatását, melynek segítségével Lívia álma valóra válhatott.






Benkő Vilmos
Kívánság-koordinátor
Veresegyház,2010.09.29.

Tisztelt Alapítvány!

××××× ××××× Judit a három mozgássérült kislány édesanyja szeretném megköszönni a szép és értékes ajándékokat. Nagyon hálásak vagyunk ezért. A lányok nagyon boldogok és nagyon szívesen használják az ajándékokat. Küldjük a fényképeket a lányokról. Az elsőn Lívia a másodikon Eszter a harmadikon Sára látható. Kívánjuk, hogy alapítványuk további sikeres működését, hogy még sok beteg gyermeknek örömet szerezzenek.

Tisztelettel:××××× ××××× Judit


18thOctober

Végre eljött a várva várt pillanat, hogy Lacika új életét otthon megkezdje. Nagy volt a készülődés, pakolás, hogy mire a mentő megérkezik, a kis csapat indulásra kész legyen.

Szerencsére Lacika net-bookja előbb érkezett, mint a mentő, és ő nagy lelkesedés közepette bontogatta a csomagot, hogy szemügyre vegye, milyen jó kis ajándékkal térhet majd haza.

Jó utat és minden jót kívánva váltunk el Lacikától, aki elmerülve tanulmányozta új "játékszerét".


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Laci nevében is köszönjük!





Veres Erzsébet
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.10.12.

18thOctober

Eszter régi vágya volt egy laptop, megdörzsölte a Csodalámpát, s kis várakozás után egyszer csak teljesült az álma.
Kedves emberek érkeztek hozzájuk, mind a két beteg testvérének is hoztak ajándékot, így örömük is szinte megháromszorozódott .


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Eszter nevében is köszönjük!






Benkő Vilmos
Kívánság-koordinátor
Veresegyház,2010.09.29.

Tisztelt Alapítvány!

××××× ××××× Judit a három mozgássérült kislány édesanyja szeretném megköszönni a szép és értékes ajándékokat. Nagyon hálásak vagyunk ezért. A lányok nagyon boldogok és nagyon szívesen használják az ajándékokat. Küldjük a fényképeket a lányokról. Az elsőn Lívia a másodikon Eszter a harmadikon Sára látható. Kívánjuk, hogy alapítványuk további sikeres működését, hogy még sok beteg gyermeknek örömet szerezzenek.

Tisztelettel:××××× ××××× Judit


12thOctober


Székkutason festettem Bernát szobájába egy vonatot. A család nagyon kedvesen fogadott, Bernát az anyukájával és a nagyszüleivel él.
Először csak a felnőttekkel sikerült beszédbe elegyedni, Bernát csak anyukája fülébe súgva mondta el, pontosan melyik vonatot szeretné szobája falán látni.


Miután felrajzoltam és elkezdtem festeni, egyre bátrabb lett, a munka utolsó harmadában már ott játszott anyukájával mellettem, néha bevonva engem is a játékba.


Nagyon szeretetteljes vendéglátásban részesítettek.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Bernát nevében is köszönjük !






Németh Mária
Kívánság-koordinátor
Székkutas, 2010.08.23.

11thOctober

,

Megint bebizonyosodott, hogy a csodalámpa dzsinnjének folyamatosan képeznie kell magát, hogy lépést tudjon tartani a gyerekek műszaki ismereteivel, sőt az sem árt, ha dzsinn ért a műszaki eszközök gyakorlati használatához is.
Mikor a kicsi Márk megsúgta, hogy a világon a legeslegjobban egy PS3-nak örülne, hát bizony nekem hirtelen az jutott eszembe, hogy én meg annak örülnék, ha tudnám pontosan, mi is az a PS3.
Persze nem maradtam sokáig tudatlan, mert a kisfiú látva csodálkozásomat, huncutul mosolyogva, nagy szakértelemmel magyarázta el, ha ő egy ilyet kaphatna akkor más semmire nem lenne szüksége a világon, hiszen ez egy olyan műszaki csoda, amivel csupa izgalmas autósjátékot lehet játszani, megnézhetné kedvenc filmjeit, és ha fáradt a kezelések után, akkor pedig csak egyszerűen megnyom egy másik gombot – átkapcsol, és máris hallgathatja kedvenc együttesének zenéjét.


Hát ez tényleg egy csoda és ha a zene még erőt is ad Márknak a nehéz napok elviselésében, akkor a dzsinnek nincs más feladata, mint elővarázsolni ezt a csodálatosan elegáns, gyógyító erejű PlayStation3-at.


Mikor a nagy csomaggal megjelentem a Tűzoltó utcai kórházban, Márkot nem találtam a helyén, éppen a játszóházban múlatta az időt és csak a nővérke határozott fellépésére hagyta el a játékbirodalmat..., azt hitte, szuri vár rá, ezért tetette magát nagyothallónak . Mikor végül belépett a kórterembe és meglátott, már sejtette, hogy valószínűleg nem is olyan rossz, hogy hallgatott a nővérkére..., aztán előkerült a nagy doboz.
Hűha ! A nagy meglepetéstől csak ennyit tudott mondani a kis Márk. Mikor pedig meglátta a ráadásnak kapott autós játékot, azt azonnal magához szorította és kipirult arccal,kicsit hitetlenkedve nézte, ahogy én közben a nagy dobozból igyekeztem elővarázsolni régóta dédelgetett álmát. Utána jött a műszaki segítség , a sok-sok kábel és mindenféle mütyür összerakása már a szülőkre várt.
Amíg a felnőttek kűzdöttek a műszaki dolgokkal, addig Márkra egy újabb élmény várt, hisz lassan kezdődött a csodalámpás mesedélután...., és Márk nagyon szereti a meséket, így ő sem hiányozhatott a mesehallgató csapatból.


A küldött puszit köszönjük és kívánunk Neked kicsi Márk mielőbbi teljes gyógyulást, reméljük, hogy a kapott ajándék nagyon sok örömteli órát jelent majd számodra.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Márk nevében is köszönjük!





Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
2010.október 05.

5thOctober

Alexander vágya egy PSP volt. Hogy miért pont ezt kérte? A kórházban látta, hogy több társa, barátja kezeléssel töltött napjait megkönnyíti a játék. Először csak távolról, azután közelebbről csodálta meg a masinát, így vágya is egyre nőtt, növekedett, hogy neki is legyen egy sajátja.

Ahogy múltak a napok, voltak pillanatok, amikor úgy érezte, hogy nem is biztos, hogy neki is lesz egy ilyen szép játéka, egészen addig a napig, amíg meghívást nem kapott egy "golfos rendezvényre".
Csak annyit tudott, hogy ott valaki várja az alapítványtól, aki el szeretne beszélgetni vele, pontosan milyen PSP-t szeretne.

Szombat délelőttre a Birdland Golf & Country Club-ba kapott meghívást édesanyjával, Rózsával és barátjával Chistopherrel. Kíváncsian várta a látogatást, hiszen mint megtudtuk, egész nyáron azzal nyaggatta édesanyját, hogy vigye el golfozni (!!).

A klubban sokan, nagy szeretettel fogadták, majd mamájával, barátjával, annak édesanyjával körbejárták a golfpályát. Megtudtuk, hogy hányféle fű van a pályán, miylen gyakran nyírják, és hogy mindez ne csak elmélet legyen, meg is lehetett símogatni a pompásan gondozott füvet.

Jött az első meglepetés, egy profi tréner segítségével kezdődött a golf-tanulás. A kicsit szeles, hűvös idő dacára Alexander lelkesen vetette bele magát a golf rejtelmeibe.

/ 6



>

Először a kezdő ütéseket tanulták, majd a "green" rejtelmei következtek. A jól sikerült ütések sorozata után következett az ebéd. Elmondása szerint finom volt, bár csak keveset tudott enni. Kérdésére, hogy lehet-e többször fordulni, megnyugtattuk, hogy lehet, így megnyugodva kezdett el játszani Christopherrel. Ekkor még nem is sejtette, hogy a java még hátravan.

Délután, amikor a versenyzők befejezték a játékot és visszatértek a klubházba, mindenkinek volt egy kedves szava hozzá. Mivel ezen a hétvégén az I. Csodalámpa Jótékonysági Golfverseny büki versenye zajlott, a versenyzőkkel együtt Alexander is meghallgatta, mivel is foglalkozik az alapítvány és természetesen azt is, milyen eredménnyel zárult a verseny.

A díjkiosztás után egyszer csak őt szólították. Először megkapta a régóta várt PSP-t, majd ráadásul ajándék belépőt a holdfényligeti kalandparkba.

Szólni sem tudott a meglepetéstől és örömtől. Ráadásként a golfklub elnöke és vezetője átnyújtottak neki egy tiszteletbeli tagsági igazolványt, azaz bármikor jöhet golfozni.

Szavakkal leírhatatlan az az öröm, amit Alexander szemében láttunk. Édesanyja meghatottságában elsírta magát. Persze mi is többen, a szervezők, akiknek az utolsó pillanatig sikerült titkot tartanunk.

Arra, hogy nehezen tudok így köszönetet mondani a kedves támogatóknak, ha a mama sír, Alexander csak legyintett és annyit mondott: "Ő mindig sír!”
Ezt a csattanót persze nagy nevetés követte, és vége is volt a sírásnak.

Ekkor jött azonban az "ellen-meglepetés": Alexander Fehér Tibor úrnak, a klub elnökének átadta saját ajándékát, a golfozásról és a klubról készített rajzát, aminek annyira megörültek, hogy megígérték, bekereteztetik és a klub falát fogja díszíteni.

Ezzel azonban még nem ért véget a nap. Alexander kérte, hogy a büki golfpálya után, hadd nézze meg a zsirai Sonnengolf pályát, a másnapi verseny színhelyét is. Persze itt is fáradhatatlanul futkosott, játszott barátjával együtt.

Az estét a soproni Oscar étteremben töltöttük, ahol a napot egy fantasztikusan finom vacsorával koronáztuk meg. Itt az étterem meghívására több Csodalámpás gyermek ünnepelte Alexandert.

Ezúton is köszönjük a kívánságteljesítéshez és Alexander és kísérői számára a nap "felejthetetlenné tevéséhez" nyújtott segítséget:

#a Birdland Golf & Country Club vezetőségének, tulajdonosának és a versenyzőknek

#a Roto Elzett kft.vezetőinek,

#a Gyöngyösfalusi [Holdfényliget Kalandpark tulajdonosainak

#a soproni Oscar Étterem tulajdonosának

Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
Bük 2010.10.02


5thOctober

Ádám régóta szeretett volna egy X-Box 360-at.

Sajnos sok időt tölt a kórházban, mindenképen szerettük volna, hogy a kívánságát valahol a kórházon kívül teljesítsük.
Úgy gondoltuk, az I. CSODALÁMPA JÓTÉKONYSÁGI HÉTVÉGE pont a megfelelő alkalom lesz erre.

A szervezők jóvoltából nem csak Ádám volt hivatalos a rendezvényre, hanem jó néhány csodalámpás gyerek is, akiknek a kívánsága már korábban teljesült.

Október 3-án a zsirai Sonnengolf pályán találkoztunk a gyerekekkel és szüleikkel, testvéreikkel. Nagy örömünkre sokan eljöttek, köztük Ádám is, mit sem sejtve…
Rajtunk kívül húsznál is több lelkes golfozó is dacolt az erős széllel, ami nyilván nem könnyítette meg az apró labdával történő „célzást” a több száz méteres pályaszakaszokon.

A hűvös, szeles idő mit sem számított, a gyerekek golfautóval körbementek a pályán, és profik irányításával mindenki kipróbálhatta a golfozást is.
Galagonya, az aranyos bohóclány alig győzte a lufi figurákat gyártani, finomságok is voltak bőven...
A golfverseny befejezéséig hátralévő időben élőzene is szólt, és bár a kissé átfagyott golfozók nem, de Galagonya és a gyerekek vígan táncra perdültek.

/ 5



Az eredményhirdetés előtt gyorsan betereltünk a résztvevőket, elsősorban Ádámot és szüleit a jó meleg klubházba.
Nem húztuk soká az időt, pár perces beszélgetést követően előkerült a jókora doboz a hozzá való programokkal, és Ádám széles mosollyal nyugtázta, hogy X-Box tulajdonos lett.

Ádám azért valamit mégis sejthetett, mert nem csak szóban, hanem egy pompás ceruzarajzzal és pár kedves sorral is megköszönte a Sonenngolf csapatnak a vendéglátást.

Azért látszott, hogy Ádám meglehetősen fáradt a legutóbbi kezelések utóhatásaként, de ő sem akart lemaradni semmiről, így golfautóba ült és bejárta a pályát.

Azután kezelőorvosa "nyomatékos helyeslése" közepette Ádám autóba ült és családostól hazarepítettük Kisunyomba, hogy pihenhessen a másnapi kórházlátogatás előtt és hogy mielőbb kipróbálhassa az ajándékot.

Gyors gyógyulást kívánunk neked és jó szórakozást az x-Box-hoz.


Huszárné Török Katalin
kívánság koordinátor
Zsira, 2010. október 3.

A kívánságteljesítéshez és az egész napos rendezvényhez nyújtott támogatást Ádám nevében is köszönjük a szombathelyi Media Markt áruháznak, a Szentesi Autó Kft-nek és a Sonnengolf Club tulajdonosainak, munkatársainak, és nem utolsósorban a Csodalámpát támogató versenyzőknek.


4thOctober

Boglárka a maga szőkeségével, 3 évével, csacsogásával azonnal leveszi az embert a lábáról. Élénken mesélte, hogy LEGO-t szeretne, de nem akármilyet.
Űrhajós nem kell, jelentette ki határozottan, inkább állatkertes állatokkal.
Egy lelkes adományozó, dr. Perneki Judit olvasva a honlapon a kérést, azonnal beszerzett egy állatos DUPLO-t.
Szeptember 8-án ajándékokkal felpakolva érkezett a mit sem sejtő kislányhoz.
Bogi fülig érő szájjal fogadta az adományt, a LEGO mellett meglepetésként átadott Barbie babát, és a Mickey egeret.
Kérdések özönét zúdította ránk:

-Mivel hoztátok az ajándékot?

-Hol vettétek?

A válaszok után elsőnek a hőn áhított állatos LEGO-val kezdett játszani.




Köszönjük dr. Perneki Judit felajánlását, nagy örömet szerzett !!

Dr. Jenei Tiborné
Kívánság-koordinátor
Budapest,2010.09.08.

3rdOctober




Már állt a játszótér, amikor megérkeztünk és Luca elégedetten ült rajta.

Betegsége és a hosszú kezelések óta még nehezebb a járása a kislánynak, és alig akar sétálni. Anyukája elmondta, hogy amióta ott van a játszótér, rengeteget sétál: hintától a csúszdáig és vissza.

Megpróbál felkapaszkodni a mászókán is. Azt hiszem nagyon jó kívánság volt ez és talán segíti, ösztönzi Lucát, hogy egyre jobban fejlődjön a mozgása. Amikor hintázott gyönyörűen mosolygott.

Ennél szebb köszönetet el sem lehet képzelni.



/ 3








Köszönjük az E.ON Hungária Zrt. támogatását!








Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
Kívánság-koordinátorok
Osztopán, 2010.09.10.

29thSeptember

Az volt a kívánságom, hogy találkozhassak Felipe Massával és vigyen el egy körre a Hungaroringen egy Ferrarival. Szeptember 5-én délelőtt a megbeszélt időben érkeztünk a Hungaroring bejáratához, ahol az alapítvány önkéntesével találkoztunk és megkaptuk a jegyeket. A jegyekkel a Hungaroring területén nagyon sok helyre bemehettünk, ahol testközelből nézhettük meg a különleges FXX modelleket és Forma-1-es autókat is. Felipe Massával is sikerült találkoznom közös fénykép készült rólunk amire büszke vagyok mert nagy rajongója vagyok Massának. Ezek után kipróbáltam a go-kartozást. Alkalmam volt találkozni Válint Tiborral aki A Ferrari Challenge versenyzője akinek az autójába is beülhettem. A nap végén mehettem két kört a Hungaroringen a Ferrari F430-as modelljével amit Jánosi Sándor vezetett aki szintén a Ferrari Challenge versenyzője volt. Nagyon jól éreztem magam és sok élménnyel gazdagodtam. Ezúton is szeretném megköszönni a jegyeket amit az alapítványtól kaptunk.


Üdv Kormányos család
2010.09.05. Budapest

/ 5



A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Zsolt nevében is köszönjük!

29thSeptember




Habár még csak pár hete vagyok a Csodalámpa Alapítvány önkéntese, máris túl vagyok az első ajándék átadásomon. Misi, az egyik győri kívánságkoordinátor kb. 1 héttel ezelőtt felhívott, hogy van egy beteg kisfiú Gönyűn, Rajmund, akinek hamarosan megveszi az alapítvány nevében az ajándékot, és majd jelentkezik pár nap múlva, ha mehetünk átadni. Napról napra egyre izgatottabban vártam a hívását, majd végre tegnap, szeptember 22-én jelentkezett, hogy akkor másnap, azaz ma lenne aktuális az átadás. Ettől a hívástól egyszerre voltam boldog és izgatott. Örültem, hogy ilyen hamar teljesíthetem egy beteg kisfiú álmát, viszont izgultam is a számomra idegen helyzet miatt.

Végre eljött a kívánságteljesítés délutánja. Munka után elindultunk Misivel (amúgy Nyilas József a rendes neve) ketten Gönyűre. A hátsó ülést beterítették a dobozok, benne az ajándékba szánt felfújható, elektromos motorral rendelkező gumicsónak.
A Gönyű táblát megpillantva egyre jobban izgultam. Közben Misi elmondta, hogy az ajándékozásnál rajtunk kívül a polgármester úr, és több újságíró, illetve fotós is ott lesz, akikkel a Polgármesteri Hivatal előtt van találkozónk. Ennek megtalálása kicsit nehézkes volt, de végül a helyiek segítségével csak sikerült. Innen már egyenes út vezetett a 10 éves Rajmundék családi házához.

Rajmi nagyon meglepődött, mikor meglátott minket, nem tudta, hogy ki ez a sok ember, aki most hozzá jött. Rajmi elég szótlan volt, fáradt volt a tanulástól, és megszeppent a sok ember láttán. Természetesen mikor elárultuk neki, miről is van szó, akkor már örült az ajándéknak.

A ház udvarán a csónak kicsomagolása, felfújása és összeszerelése közben Rajmi meghatódott, pityergett egy kicsit. Miután teljesen elkészült az ajándék, a közös fotók is elkészültek. Hamarosan elérkezett a búcsú ideje, de még előtte az újságírók riportot készítettek az édesapával. Én eközben az édesanyával, a nagymamával, és Rajmi 8 éves testvérével, Lolitával beszélgettem, akik nagyon közvetlenek és barátságosak voltak, és nagyon örültek az ajándéknak.
Tőlük tudtam meg azt is, hogy Rajmi magántanuló, és nagyon ügyes gyerek. Testvére azt mondta, hogy ha ő is kívánhatna, akkor egy lovat szeretne, édesanyja pedig azt, hogy Rajmi meggyógyuljon. Rajmi kívánsága az alapítvány által már teljesült, remélem a család többi tagjának kérése is minél előbb teljesül.

/ 6




Rajmi, sok erőt és kitartást Neked a közelgő műtétedhez, gyógyulj meg minél hamarabb, és kívánom, hogy nagyon szép élményeket élj át csónakázás közben.

U.I.: Ismét bebizonyosodott számomra az a közhelyesnek tűnő gondolat, miszerint adni jó. Remélem még nagyon sokszor lesz lehetőségem ezt az érzést átélni.




Potyondi Zsuzsanna és Nyilas József
Kívánság-koordinátorok
Győr, 2010. szeptember 23.






A kívánság teljesítéséhez nyújtott támogatást Rajmund nevében is köszönjük az I. CSODALÁMPA JÓTÉKONYSÁGI HÉTVÉGE résztvevőinek és a klubok vezetőinek.


25thSeptember

A csodalámpa működik, avagy egy megvalósult londoni álom.

Egy március végi nem túl vidám napon, feküdtem a Tűzoltó utcai gyermekklinika 2/a osztályán. Már túl voltam egy hosszú agyműtéten, végigjártam 35 sugárkezelést, és az azt követő kellemetlenségeket.

Éppen a soron következő kemoterápia miatti hányingeremet próbáltam leküzdeni, amiben Garami és Hauser doktor valamint a nagyon kedves nővérek is mindig segíteni próbáltak, amikor egy idős néni leült az ágyamhoz.
Elmesélte, hogy létezik egy „Csodalámpa” nevű alapítvány, amelyet azért hozott létre és működtet Patzauer Éva, hogy különleges kívánságokat teljesítsen. Olyan gyermekek kívánságát, akik küzdenek a gyógyulásukért, akik sok kellemetlen, de szükséges kezelésen mennek keresztül. Olyan kívánságokat teljesítenek, amelyek csak összefogással és komoly szervező munkával érhetők el. Így én is kívánhattam.

Megdörzsöltem hát a lámpácskát és egy nagyon régi, titkos vágyam beteljesülését kértem: találkozást Bear Gryllssel a "Túlélés törvényei" című sorozat angol főszereplőjével.


A gépezet azonnal beindult. A tudtom nélkül sok önkéntes Éva néni vezetése mellett folyamatosan írt, emailezett, telefonált, mígnem szeptember közepén megtudtam, hogy az álom teljesülni fog, ugyanis Londonban találkozhatok Bearrel.
A repülőjegytől a szállásig minden készen várt, és a reptéren ismertem meg az alapítvány egyik önkéntesét, Molnár Andreát, aki végig kísért és szervezte az élményeket számomra.

London csodálatos, minden lenyűgözött, de a szemem előtt csak a találkozás lebegett.

Este hétre kellett a Holy Trinity Brompton templomhoz érkeznünk, ugyanis Bear itt tartott előadást életéről és a hit erejéről.
Vártak minket és ettől a perctől rohantak az események. Bekísértek a fogadósátorba, enni, inni - most nem a kemó miatt – az izgalom miatt nem tudtam.
Jött egy újságíró, akinek elmeséltem történetem, majd átkísértek a már startra készen berendezett templomba, ahol fényképeztek, majd egyre érkeztek a stáb tagjai és a feszültség egyre nőtt.

Egyszer csak bekísértek egy terembe, ahol várt Bear. Örömömben majdnem elsírtam magam, de nem ezért jöttem nem igaz? Átölelt és egy csomó kérdést tett fel , majd kaptam dedikált képeket és könyvet, de főleg sok ölelést.
Én is átadtam az igazi magyar túlélő italt – diópálinka -, és egy dvd-t, amin én vagyok.
A film címe "Sosem adom fel", mert, csak így lehet meggyógyulni azt már tudom, és ehhez erőt az Ő kalandos élete – ugyanis gerinctörések után megmászta a Monteverestet... stb - is adott.
Majd jött sok fénykép, aztán ölelés, meg dicséret, hogy Ö is erőt merít az én akaraterőmből.

A találkozás végén megígérte, hogy nekem adja a név szerint neki gyártott egyébként rajta lévő ingjét, csak azért nem most, mert mégsem mehet ki félmeztelenül a közönség elé.
Az előadást az első sorban felesége és barátai közt hallgattam végig, majd a végén lejött a színpadról és a felesége után, engem is átölelt.

Az inget is megkaptam: "József a Hős felirattal". Elbúcsúztunk, és két méterrel a föld felett járva örömömben utaztunk vissza a szállodába.

/ 8



A kívánságom teljesült, sok muníciót adva ahhoz, hogy a gyógyulás hátralévő szakaszában elő-elő vegyek ebből az élményből a jó kedvem és vidámságom megtartásához. Nagyon köszönöm Patzauer Évának, Molnár Andreának, és minden Önkéntesnek, Támogatónak.

Két tanácsot adnék a Tűzoltó utcai és minden gyermeknek:

  1. Dörzsöljék meg a lámpát, mert működik!!
  2. Soha ne add fel!!

***** József

A kívánság teljesítéséhez nyújtott segítséget József nevében is köszönjük támogatóinknak:

továbbá a Holy Trinity Brompton parókiának, a Hungarian Oxford & Cambridge Society titkárának, Peter de Groot úrnak valamint Somodji Péter úrnak.

24thSeptember





Szinte hihetetlen, hogy úgy tudjon egy kisgyermek örülni valaminek, még több nappal azután is, mint akkor, amikor azt megkapta.

Leventének egy játszótér volt a kívánsága. Teljesült a vágya és fel is épült az udvarukban a csodálatos alkotmány. Csak pár nappal később tudtuk hivatalosan is átadni és képviselni a Csodalámpa Alapítványt. Kicsit izgultunk is, hogy már nem lesz az a kitörő igazi nagy öröm, ami az első napon lehetett.

Amikor megérkeztünk, Levente már várt bennünket és csak úgy ragyogott a boldogságtól. Azonnal megmutatta játszóterét. Hintázott, csúszdázott, mászókázott megállás nélkül. Mielőtt lecsúszott volna, megállt a tetején és elmondta, hogy az pedig egy kilátó és onnan csuda dolgokat lehet látni. Aztán beszámolt arról is, hogy esőben csúszik a legjobban a csúszda.

Ugyan az előző napokon sokat esett az eső, de Levit ez nem tartotta vissza az új játékától. Szülei mesélték, hogy esténként alig lehet lecsalni róla. Vittünk egy csodalámpás pólót is és azt hiszem, hogy eddig még ekkora örömöt ezzel sem sikerült kiváltanunk senkinél. Azonnal felhúzta és abban rohangált, majd közölte, hogy ez lesz a focis meze, mert a foci is nagyon fontos szerepet tölt be az életében.



/ 3







Bezdánné Végh Tünde
kívánság-koordinátor
Páka 2010.09.13.

Támogatóinknak Levente nevében is köszönjük a nagyszerű ajándékot:


22ndSeptember






Virág már nagylány, nem igazán hisz a mesékben..., vagy lehet, hogy titkokban néha azért mégis gondolt arra, hátha tényleg létezik az a bizonyos dzsinn és csak dörzsölgetnie kellene a lámpáját időnként, hogy az általa megálmodott családi tengerparti nyaralás valóra váljon?
Nem tudom, ez maradjon az ő titka.

Sajnos Virágnak nagyon hosszú időt kellett kórházban töltenie, de a lány hallatlan akaratereje, kitartása meghozta az eredményt. Ez év szeptemberre Virág már megerősödött annyira, hogy a hosszú és bizony sokszor fizikailag és lelkileg is nagyon nehéz hetek, napok kitartó helytállásáért a Csodalámpa dzsinnje végre megjutalmazhassa az oly nagyon vágyott családi tengerparti nyaralással.

A megvalósításban a Magyar Autóklub volt segítségünkre, hiszen a család számára ők ajánlottak fel egy egyhetes olaszországi tengerparti nyaralást a csodás Cavallino-félszigeten, a Ca'Savio nemzetközi kempingben. A szálláshely gondos előkészítésében a Magyar Autóklub- Autoclub Travel ügyvezetője, Czeiszing Miklós úr személyesen volt segítségünkre, a legapróbb részletességgel figyelt arra, hogy a családnak a lehető legnagyobb kényelemben legyen része.

Sajnos az időjárást azonban ő sem tudta "megrendelni", így az első napon bizony nagyon hideg volt. Na, de mit számít a hideg, ha a szemünk előtt a tenger? Ki tudja azt megállni, hogy ne rohanjon be azonnal a hullámok közé? Így gondolta Virág is, és csak tátott szájjal bámulta a család, amint a kamaszlány belevetette magát már első nap a mindössze 20 fokos tengervízbe..., az már csak utólag volt kellemetlen, hogy a hangos "nem is olyan hideg" sikoly közepette Virág egy jó adag sós vizet is benyelt. Nem baj, az élmény ezzel is gazdagabb lett!

Mintha csak az időjárás megérezte volna, hogy kötelessége részt venni egy betegségből lábadozó hölgy kívánság-teljesítésében, második nap kisütött a nap és nagy igyekezetében oly erősen szórta sugarait, hogy bizony az első napsütötte nap estélyén kicsit megpörkölt bőrrel kezdődött meg a kagylógyűjtés, a szebbnél-szebb tengeri állatkák felfedezése.
Minden nap volt valami program, ehhez sokszor ki sem kellett mozdulni a kempingből, hiszen a területén minden szórakozási, sportolási lehetőség rendelkezésre állt.

Persze azért Velencét sem lehetetett kihagyni, hiszen mindössze 30 percnyi hajóút kellett ahhoz, hogy elénk táruljon a Szent Márk tér és a sok-sok egyéb, szebbnél-szebb látnivaló. Korán reggel indultunk Velencébe, és gondolni sem mertem volna, hogy Virág ennyire fogja bírni a gyaloglást, de hát ugye a sok látnivaló, a gondola varázsa..., és csiribí-csiribá máris este 6 óra volt, mire a család visszaért a kempingbe.

Virág minden nap fürdött a tengerben és ezt némi tudatossággal is tette, hiszen egyértelmű, hogy a tengervíz gyógyító hatással van az izmaira - az eredmény nem maradt el, hisz mozgása ez alatt az egy hét alatt láthatóan javult, járása biztosabb, kiegyensúlyozottabb lett. Azért lehet, hogy ebben az is közrejátszott, hogy Virág szinte naponta elgyalogolt a családdal megenni egy nagy adag fagyit és ugye a gyaloglás a legjobb terápia számára - ha pedig közben finom olasz fagyit is lehet nyalogatni..., hát akkor nincs messze még a "világ vége" sem !

Kedves Virág, őszintén örülök, hogy személyesen lehettem részese örömödnek, megtapasztalhattam mosolygó tekintetedet és rendkívüli humorodat.

A Csodalámpa teljes csapata és a magam nevében kívánunk Neked mielőbbi teljes gyógyulást és reméljük, hogy ez a tengerparti nyaralás még sokáig kellemes emlék marad számodra.

Szeretnénk megköszönni a Magyar Autóklub nagyvonalú támogatását,

hiszen Virág álma e felajánlás nélkül még sok sokáig nem valósulhatott volna meg.






/ 3







Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.szeptember 17.





2010/9/14
xxxxx virág
<*****@hotmail.com>

Nyaralás a családdal Olaszországban


Ez volt életem legjobb nyaralása. Az időnk tök jó volt (bár Szlovéniában úgy szakadt az eső, hogy féltünk...), a tenger, hááááát az hideg volt, de imádtam a hullámokat. Rengeteg kagyló és csigahéjat gyűjtöttünk a húgommal.

Az olasz fagyi pedig a világ legfinomabb fagyija. Elmentünk pizzázni is Zsuzsával (az is finom volt, csak hát hatalmas), egy teljes napot pedig Velencében töltöttünk sok-sok látnivalóval, ami nagy élmény, de bizony fárasztó. És most már legalább pár szót beszélek olaszul.

Köszönöm Csodalámpa ezt a szép nyaralást Nektek és a Magyar Autóklubnak is.




::::::Üdvözlök mindenkit: Virág

22ndSeptember

Máté egy gyönyörű szőke hajú kisfiú, aki egy kánikulai nyári napon azzal állt édesanyja elé, hogy ő a Csodalámpától csak azt kéri, hogy vízparton nyaralhasson.

Kérése számunkra „parancs” volt, és támogató cégünk segítségével a kisfiú az augusztus 20.-ai tűzijátékot a siófoki Aranypartról nézhette.

Az időjárás igen kegyes volt a családhoz augusztus utolsó hetében, még utoljára megmutatta melegét, így Máté kishallá változva, szinte minden percét a vízben tölthette.

Az egyik szelesebb napon a család felkerekedett, és a kisfiú kipróbálhatta ügyességét a szomszédos kalandparkban is, majd egy „meglepetés vendég”, Handó Kata, a Földgázszállító Zrt részéről, apró ajándékokkal kedveskedve meglátogatta a családot a hotelben.

Reméljük, Máté számára örökké emlékezetes marad ez a nyaralás!



Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010. augusztus 28.





/ 3








Köszönjük az Földgázszállító Zrt. dolgozóinak, hogy ismét segítettek örömet okozni egy gyermeknek!




Archive



Log in