Beszámolók


15thJuly

Noémi 9 éves kislány egy digitális fényképezőgépet kért a Csodalámpa dzsinnjétől.

A kívánságát egy kedves támogatónk az interneten olvasta és vett Noéminek egy rózsaszín fényképezőgépet, sőt, a hozzá tartozó tok is rózsaszín!

Mikor átadtuk Noéminek a fényképezőgépet, széles mosollyal és boldogan ölelte magához, és közölte, hogy legelőször, ha hazamegy, a kiskutyáját fogja lefényképezni.

Noémi nagyon sajnálta, hogy nem találhatott Marinov Péter úrral, támogatónkkal, akinek ezúton is köszöni a pompás ajándékot.

Ezúton is köszönjük Marinov úrnak,hogy ekkora örömet szerzett adományával Noéminek.

Dr Jenei Tiborné
kívánság-koordinátor
Budapest,2011.07.13.

15thJuly


Június 24-e péntek volt az a nap, amikor nem csak a nap kelt fel korán, hanem Adrienn is, mert úgy érezte, talán ma teljesülhet a vágya, amit korábban a Csodalámpa Alapítványtól kért.

Adrienn betegsége miatt sokszor szorult kórházi kezelésre, és nagy szüksége volt egy futópadra, amely a gyógyulását segítheti elő.
Ezen a napon a Csodalámpa Alapítvány adakozóinak jóvoltából az önkéntesek és a forgalmazó személyes segítségével a futópad megérkezett a családhoz. Reméljük, hogy Adrienn gyógyulása is felgyorsulhat ennek köszönhetően.

A testvérek és család szeretete, a kislány szemében felcsillanó remény új távlatokat nyithat Adrienn életében. Adrienn még februárban kérte a futópadot és kitartott.
A hite, hogy megkaphatja, átvezette őt a mindennapi nehézségeken és a kórházi próbákon.

Ez a feltétel nélküli gyermeki hit kell, hogy vezessen minden embert , mert csak így vagyunk képesek túlélni a világot.

Tankó Annamária
kívánság-koordinátor
Budapest,2011. 06.24.




A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Adrienn nevében is köszönjük!

7thJuly


Egy hétfői napon értesültem róla, hogy én lehetek az, aki Dóri kívánságának teljesítésénél segíthet!

Nem tudom, én vagy a nagylány izgult-e jobban, hiszen a kívánság egy stylist-tal való találkozás, beszélgetés volt, akitől Dóri természetesen öltözködési, sminkelési tanácsokat kérhetett.

Reggeli beszélgetéssel kezdtünk egy kávézóban, ismerkedtünk, és Dóri elmesélte, hogy mit is szeretne, elmondta elképzeléseit. Hárman sokat mentünk és jártuk a boltokat, míg megtaláltuk a megfelelő ruhadarabokat. Sokat megtudtunk egymásról, vidám nevetgéléssel telt ez a nap!

Utolsó állomásunk egy bevásárlóközpont volt, ahol megvettük a hőn áhított cipőt is. Majd a túránkat pizzázással zártuk, közben újra végig néztük a bevásárlótáskákat, és a „terméssel” mindannyian nagyon elégedettek voltunk.

Reméljük, Dóri már otthon van és egészséggel viseli ruháit. A legjobbakat kívánjuk Neki!




Köszönjük stylistunknak, Dávid Zsuzsinak, hogy velünk töltötte ezt a napot

és szakszerű tanácsaival segítette a vásárlást.

Véleménye, ötletei reméljük, hosszú távon útravalóként szolgálnak ennek a kedves kamaszlánynak.




/ 3






Beregi Györgyi
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.24.

6thJuly



Sára álma vált valóra május végén, amikor megérkezett hozzájuk végre a Campona névre hallgató csúszdatorony - homokozóval, mászófallal, nagy zöld csúszdával, vidám színeivel.

Még nem találta meg végső helyét a kertben, de Sára és öccse egyből birtokba vette a mini játszóteret.

Sárának (és az egész családnak!) sok önfeledt percet, kikapcsolódást és játékot kívánunk.




/ 3






Márkus Mónika
kívánság-koordinátor
Martonvásár, 2011. 05.30.

6thJuly

Robi egy kilenc éves kisfiú, akinek kórházi kezelése jelenleg is folyik.

A Csodalámpától egy net-book-ot kért, hogy a kórházban a kezelések alatt el tudja magát foglalni. Tarthassa kis barátaival, osztálytársaival a kapcsolatot, valamint tudjon mesét nézni és zenét hallgatni.

Robi az egyik nap délelőttjén újabb kezelésre érkezett. Ekkor leptem meg és adtam át neki ajándékát, aminek nagyon örült. Egyből ki is bontotta a net-bookot és csillogó tekintettel, mosolygó arccal mondta, hogy „És ráadásul kék, igazi fiús szín.” Majd töltőre is rakta, hogy minél hamarabb tudja használni.

Kívánjuk Robi, hogy sok örömöd legyen a net-book használatakor.


A kíváság teljesítését az támogatta.

Róbert nevében is köszönjük!




Miholetz Judit
kívánság-koordinátor
Debrecen,2011. 06. 22.





6thJuly



Rebeka nem mindennapi kívánsággal fordult az alapítványhoz, e-bookot kért. Rebeka első osztályos gimnazista, aki nagyon szeret olvasni és jó tanuló is.

Azonban betegsége megfosztotta attól, hogy önállóan tudjon olvasni. Tanulásában, olvasásában szülei segítik, de ez nem olyan, mint amikor ő maga olvas vagy tanul. Ezzel a szerkezettel pedig újra tud önállóan olvasni. Az e-bookra könyveket, tankönyveket lehet feltölteni és ez nagy segítségére lesz a tanulásban is.

Kívánságát valóra váltottuk és azóta Rebeka újra olvas. Az augusztusi vizsgákhoz sok szerencsét és jó olvasást, tanulást kívánunk!!




A kívánságot a támogatásával

teljesítettük. Rebeka nevében is köszönjük!





Huszárné Török Katalin és Lampért Dénes
kívánság-koordinátorok
Kőszeg, 2011. június 24.

6thJuly



Dorina kívánsága, mikor először találkoztunk vele, egy baba volt, mely idővel megváltozott hordozható DVD lejátszóvá.

Gyorsan valóra is vált az álma, mivel egy kedves felajánlók meglátogatta a kórházban, és átadta neki a kért ajándékot, ami mellé mesefilmek is társultak.

A kislány arca ragyogott a boldogságtól! Elkezdtük közösen nézni az egyik mesét, a továbbiakban, reméljük Dorina napjai gyorsabban telnek.

A legjobbakat kívánjuk!




Külön köszönet a felajánlónak, Vásáreczky Jánosnak az ajándékért!







Beregi Georgina
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.21.

4thJuly



Fotók: Horváth Péter Gyula/Magyar Hírlap



Szinte filmbe illő helyzetekben vehettünk részt Patrikkal együtt, akinek egy hatalmas álma teljesült, egy igazi, lánctalpas, ágyúcsöves tankban ülhetett és bár nem egyedül, de vezethette is a tatai katonai bázison.

A nem mindennapi feladatnak megfelelő előkészítés előzte meg ezt a kívánságteljesítést, amikor a honvédelmi miniszternek eljuttattuk a kérésünket, megszerveznék-e Patrik számára a tankvezetést. Hetekkel az esemény előtt több minisztériumi munkatárs, jó néhány alezredes és a tatai lövészdandár katonái azon fáradoztak, hogy olyan napot szervezzenek a 6 éves kisfiúnak, amit reményeik szerint soha nem fog elfelejteni.

Minden katonás időzítéssel és rendben zajlott. A kitűzött napon, mely talán a nyár addigi legmelegebb napja volt, elindultunk Tatára, a laktanyába. Útközben megküzdöttünk a balesetek miatt lezárt utakkal és az így kialakult kocsisorral, majd egy véletlen folytán épp azt a két autót követtük, mely a bázisra hajtott be. Ott igazi katonai sorfal várt bennünket, tisztelegtek a vendéglátók, majd egy rövid eligazítás után kezdődött a program.

Megtekintettük a harckocsikat, Patriknak szinte mindent elmagyaráztak a működésükről, majd fel is vitték rá. Mivel ezek csak álló járművel voltak, így egy kis idő után kivittek bennünket az igazi gyakorlótérre, ahol eljött a várva várt pillanat, Patrik felülhetett egy harckocsira, mely elindult vele és komoly távolságot tett meg.

Mi felnőttek csak csodálkoztunk, egyrészt azon, hogy milyen hihetetlenül biztonságban érzi magát Patrik, másrészt, hogy ezek a komoly katonák mekkora odafigyeléssel próbálták minden kérését, óhaját teljesíteni.

Amikor a nagy útról visszatértek, Hende Csaba miniszter és Sándor Zsolt dandártábornok a katonák nevében egy távirányítós harckocsit és a bátorságáról szóló bizonyítványt ajándékozott Patriknak. Egy egész lövészdandár fogta körbe és leste apró kis alakját, segítette őt a hatalmas harcjárművek között. Még mi felnőttek is megkönnyeztük, ahogy a komoly katonák szeretettel körbevették, tanítgatták, ölbe vették és vitték magukkal körbe a laktanyában.

Patrik, mindannyian azt kívánjuk, soha ne feledd el ezt a napot és azt a sok jó embert, aki ott mind azt kívánta, gyógyulj meg!

Nagyon köszönjük dr. Hende Csaba honvédelmi miniszternek és munkatársainak, valamint

Sándor Zsolt dandártábornoknak és a vezetése alatt Tatán működő 25. Klapka György Lövészdandár állomány tagjainak

az odaadó figyelmet, a segítőkészséget, amivel körbevették Patrikot és szüleit.




/ 12






Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Tata, 2011. június 16.

1stJuly



Rita hazai kedvence - több ezer hasonló korú lánnyal együtt - Vastag Csaba, az X-Factor 2010-es győztese, így érthetően azt kérte a Csodalámpa csapatától, szervezzünk neki egy találkozót a fiatal előadóval.

Mivel a művész nagyon elfoglalt mostanában, megkerestük azt a fellépését, ahol nem hatalmas tömeg előtt énekel, sőt még arra is van lehetőség, hogy Ritával találkozzon és beszélgessen.

Május 6-án a Millenáris adott otthont a diáksajtó fesztiválnak, amit a DUE, a Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete szervezett. Mivel ők már többször segítettek nekünk, így most is azt kértük, engedjenek be a rendezvényükre. Rita már kora reggel megérkezett nevelőanyukájával Herédről Budapestre, majd közösen indultunk be a Millenárisra. A kapuban kaptuk egy-egy karszalagot, így az egésznapi programon részt vehettünk volna, persze Rita nagyon izgult és azt gondolom, igazából csak is a találkozó érdekelte.

11-felé megkaptuk a szabad jelzést, felmehettünk a VIP-galériára, ahol Vastag Csaba nagyon kedvesen fogadta Ritát. Az énekes közvetlenül beszélt a fellépéséiről, a színházi szerepeiről, a hobbijáról, Rita pedig csak hallgatta a sztárt. Rengeteg közös képet késztettünk, hogy otthon minden barátnő láthassa, igen, Vastag Csaba akkor, ott, csak Ritának mesélt és írta alá a papírokat, így szinte minden otthoninak jut majd az autógramokból.




Köszönjük Vastag Csabának, hogy időt szakított a találkozásra,

menedzsereinek Posztobányi Andornak és Maszler Lászlónak, a DUE vezetőinek,

valamint munkatársainak pedig azt, hogy lehetőséget adtak Rita nagy álmának beteljesüléséhez.







Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. május 6.

28thJune


Egy felhős péntek délután mosolyt csaltunk a 4 éves Zsoltika arcára, amikor egy színes papírba csomagolt dobozzal beléptünk a szobába.

Míg összeállítottuk a TV-t, anyukája fényképen megmutatta, hogy Zsoltika járt már Pesten az Állatkertben, a Forma1-en, sőt Ludas Matyinak beöltözve is megjelent már gyerekeknek rendezett farsangon.

Mikor a frissen beüzemelt új TV-n megjelentek az első meseképek, szemén csodálat tükröződött és az, hogy nagyon tetszik a műsor.

További szép meséket és jobbulást kívánunk neki.




A kívánságot a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával teljesítettük







/ 2






Dr. Batári Péterné
kívánság- koordinátor
Tiszatenyő, 2011.06.24.

28thJune





Maja 8 évesen már több műtéten túl van, még egy darabig magántanuló, hiszen nem járhat iskolába. Így azt kérte a Csodalámpától, ajándékozzunk neki egy netbookot, hogy azon keresztül tudjon beszélni az osztálytársaival, bepótolhassa az iskolai lemaradást.

Mivel gyereknap közeledett és az egyik televíziós szerkesztő meghívott bennünket a műsorába, így Maját ott köszöntöttük fel élő adásban. Bár kissé megilletődött a sok lámpa és mikrofon között, de a netbookot meglátva, szinte csak arra tudott gondolni, mikor foghatja már a kezébe és netezhet rajta.

Maja, nagyon sok erőt kívánunk neked, használd minél több ismeret megszerzésére, játékra a netbookodat.




Köszönjük Tuba Mariannak, a Hír TV szerkesztőjének és a stábnak, hogy

ilyen élményben is részesülhetett ez a pici kislány.




A kívánságot a támogatásával

teljesítettük. Nekik is szívből köszönjük, hogy megvalósulhatott Maja álma!




Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. május 28.

28thJune




Barbara, a kisvárdai 9 éves kislány, igen csak meglepődött, amikor meglátogattuk. Fáradtnak és kicsit ijedtnek is tűnt, amin persze nem csodálkoztunk.

Kívánsága egy net-book volt. Ajándékát meglátva egy kicsit enyhült tartózkodása és nagy érdeklődéssel vette kézbe azt. Rövid ott létünk alatt egy udvarias és nagyon figyelmes kislányt ismerhettünk meg.

Mint Barbara édesapjától megtudtuk, kislánya jó ismerője az informatikának, és nagy hasznát fogja venni a net-booknak. Erre azért is szüksége van, mivel betegsége miatt sajnos gyakran kell több napos kórházi kezelésen részt vennie, és ezzel az eszközzel sokat tanulhat, valamint az addig unalmas órákat is hasznos időtöltéssel cserélheti fel.

Barbara egészségi állapotára figyelemmel, látogatásunk nem lehetett hosszú.

Kívánjuk, hogy Barbara minél előbb gyógyuljon meg! Reméljük, jó hasznát veszi majd a „Csodalámpa” ajándékának, és azzal valóban sikerül megkönnyíteni a kórházban még ráváró hosszú napok elviselését!


A kívánságot a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány támogatásával teljesítettük







Dr. Magyar Judit
kívánság-koordinátor
Kisvárda, 2011. 06.12.

24thJune




2011 tavaszán a Csodalámpa Alapítvány megszervezte az 1500-ik csodát: egy stylist divattanácsai alapján változtattunk át egy nagylányt.

Kornélia, akit mindenki Nellinek hív, imádja a divatos ruhákat, szeret öltözködni, de nem mindig biztos abban, jól választ-e? Ehhez kérte a Csodalámpa segítségét, szervezzünk egy találkozót egy olyan szakemberrel, aki kritikusan elmondja, mi áll jól neki.
Már Robi stylist azonnal vállalta a felkérést és megbeszéltük, egy délután csak arról szól majd, hogy tanácsokat ad Nellinek, mit, mivel hordjon, mi áll neki a legelőnyösebben, miben mutat még gyönyörűbben.

Nelliéknek Sárvárról utaztak Budapestre, s már azt sem tudjuk, a hosszú út, a 35 fokos meleg vagy az izgalom kerített-e bennünket a hatalmába, amikor Budapest belvárosában szinte leroskadtunk egy napernyő alá egy hideg itallal a kezünkben. S mintha egy kedves baráti pár csevegésébe csöppentünk volna: Nelli és Robi szinte mindenkit kizárva divatról beszélgetett órákon át. Robi dicsérte Nelli fejkendőjét és a jelenlegi stílusát, de azt ígérte, megmutatja, hogyan kell jól összeválogatni az öltözékét. Ezután következett a több órás próba, majd a Nelli számára is elfogadható darabokat - például egy elegáns ruhát a szalagavatóra – megvásároltuk. Akkor, ott az üzlet közepén, kezünkben az újonnan szerzett divatholmikkal tényleg beigazolódott az általános nézet, hogy nekünk, nőknek bizony boldogsághormont termel egy-egy vásárlás. Akkor, ott Nelli úgy látszott, igazán sok boldogsághormonhoz jutott és valószínűleg még nagyon sokáig kitart a hatása.




Köszönjük Már Róbert stylistnak, hogy időt és energiát fordított ránk, s ezzel nagyon nagy örömet szerzett Nellinek.




Külön köszönet a H&M Vörösmarty téri üzletének, ahol lehetőséget kaptunk, hogy több órára kissé felforgassuk

a megszokott rendet a folyamatos próbákkal és a fényképezéssel.




/ 3







Felkai Márta
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011. május 26.

20thJune

Előző nap egyeztettem édesanyjával a találkozót és kértem, akármilyen nehéz, tartsa meg a titkot: hétfőn teljesül Vivien álma. Nem lehetett könnyű dolga...

Vivien percekkel érkezésünk előtt ébredt fel, és szinte még félálomban pislogott a két ismeretlenre, akik egy barna dobozzal léptek betegszobába.
A másik "idegen" Ben O'Brian úr volt, a Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola, az AISB egyik tanára.

Vivi ajándékát, a vadonatúj laptop-ot ugyanis az AISB diákjaitól és tanáraitól kapta.

:Az iskolában hagyomány, hogy néhány, a művészeti szakkörökön készült műtárgyat (pl. festményt, kisplasztikát) elárvereznek és a bevételt jótékony célra fordítják.

:Az idén a diákok egyhangúlag úgy döntöttek, hogy a Csodalámpa, pontosabban a csodalámpás gyerekek legynek a kedvezményezettek.

Amíg bemutatkoztunk, kik vagyunk, miért jöttünk és Ben kitűnő magyarsággal elmondta a laptop történetét, Vivien mosolya is egyre szélesebb lett, pedig a laptop még a dobozában lapult.
Javasoltam, hogy talán csomagoljuk ki, lássuk mit rejt a barna doboz.

/ 3



A kicsomagolás közben véletlenül hátranéztem, és láttam, hogy Vivi orvosai is mosolyogva leskelődnek... Bizony, bizony, ők is megérdelmelt részesei ezeknek a kis csodáknak...

A gép láttán Vivi mosolya még szélesebb lett, csillogó szemmel símogatta, hogy milyen szép és csak az ÖVÉ!
Rögtön tervezgette is, hogy mi mindenre fogja használni a filmnézéstől internetezésig.

Nemcsak Viviennek és édesanyjának volt ez a nap örömteli és különleges, Ben és én is meghatottan búcsúztunk el ennyi öröm láttán.

Vivien nevében is köszönjük az Budapesti Amerikai Nemzetközi Iskola diákjainak és tanárainak ezt a nagy örömöt.
Viviennek az ő nevükben is minél gyorsabb gyógyulást kívánunk.

Patzauer Gábor és Ben O'Brian
kívánság koordinátorok
Budapest, 2011.06.20.


20thJune

Hajnalka a Csodalámpa dzsinnjétől azt kérte, hogy delfinekkel úszhasson. Tudtuk, hogy az utazás nem kis szervezést igényel majd, mert Európában csak Nizzában van erre lehetőség, a Marineland delfináriumban.

Június 10-én indultunk, párizsi átszállással jutottunk el Nizzába, elfoglaltuk szállásunkat a Le Meridien Nice hotelban.

Másnap eljött a várva várt nap, reggel izgatottan indultunk Marineland-be. Már a park látványa csodálattal töltött el bennünket, megtekintettük a jegesmedvéket, a pingvineket, láttunk delfin-, bálna- és fókashow-t is.

Délután 5-kor jött el a nagy pillanat, amikor neoprén ruhában Hajni a delfinek közé mehetett, és a gondozók tanácsai szerint ismerkedett az állatokkal.
Olyan gyorsan kialakult a jó kapcsolat közöttük, hogy az egyik delfin végül az idomár füttyjelére sem akart elszakadni a kislánytól, hanem folyamatosan kőrözött körülötte. Hajni a „Flipper”nevet adta a kedvencének, és még napokig mesélte a vele kapcsolatos felejthetetlen élményeit.

/ 7



Másnap a kislány a napsütést élvezve megmártózhatott a tengerben, este pedig sétálni indultunk ebben a gyönyörű, szépen kivilágított városban. A sétával egyben el is búcsúztunk Nizzától.

Visszafelé párizsi átszállással jutottunk haza, a csatlakozás miatt éjszaka a Sheraton Paris Hotel vendégszeretetét élveztük.

Hajni nevében is köszönjük a Le Meridien Nice és a Sheraton Paris Hotel támogatását, valamint azt a figyelmességet, szeretetet amivel Hajnit körülvették.

Köszönjük a MALÉV Zrt. és a "MALÉV Duna Club" törzsutasainak támogatását!

Dr. Jenei Tiborné
Kívánság-koordinátor
Nizza, 2011.06.10-13.




A Csodalámpa csapata nevében külön köszönjük Adrian Gray úr, a Le Meridien Budapest hotel igazgatójának sokrétű segítségét, amellyel lehetővé tette, hogy Hajnalka Nizzában és Párizsban fantasztikus szállodákban pihenhesse ki a sok élmény és utazás fáradalmait.



A kívánságot támogatóink segítségével teljesítettük:










Hajni írt nekünk:

Delfinsimogatás Nizzában!

Hajnalka vagyok, 14 éves, a Csodalámpa Alapítvány önkéntesei ellátogattak a régi iskolámba a Mozgásjavító Általános Iskolába.
Feltették a kérdést, hogyha egy tündér teljesítené egy kérésemet, mit szeretnék a legjobban kapni. Én nagyon szeretek úszni és az állatokat is nagyon szeretem, kicsi korom óta szerettem volna közel kerülni a delfinekhez. Tudtam, ez nagyon nagy kérés, de mondták, hogy bátran mondjam. Elmondták, ez sok szervezést igényel, ezért lehet, hogy akár egy évig is várnom kell.

Június 10-én valóra válhatott az álmom! 4 napra elutazhattunk anyával Franciaországba. Az alapítvány munkatársaitól megtudtuk, hogy nagyon sok szervezés előzte meg az utazásunkat. Két gyönyörű szállodában lakhattunk, Párizsban a Sheraton Hotelban és Nizzában a Le Meridien Hotelban. A Le Meridienben egy csodálatos lakosztályt kaptuk, az ágyból nézhettem a tengert, de ha kedvem volt kifeküdhettem a teraszunkra a nyugágyba.
Annyira kedves volt velem mindenki! Soha nem fogom elfelejteni az ott töltött két napot! A Sheraton Hotelben egy éjszakát töltöttünk. Ott a szobánkból láthattuk felszállni a repülőket. Gyönyörű volt ez a szálloda is, jó lett volna még egy kicsit ott maradni! Kísérőnk elmondta, hogy mindkét hotelben teljesen ingyen lakhattunk, nagyon köszönöm Nekik! Felejthetetlen emlék marad!!!

A delfinek! Az valami csoda volt! Annyira szerettem volna odabújni hozzá, de sajnos azt nem lehetett. Az egész napunk csodálatos volt a Marinelanben. Láttunk delfin, fóka showt, és a fő a gyilkos bálnák show műsora volt.
Nagyon elfáradtunk, annyi minden történt a négy nap alatt, hogy még mindig jönnek elő belőlem az élmények, amit nem meséltem el itthon.

Nagyon-nagyon köszönöm a Csodalámpa Alapítványnak, a szállodáknak, és a kísérőinknek azt a sok-sok segítséget, amit kaptam én soha nem felejtem el őket, remélem ők sem engem!

Hajnalka


17thJune



Ezen a szerdai, verőfényes nyári délelőtt az Art’Otel egy különszobájában, négy fiatal nő olyan csodának lehetett tanúja egy nagylány jóvoltából, amely hosszú ideig (ha nem örökre) változtatott meg valamit bennük.

Alexandra már az első pillanatban levett mindenkit a lábáról, nemcsak választékos modorával, hanem azzal a feltétlen szeretetével, amellyel minket, idegeneket fogadott. A legtermészetesebb módon ölelt át bennünket, fogadta (és adta) az újdonsült barátság első puszijait.

Sziporkázó szóviccein az első csodálkozáson túltéve magunkat már önfeledten nevettünk, és hamar átalakult a kívánságteljesítés egy „csajszi- klubbá”, ahol helye volt a fiúkkal kapcsolatos témáknak, a smink és a színház mellett. A folyamatos kérdések és feleletek áramlását, csak a fantasztikusan finom torta és capuccino állította meg – a hotel jóvoltából-, természetesen csak addig a pár percig, amíg az állandóan fogyókúrázó hölgyek nagy pironkodva el nem fogyasztották.

Az igazi meglepetés ajándékot most nem a kívánságkérő gyermek kapta először, hanem mi, akik könnyes szemmel hallgattunk végig egy Kosztolányi Dezső és egy Zelk Zoltán verset, egy olyan fiatal tehetséges hölgy előadásában, aki a szavalásával egy színházat varázsolt körénk.

Természetesen nem maradhattunk adósok, hamarosan előkerült a várva várt kis videokamera, mely mostantól arra van hivatva, hogy minden lépését, szavát és tettét megörökítse ennek a rendkívüli nagylánynak. Mivel nem lehetett nem kipróbálni a szerkezetet, az első felvételek már magukba is zárták ennek a napnak az utolsó pár meghitt percét.

Alexandra, kívánunk neked sok erőt és kitartást a gyógyulás további útján, vegyen téged körül sok mosoly és szeretet, legalább annyi, amennyit te adsz a környezetednek.

Köszönjünk a Budapesti Értéktőzsde munkatársainak, hogy lehetővé tették Szandi álmának megvalósulását,




és köszönjük az Art’Otelnek, hogy ismét egy újabb kívánságteljesítésnek adott otthont.










Mocsonoky Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.06.15.

16thJune





Petra, akit igazából mindenki Kamillának hív, nagyon szereti Halász Juditot és persze a dalait is kívülről ismeri.

Már nagyon izgatott volt egész héten, mert tudta, a hétvégén koncertre mehet, ahol személyesen is találkozhat kedvenc énekesnőjével.

Még az előtt odaértünk, mielőtt a sok kisgyerek ellepte volna a nézőteret, így sikerült megnézni, hogyan próbál a színpadon Judit néni. Majd nemsokára megtörtént a csoda, bemehettünk a művésznő öltözőjébe, ahol Kamilla átadta kedvencének a neki készített rajzot. Majd jött a régen várt a beszélgetés, Judit néni nagyon kedvesen érdeklődött Kamilla hobbijáról, megkérdezte, melyik dal tetszik neki a legjobban, amit azután el is énekelték együtt.

Készítettünk még képeket, majd hagytuk a művésznőt készülődni, mi pedig elfoglaltuk az első sorban a helyünket. Ezután fergeteges óra következett, a gyerekek együtt énekeltek, tapsoltak Halász Judittal, köztük persze Kamilla is, akinek azt gondolom, egy egész életre szóló élményben lehetett akkor ott része.




Köszönjük a Millenáris vezetőségének, hogy lehetővé tették a belépést a koncertre,

Födő Sándor menedzsernek pedig a találkozó megszervezését

és természetesen hálásak vagyunk Halász Judit művésznőnek, aki már többször teljesítette a csodalámpás gyerekek kérését.







Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Budapest, 2011.április 30.

16thJune



Mindig örül a Csodalámpa csapata, ha olyan izgalmas kérés érkezik hozzánk, mint Andrisé, aki egy rendőrkutya-kiképzést szertett volna megnézni. Imádja a négylábúakat, már neki is van otthon egy, ezért szerette volna látni, mi a fortélya, hogyan zajlik egy igazi kiképzés.

A kívánsággal az ORFK Oktatási Igazgatóságát, ismertebb nevén a dunakeszi rendőrkutya-kiképzőt kerestük meg.
Varga Balázs alezredes úr és munkatársai egy igazán kellemes napot szerveztek Andrisnak és természetesen nekünk felnőtteknek is, hiszen nem mindennap juthatunk el például egy kommandós akció kellős közepébe.

Dunakeszin valóságos rendőrkutya-bevetést nézhettünk meg, láthattuk, hogyan fogják el és teperik le a betörőt, mennyire értik a kutyusok a vezényszavakat. Ilauszki Tibor őrnagy szinte végig Andris kerekes széke mellett guggolt és magyarázott minden egyes mozzanatot. Valódi érdekesség volt, amikor megnézhettük az őrnagy közvetlen munkatársának, „Józsefnek” a produkcióját, aki Európa egyetlen yorkshire terrier kábítószer-keresője.

Ezután egy laborba mehettünk be, ahol különleges módszerekkel lehetett a sötétben is az árulkodó nyomokat felfedezni. Bár mi már nagyon elfáradtunk, Andris továbbra is kérdezősködött és megfigyelt minden apró részletet.

A program végén egy kellemes ebéd mellett beszélgethettünk még a bázis vezetőivel, munkatársaival. S hogy Andris el ne felejtse ezt a napot, a rendőrkutyákról készült könyvet és rendőrsapkát kapott ajándékba.

Köszönjük az ORFK és az ORFK Oktatási Igazgatóság vezetőinek a bemutatót,

illetve a konyhát üzemeltető Julienne Kft-nek a vendéglátást.




/ 2






Felkai Márta
kívánságkoordinátor
Dunakeszi, 2011. április 21.

14thJune



Közel egy éve, hogy Álmossal először találkoztam a Tűzoltó utcai kórházban. Akkor egy csendes, nagyon értelmes, kicsit zárkózott fiúcskával beszélgettem, aki elárulta, hogy rajong a hajókért és nagyon szeretne egy szép napot eltölteni családjával a Dunán hajózva. A kezelések miatt a programot ősszel el kellett halasztanunk, de mostanra már semmi nem akadályozta meg a csodalámpa dzsinnjét abban, hogy a jó időt természetesen előre megrendelve, teljesítse a kisfiú álmát.

A szülőkkel nagy titoktartási fogadalmat esküdtünk, így Álmos azt hitte kirándulni mennek ezen a szép, verőfényes szombat délelőttön. Csak akkor lett egy kicsit gyanús a helyzet számára, mikor a Vígadó téren meglátta a hajókat, majd mikor a sok turista között megtaláltuk és üdvözöltük egymást, akkor azért már sejtette, hogy a délelőtt nem gyaloglással fog eltelni.

Öröm volt látni, hogy a nemrég még zárkózott, csendes fiúcska helyett egy vidám, felszabadult, állandóan mosolygó, huncut kamaszfiú néz rám és várja, hogy vajon melyik hajóra szállunk?

Hát..., ha nem is a kikötő közelében horgonyzó luxus hajó feljáratát céloztuk meg, azért örömmel szálltunk be a Margitszigetet megkerülő sétahajóba is. Álmos akkor még nem sejtette, hogy a Batthyány téri kikötő elhagyása után a hajó kapitánya, rövid betanítás után átadja a kormányt a jövő nemzedékének: Álmos egy profi komolyságával vezetette a hajót a hullámzó Dunán, egészen a margitszigeti kikötőig. Ez igazán szép teljesítmény volt egy kezdő kapitánytól!!!

A hajóút végén, egy árnyas cukrászdában, fagyival és üdítővel ünnepeltük meg Álmos Kapitány kiváló teljesítményét, majd egy kis környezetismeret következett, ugyanis ismét hajóra szálltunk és egy városnéző program keretében ismerkedtünk Budapest nevezetességeivel. Álmos érdeklődve hallgatta a gyerekek számára külön beállítható idegenvezetést, így a nap végére nem csak egy megálmodott hajóút élményével lett gazdagabb, hanem részletesen megismerhette a királyi vár és még sok-sok budapesti nevezetesség történetét.

Kedves Álmos, reméljük nem bántad meg, hogy a szüleid által huncut ravaszsággal beígért gyalogtúra helyett a Duna vizén, kapitányi rangban hajókázva töltötted ezt az igen meleg nyári délelőttöt.

Kívánunk neked nagyon jó egészséget, vegyél részt még sok szép hajóúton, de azért néha gondolj majd arra is, hogy a hajóvezetés alapvető fortélyait mégiscsak a csodalámpa dzsinnje segítségével tanulhattad meg.



/ 4







Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest, 2011.június 4.

10thJune

Végre teljesült Virág kívánsága. Virág egy lovat szeretett volna az Alapítványtól, amely - orvosai véleménye szerint is - segítheti őt a gyógyulásában.

Ezúttal nem sikerült meglepetést okoznunk, Virág és családja az eladóval együtt érkeztek a Hírös Lovardához, az "első találkozás" színhelyére. Virág nagy lelkesedéssel simogatta, répával kínálgatta Elizát. Később felült a hátára is, és onnan mosolygott a "nézőközönségre".

/ 3



Nagyon sokan segítettek nekünk ahhoz hogy Virág álma valóra válhasson.

Köszönet illeti a kecskeméti GONG rádió ügyvezető igazgatóját, Tőzsér Juditot, Andrássy Izabella terápiás lovasoktatót, a Szent István Bazilikában megrendezésre került jótékonysági hangverseny közönségét és fellépőit: a Jubileumi Eötvös és a Vass Lajos kórusokat, és a Solti György Kamarazenekart, hogy támogatásukkal hozzájárultak Virág álmának valóra válásához.

Kívánjuk, hogy Virág még hosszú ideig örömmel lovagolhasson a saját paciján.

Zsombori Erzsébet
kívánság-koordinátor
2011. június 8.

Archive



Log in