Beszámolók


27thApril



A kis Kornél egy igazi művészlélek, nagyon szeret rajzolni, szereti a meséket, a zenét, így aztán igazán meglepett mikor beszélgetésünk során nem valami komoly rajzkészletet vagy mese CD-t kért a Csodalámpa dzsinnjétől, hanem egy komoly, felnőttes Thomas vasútállomást.

A mindig huncutul mosolygó kisfiú nagyon pontosan elmagyarázta, milyen is legyen az állomás, milyen nénik és bácsik várják a beérkező vonatot, no és mikor már elfáradt a szegény mozdony a sok utazásban, olyan helyen pihenhessen, ahol nem ázik meg, és jó nagyot aludhat.


A dzsinn elindult körülnézni, létezik-e ilyen igazi, komplett Thomas vasútállomás és pihenő. Hamar kiderült, hogy Kornélka nagyon szakszerű leírást adott a már régóta vágyott játékokról, így a mozdony és a pici vonat elindulhattak a játékboltból, útközben felvették az utasokat és a szerelvény hangos fütyüléssel érkezett meg a budapesti Tűzoltó utcai kórházba, ahova Kornélka, nagyon elegánsan felöltözve már reggel megérkezett az egynapos kezelésre.


Volt nagy meglepetés, mikor a csöpp fiúcska meglátta az ajándékot. Természetesen az összes utas üdvözölte az új kis állomásfőnököt, Thomas mozdony nagyot sípolt az új főnök tiszteletére ,majd az összerakott sínpáron már száguldhatott is tovább a szerelvény az utasokkal együtt a következő állomásra.



Egy idő után aztán a kis Kornél, mint az egész Vasúttársaság főnöke úgy döntött, Thomas elfáradt a sok zakatolásban, közölte hogy itt az ideje a pihenésnek, betolta Thomast a remizbe és jó éjszakát kívánt neki.


Lassan én is búcsúztam a kezelésben és a játékban kicsit elfáradt csöppségtől, de búcsúzóul még kértem tőle egy nagy, cuppanós puszit..., huncutul mosolyogva rám nézett és azt mondta: elfogyott, elvitte a cica ! Hát van ez így..., majd legközelebb repetázok.


Szeretnénk megköszönni a PannErgy Nyrt. támogatását, hiszen segítségükkel egy újabb kisgyermek kívánságát sikerült valóra váltanunk.


A kívánságot a támogatásával teljesítettük.




Kornél nevében is köszönjük!





Sipos Zsuzsanna
kívánság – koordinátor
Budapest, 2010.április 20.

21stApril

Dánielt és húgát már messziről észrevettük, ahogy kint álltak az úton és vártak bennünket. A nagykapu nyitva volt,és integettek, álljunk be. Mire megálltunk, már az egész család várt bennünket, és mosolyogtak, mert tudták,megérkezett Dániel kérése, a számítógép. A gyerekek segítettek bevinni a gépet. A régi, rossz, kis teljesítményű matuzsálem mellett szerelték össze az új gépet. Dániel örömében ujjongott a szép nagy LCD monitor láttán, és azonnal használni is kezdte. Mivel még nincs internet elérése Dániel kérte, írjam, meg nagyon szépen köszöni az adományozóknak a számítógépet. A szülök ígérték Dánielnek, hogy a közeljövőben, ha az utcájukban is elérhető lesz az internet, azonnal be lesz kötve a gépére.



Sikerült még egy meglepetést szereznünk a Csodalámpás pólóval. Azt mondta, ez lesz a kedvenc pólója, és majd ebben megy ellenőrzésre is. Ma különösen jó volt "Csodalámpásnak"lenni. Látni azt a nagy örömöt, hogy nem csak Dániel, hanem az egész család tiszta szívből, őszintén nagyon örült Dániel ajándékának. Nagyon jó helyre került az a PC , mert a család anyagi helyzete nem engedte volna meg egy számítógép vásárlását.


Köszönjük, az E.ON Hungária Zrt. támogatását!!




A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Dániel nevében is köszönjük!






Bezdánné Végh Tünde és Szabó László
kívánság-koordinátorok
Kaposújlak, 2010.04.18.

21stApril

2010. április 15-én Angéla kapott a Csodalámpától egy ragyogó telefont. Szó szerint úgy csillog a telefon, mint egy ékszer, illetve síelni is lehet vele – de ez csak később derült ki.


Amíg Tatár Ági kívánság-koordinátor és Angéla anyukája elintézték a telefonos üzletben a „papírokat”, Angéla salátát evett (persze nem túl sósat, a veseproblémák miatt) és teát ivott. Alig várta, hogy saját kezében tarthassa az ajándékot! Mesélt a cicájáról, aki olyan fehér, hogy nem látszik a hóban, és elárulta, hogy a telefonnal leginkább zenét hallgatni szeretne.


Az ’’ünnepelt’’ lenyűgözött bennünket: ő szólt az eladó hölgynek, hogyan kell feltenni a telefon borítását, átlátta az új mobil menüjét, fotózott, játszott.


Valahogyan úgy is sikerült átsétálnunk a közeli cukrászdába, hogy Angéla le sem vette a szemét az új rózsaszín telefon képernyőjéről! Ott kiderült, a telefonban síelős játék is van! Az édesanyjával együtt figyeltük az arcát, hogyan változik, amikor éppen ugrat a snowboard pályán, és a nevetését, amikor éppen nagyot esett a hóban. A legfelemelőbb pillanat pedig az volt, amikor Angéla az új mobillal boldogan felhívta az apukáját.


Reméljük, a hercegnőkhöz illő telefon meghozza a várt gyógyhatást!



Köszönjük Záveczné Mátics Ildikó önzetlen támogatását, melynek segítségével ismét egy gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt.






Kapás Lilla, Kapás Csilla és Tatár Ágnes
Kívánság-koordinátorok
Szeged,2010.04.15.

21stApril

Mikor Andreával először találkoztam a Tűzoltó utcai kórházban, hosszan beszélgettünk róla, vajon mit is szeretne kérni a Csodalámpa dzsinnjétől.

Őszintén elmondta, hogy neki nagyon sok vágya van, amiknek megvalósulásáról igazi kamaszlányos lelkesedéssel ábrándozik. Nagyon nehéz döntenie, mi is az a kívánság, aminek teljesítése a legnagyobb örömet jelentené számára.

Beszélgetésünk során "Álomország" számos helyére eljutottunk, képzeletben utazgattunk, lovagoltunk,voltunk színházban, koncerten, aztán egyszercsak felcsillant a gyönyörű kamaszlány szeme és megosztotta velem a nagy titkot: rajong a mobiltelefonokért és a legnagyobb boldogság az lenne számára, ha lenne egy "okos, mindentudó" telefonja. Hát olyan telefont nem ígérhettünk, amelyik Andrea helyett megírja a házifeladatokat és megtanulja helyette a nem éppen kevés tananyagot, de végül sikerült közösen olyan kompromisszumos megoldást találnunk, aminek úgy gondoltuk örülni fog a nagylány.

Ezek után nem maradt más feladata a dzsinnek, mint igaz, hogy kisebb kitérővel,de végül a palackból boldogan kiszabadulva megkeresse a megfelelő márkát. Andrea eközben szerencsére már túl jutott az összes kezelésen, csak kontrollra kellett bejönnie a kórházba. Édesanyjával titokban szövetkezve ezt az időpontot választottuk az ajándék átadására már csak azért is, mert ez a nap egybeesett Andrea születésnapjával.

"Véletlenül" bukkantam fel a kórház ambulanciáján és mikor találkoztunk, tényleg abban a hitben volt, hogy csak véletlenül éppen arra járok...,üdvözöltük egymást, beszéltünk pár szót és megemlítettem, miszerint tudomásomra jutott, hogy most van a szülinapja és szeretnék gratulálni. Gyönyörű szemei tágranyíltak a csodálkozástól és nem tudta mire vélni a dolgot...., én pedig nem voltam képes tovább leplezni a titkomat és elővettem a kis csomagot amiben az áhított mobiltelefon lapult. Őszintén meglepődött és az örömtől kipirult arcán látszott, nem számított rá, hogy egy kellemetlen vérvétel után ilyen kellemes meglepetésben lesz része.

Boldog Szülinapot, jó egészséget kívánunk Neked kedves Andrea és kívánjuk, hogy a mobiltelefon oly sok örömöt szerezzen Neked, mint amilyen örömmel a Csodalámpa a kívánságodat teljesítette.


A kívánságot a





támogatásával teljesítettük. Márk nevében is köszönjük!




Sipos Zsuzsanna
kívánság – koordinátor
Budapest, 2010.április 19.

16thApril

2010.március 31-én Pölöskei Gábor stratégiai igazgató ( Paradise Solution Kft.) adományozó részvételével - aki átadta Gyopárkának a kért hordozható DVD lejátszót – egy újabb kívánság teljesült.

A kicsi lány nagyon örült az adománynak. Idővel még néhány mesefilm is került a lejátszóhoz.


Köszönjük a Paradise Solution Kft. támogatását.

Dr.Jenei Tiborné
kívánságkoordinátor
Budapest,2010. 03.31.

15thApril

Roland sok pici álom közül, nehezen választotta ki azt az ajándékot, amit a Csodalámpától szeretne kapni. Sokat gondolkozott, hogy mi lenne számára a legelérhetetlenebb vágy, amit az Alapítvány segíthetne elérhetővé tenni.

Miután a Mozgásfejlesztőben, ahol Roland sok társával együtt hétfőtől-péntekig lakik, már egy pár társának ajándékozott laptopot a Csodalámpa, így Ő is meghozta felelősségteljes döntését,mert szerette volna ha egy laptop neki is a szobájába hozza a világot...

Amikor meglátta, hogy kezünkben dobozzal felé tartunk, mosolyogva kérdezte, hogy ma kinek tetszenek ajándékot vinni? Mi válaszul csak a kezébe nyomtuk a csomagot, és akkor Ő boldog mosollyal mondta, hogy holnap lesz a szülinapom, ez lesz a legszebb ajándék...

Amikor a szobájában beüzemeltük , akkor minden szobatársával és barátjával együtt élvezték az új ajándékot. Nekünk nagyon szép napot adott Roland, a felhőtlen örömével.



Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!

Márk Judit, Tunyogi Orsolya
kívánság-koordinátorok
Budapest,2010.03.31.

15thApril




A mai napon elvittük Ricsinek a bicajt és a védőfelszerelést, nagyon örült neki. A biciklit a folyosón tolva hamarosan a szobához értünk, ahonnan a kisfiú csillogó szemekkel, csodálkozva bámult ki, ám amikor meglátta az ajándékot, rögtön tudta, hogy teljesült a kívánsága.


Habár az átadás a kórházban történt és Ricsi infúzióra volt kötve, ez sem gátolhatta meg abban, hogy ott helyben, a folyosón kipróbálja. Édesanyja, az infúzióval Ricsi után futva próbálta tartani az iramot a kis sportemberrel.


A bringa és a védőfelszerelés mellé néhány csekélység mellett egy képet is adtunk a Vodafone Magyarország – Systems csapatáról, akik az ajándékra való pénzt összedobták.


Köszönjük a lehetőséget és segítségüket az ajándék kiválasztásában és az átadás megszervezésében, reményeink szerint Ricsi boldog arca az első volt abban a sorban, amit munkahelyi közösségünk láthatott, azáltal, hogy kívánságot teljesített.






Köszönjük, hogy ennek a munkahelyi kollektívának a segítségével ismét egy gyermek arcára varázsolhattunk mosolyt.

A Vodafone Magyarország – Systems kollektívája
Miskolc, 2010.04.14.

15thApril

Lillával együtt levittük a két nagy csomag puzzl-t és elrejtettük a székek alá, nehogy idő előtt meglássa Kira. Előtte felhívtam Kira anyukáját, mondta, hogy nemrég szálltak le a vonatról. Izgatottan várakoztunk, mert tudtuk, hogy az állomásról gyorsan a Klinikára lehet érni.
Hamarosan meg is érkeztek, és mindannyian bementünk a rendelőbe a mit sem sejtő Kirával. Lilla sorban mutatta a szebbnél szebb kirakókat a kislánynak Volt ott mesefigurás, készségfejlesztős, micimackós. Mindegyiket kitörő örömmel fogadta.
Korábban a klinikán fellelhető összes puzzle-t kirakta többször is egymás után. Ezek is hasonló sorsra fognak jutni, Kira hosszú órákon át fogja őket rakosgatni újra és újra.
Jó munkát kívánunk neki, és reméljük, hogy mindig ilyen kedves, mosolygós lány marad!


A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Kira nevében is köszönjük!

Tatár Ágnes és Kapás Lilla
Kívánságkoordinátorok
Szeged,2010.04.09.

13thApril


Merci 14 éves kislány, Szigethalmon lakik szüleivel. Sok betegségen, orvosi kezelésen ment már keresztül.

Amikor egészségi állapota megengedi, akkor nagyon szeret lovagolni. A közelükben egy barátjuknak van lova, akin Merci lovagolhat. A lovak körüli teendőket is megosztják egymás között, így Mercedesz szakértő lóápolásban, etetésben.

A kislány kívánsága különféle lovaglással és lóval kapcsolatos tárgyak, felszerelés volt, amit közösen elmentünk megvásárolni.

Sikerült kiválasztani néhány szakkönyvet, lóápolási felszerelést, lovagló nadrágot, csizmát, pólókat, sőt Merci mostantól kezdve olyan ágyneműben fog aludni , amin lovak találhatóak.

Sok szeretettel kívánjuk, hogy Merci sokat használja azokat a tárgyakat, felszereléseket, melyeket megkapott.!



Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!



Lángh Zsófia
Kívánság koordinátor
Budapest, 2010. április 13.

13thApril

Április 9-én délután Klaudiáék lakásán volt a találkozónk a német tanárnővel. Előbb érkeztem oda, hogy találkozhassam Klaudiával és családjával. Klaudia nagyon készült, nagyon izgult a találkozó miatt, és figyelmességét mutatja, hogy saját készítésű édességgel várt bennünket. Klaudia kedvenc időtöltése ugyanis manapság a cukrászkodás.

A nagylánynak nagy tervei vannak a jövőre, de betegsége miatt mozgása egyelőre komolyan korlátozott. Ebben a helyzetben számára nagy segítséget jelent, hogy otthoni környezetében van lehetősége fejleszteni nyelvtudását.

Az első találkozó már az első nyelvórává alakult át, és a következő hónapokra kialakult a menetrend - szerdán és pénteken lesznek órái. A szülőktől a pénteki találkozás után kapott információ szerint a tanárnő nagyon elégedett volt Klaudia felkészültségével.

Ez a lendület és a buzdítás nagyon jót tesz Klaudiának.



A kívánságot az támogatásával teljesítettük.

Klaudia nevében is köszönjük!





Tomaj Ildikó
kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.04.09.

9thApril

Péter kívánsága egy laptop volt. Húsvét előtt megbeszéltük az édesapjával, hogy Debrecenben találkozunk és átadjuk az ajándékot Petinek.
Peti semmit nem sejtett arról, hogy miért is kellett Debrecenbe utaznia, azt hitte csak az édesapját kíséri el egy kórházi kezelésre.
Ezért volt nagy öröm, amikor megtudta, hogy az utazás célja az, hogy megkapja a várva-várt laptopot.


Kívánunk Neked nagyon jó egészséget és sok örömöt az új laptophoz.



Köszönjük a British International School tanulóinak, hogy ismét örömet okoztak!




dr.Kiss Tímea
kívánság-koordinátor
Debrecen,2010.április.02.

8thApril

Szilveszter egy kedves, hét éves kisfiú, aki rendszeresen kontroll vizsgálatokra jár a Sote I. sz. Gyermekklinika vese osztályára.

Szilveszter édesanyjával, Nórával és testvérével él Pilisvörösváron, naponta néhány órát óvodába jár és hamarosan iskolaköteles lesz. Anyuka kipuhatolta, hogy a kisfia a legjobban egy elektromos kisautónak örülne.

Sikerült egy olyan gyönyörű, sárga színű, akkumulátoros autót kiválasztani, amibe nem csak Ő, hanem a testvére is belefér, így ketten együtt tudnak vele autózni, játszani otthon az udvarban.
Szilveszter nagyon önzetlen, mindenben figyelmes és gondol a testvérére is.

Kívánjuk, hogy nagyon sok boldog percet töltsön a jármű kormánya mögött.


Lángh Zsófia
kívánság-koordinátor
Pilisvörösvár, 2010. március 29.

A segítséget köszönjük a XIX. Vezérigazgató találkozó részvevőinek!




6thApril

Ricsi mit sem sejtve merült bele ma reggel is a matematika rejtelmeibe. Nem vette észre, hogy a körülötte lévő felnőttek milyen izgatottak. Egyszer csak az előtérben, általa nem ismert személyek kezdtek hozzá a beöltözési ceremóniához. Ricsi nem értette a dolgot. Matematika óra közepén, őt kik akarják meglátogatni????? Amikor beléptünk a fél-steril szobájába, s a támogatók bemutatkoztak, s átnyújtották a várva várt lap-topot, már fülig ért Ricsi szája. Gyorsan kibontotta és beüzemelte a készüléket, amely remekül működött. Ricsi a csontvelő-transzplantáció után, még hónapokig nem mehet közösségbe, így a lap-top segítségével kerülhetnek hozzá közelebb a barátok, családtagok. Kívánjuk, hogy Ricsi minél előbb otthon használhassa saját laptopját!

Köszönjük a Güntner - Tata Kft. támogatását!

Bíróné Pallag Erika
kívánság – koordinátor
Budapest, 2010. március 29.


6thApril

Az 5 éves Máté már nagyon izgatottan üldögélt a székében, mivel érezte, hogy valami készülődik. Hosszú kórházi tartózkodása során, már szemfülesen észrevette, "ha valami nem stimmel". Aztán megpillantotta a hatalmas dobozt, ami régóta vágyott legóvárosát rejtette rendőrökkel. Kicsit fáradtan felült a székében és anyával együtt keresték a képeken, mit is rejt a doboz.

- Máté, ha jól látom még egy rab is van benn- mondta anya.

A kisfiú elmerülve nézegette a képeket és székében hátradőlve fáradtan, mosolyogva köszönte meg a játékot, ami a hosszú kórházi tartózkodása napjait egy kicsit majd felvidítja.

Köszönjük a British International School tanulóinak, hogy ismét örömet okoztak!




Veres Erzsébet
Kívánság-koordinátor
Budapest,2010.04.02.

1stApril

Tímeával és édesanyjával a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán találkoztunk egy kontroll alkalmával. A mama nagyon titoktartó volt, mert a kislány nem sejtett semmit, tágra nyílt szemmel nézett rám, amikor hozzájuk léptem, nem értette mit szeretnék.
Amikor megkérdeztem, hogy emlékszik-e rá, hogy mit kért a Csodalámpától, rögtön rávágta, hogy számítógépet, és amikor mosolyogva elárultam, hogy most ezt a nagyon vágyott tárgyat el is hoztam neki, örömében felugrott és hangosan örült.
A környezetében mindenki mosolygott a hatalmas öröm láttán, és már hallgathattunk is, hogy milyen sok mindenre fogja használni, és hogy ez csak az övé lesz és senki másé.


Timi megígérte, hogy nem csak játékra, de tanulásra is használni fogja „új barátját”!


Kívánunk neked sok kellemes és hasznos percet a gép előtt!


Köszönjük a British International School tanulóinak, hogy ismét örömet okoztak!


Mocsonoky Andrea
Kívánságkoordinátor
Budapest, 2010. március 23.

1stApril

Peti nagy zenerajongó, kedvenc énekese Michael Jackson, így aztán nem sokáig gondolkodott, hogy mit is kérjen a Csodalámpától.


Mikor felkerestem a Tűzoltó utcai kórházban az éppen kezelésre érkezett kisfiút, legnagyobb csodálkozásomra nem találtam a kis beteget a kórteremben. Izgatottan kérdeztem meg a nővérkét, hogy vajon merre kószál Peti ? Természetesen kedvenc helyén, a Játszóházban akadtam rá, ahol Kati nénivel nagy beszélgetésben voltak, az ügyes kisfiú épp egy puzzle vonatot rakott össze millió kis darabból.
Amint beléptem a Játszóházba, Peti kíváncsi tekintettel nézett rám, majd mikor kiderült, hogy a Csodalámpától érkeztem, sokat sejtetve elmosolyodott, kicsit zárkózott természete ellenére hamar feloldódott és nagy beszélgetésbe kezdtünk. Így tudtam meg, hogy Peti barátjával együtt állandóan csak Michael Jackson számokat hallgatna, hiszen ennél nagyobb öröm nem is létezik a világon - osztotta meg velem titkát nagy komolyan a kis M.J. rajongó.


Ilyen lelkes kis zenerajongót természetesen nem lehet megfosztani a zenehallgatás örömétől, így megkértem Petit, dörzsöljük meg erősen a dzsinnt, hátha elővarázsol valami érdekeset a táskámból. Mikorra jó piros lett már a tenyerünk a sok dörzsöléstől, valami elkezdett "mozogni" a táskámban, belenéztünk és lám-lám, több kis csomag ágaskodott kifelé, majd egymás után előkerültek a CD-k, Michael Jackson szinte valamennyi felvételével, no meg ráadásként még egy M.Jackson DVD is előbukkant.
Peti arca hirtelen kipirult, elmosolyodott és izgalomtól picit remegő kézzel úgy szorította magához kedvenc énekese felvételeit, mintha csak magát Michael Jackson-t ölelte volna át. A kis rajongó azonnal megbeszélte anyával, hogy apát értesítsék hozza be a CD és DVD lejátszót, hiszen mihamarabb szeretné hallgatni "élőben" is kedvencét.


Kívánjuk Neked drága kis Peti, hogy ennek a valóban nagyszerű énekesnek a dalai mielőbb feledtessék el veled a szerencsére már nagyrészt mögötted álló nehéz időszakot, a zene varázsa varázsoljon el Téged is és szerezzen Neked sok-sok önfeledt, örömteli órát .


Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Dr. Tesics György úrnak, akinek áldozatkész segítsége, támogatása nélkül Petinek még sokáig kellett volna várnia arra, hogy kedvenc énekese hangját akkor hallgathassa, amikor csak akarja.



A kívánság Dr.Tesics György és azAAA Klinikák Dent Kft. támogatásával teljesült.Köszönjük!





Sipos Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Budapest,2010.március 30.

1stApril

Krisztián másfél hónappal ezelőtt hallott a lehetőségről, hogy van egy Csodalámpa nevű alapítvány, mely segíthet neki abban, hogy elromlott tévéje helyett újat kaphasson. Húsvét előtti napokban kopogtattunk otthonuk ajtaján. Egy kedves, mosolygós anyuka és kisfia fogadott bennünket. Krisztián elmondta, hogy betegsége miatt nem járhat iskolába, közösségbe, ezért is fontos számára, hogy saját tévéje legyen. El sem hiszi, hogy ez ilyen hamar teljesült. Nagyon vágyott egy LCD tévére, melyen kedvenc filmjeit is jobb minőségben nézheti.
Boldogan és folyamatosan mosolyogva bontotta ki a dobozt, mely egész napra elfoglaltságot fog neki biztosítani. Kívánjuk Neked Krisztián, hogy használd egészséggel ezt a komoly tévét!
Örülünk annak, hogy részt vehettünk kívánsága teljesítésében és részesei lehettünk egy kisfiú örömének.
Egy erős kis embert ismertünk meg, gratulálunk neki!

A kívánságot az támogatásával teljesítettük.






Albelné Benkő Beatrix és Albel Ernő
Kívánságkoordinátorok
Martfű, 2010.03.31.

31stMarch

Mindig nagyon izgulunk, hogy az ajándékátadás jókor, jó időben történjen. Ezen a hétfő reggelen (2010. március 29-én) rajtunk kívül még egyvalaki várt izgatottan: a 8 éves Borsos Norbert, aki kérdezősködött, mikor teljesül a kívánsága. A kollégák semmit sem árultak el a titkos készülődésről, míg végül az átadásra készülő "csodalámpások" összegyűltek az alapítvány klinikai kívánság-előkészítő központjában, Lengyel Andrea apró szobájában. Itt szoktuk előre kipróbálni, ellenőrizni a kért technikai eszközöket, hogy átadásnál egészen biztosan működjenek. És itt hangoltak Czutor Zoliék, mielőtt Hubáéknak az elektromos gitárokat átadták.
A kívánság most nem laptop, nem is gitár. Az ajándék súlya nem csekély, reméljük, hogy gyógyító-boldogító hatása hatalmas lesz!


Amikor néhány perccel később beléptünk a szegedi gyermekklinikán Norbihoz, éppen tévét nézett - nem is tudtuk, merjük-e zavarni. A kérdés hamar megoldódott: Norbi kedvesen hátrapillantott, mi pedig megnyugodtunk.
Norbi még az ágyán ült, amikor ölébe tettük a kért X-BOX-ot, ő elmagyarázta nekünk, mire való egy ilyen doboz (ránézésre nekem leginkább DVD-lejátszó és számítógép keverékéhez hasonlít). Tovább nőtt Norbi lelkesedése, amikor előkerült a csomagolásból két játék, amelyeket ebbe az X nevű dobozba tesznek majd otthon (úgy tűnik, Norbi hamarosan hazamehet). Közben Norbi nagymamája is belépett a szobába.


Kértem az ünnepeltet, fotózzon le bennünket, ha esetleg ezekhez a gépekhez is ért egy kicsit. Erre Norbi fürgén kiszállt az ágyból, bevallotta, hogy egyelőre nem ért a fényképezőgépekhez, de pár pillanat múlva már fotózta is a kívánságait leső ismerősök és ismeretlenek csoportját.
Köszönjük szépen a képet, használd a CSODABOX-ot egészséggel, Norbi!



Köszönjük a British International School tanulóinak, hogy ismét örömet okoztak!



Kapás Csilla, Kapás Ferenc és Lengyel Andrea
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2010.03.29.

31stMarch

Levente 17 éves nagyfiú lévén nagyon vágyott már egy laptopra, kiválóan kezeli a számítógépet, így könnyen megbirkózott a laptoppal is . Pillanatok alatt kicsomagolta, beüzemelte a készüléket, majd kipróbálta. Arcán elégedettség tükröződött, nekem is jó volt látni a fiatalember örömét.

Reméljük, hogy ez a masina is segít majd a gyógyulásban!



Köszönjük a Dun & Bradstreet Corporation támogatását!




Bakonyi Joli
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2010.03.25.

31stMarch

A 2010. március 20-i hétvégén Donát kívánsága végre valóra válhatott, és részt vett élőben egy Dortmund focimeccsen Németországban.


Pénteken repülővel utaztunk Budapestről egyenesen Dortmundba. Szép időnk volt, így remek kilátásban volt részünk a magasból. A városba érkezve sétára indultunk. A csapat igen erős helyi szurkolói bázissal rendelkezik, így nem lepődtünk meg, hogy sok boltban lehetett dortmundos tárgyakat kapni. Mire a szállodába értünk, addigra Donát is begyűjtött egy igazi sárga-fekete Dortmund szurkolói sálat. Később pizzázni indultunk, mint kiderült ez Donát kedvenc étele, így egy hangulatos olasz pizzázót kerestünk. Korán pihenni tértünk, az utazás mindenkit kifárasztott, és erőt kellett gyűjtsünk a másnapra.
A nagy napra.


Szombaton reggeli után elindultunk várost nézni. Bár néha szemerkélt az eső, ez egyáltalán nem tántorított minket vissza. Felfedeztük a belvárost, sétáltunk a hangulatos kis utcákban, közben sok szurkolót láttunk és megannyi kirakatot dortmundos relikviákkal. Éhségünket gyros-szal csillapítottuk, mondanom sem kell, hogy a többi vendég is mind szurkoló volt. Szinte az egész város lázasan készült az esti meccsre.
Mielőtt a stadionba indultunk volna, egy kedves kötelességemnek tettem eleget, ugyanis a Csodalámpa a Wünsch Dir Was eV. német alapítványtól ("Kívánj valamit"; mely szintén kívánságteljesítéssel foglalkozik és németországi kívánságteljesítésben már korábban is segítségünkre volt) nem csak 3 jegyet kapott, hanem egy Dortmund mezt is küldtek, amit a játékosok maguk írtak alá. Donát természetesen nagyon meglepődött az ajándék láttám, és büszkén húzta fel a pólót, hogy abban jöjjön a mérkőzésre.
A stadion előtt már hosszú sorok álltak, mégis viszonylag hamar bejutottunk, és elfoglalhattuk helyünket az északi tribünön, a kapu mögött kissé jobbra. Óriási volt a hangulat Németország legnagyobb stadionjában, ráadásul teltház volt, 80.100 néző követte élőben a meccset. A Bundesliga élmezőnyébe tartozó Dortmund az eggyel előtte álló Bayer Leverkusent látta vendégül, így izgalmas estének néztünk elébe. Már az első félidőben is láthattunk izgalmas helyzeteket, de találat nem született. Nem így a második játékrészben, amikor az előttünk lévő kaput ostromolta a Dortmund. A (Hajnal Tamással játszó) csapat a szünetben megtáltosodott, és háromszor is eredményes volt.
A szurkolói ováció és a győzelem mámora teszik emlékezetessé ezt az estét Donát számára.


Vasárnap a pihenéssel töltött délelőtt után megebédeltünk a városban, majd a reptér felé vettük utunkat.
Hazafelé többször felidéztük a meccs emlékezetes pillanatait, és bátran állíthatjuk, hogy egy fergeteges és felejthetetlen élményben volt részünk.



Szabó Máté
kívánság-koordinátor
Dortmund, 2010. 03. 20.

A kívánsgot a CIB Bank Zrt. és a Wünsch Dir Was eV. támogatásával teljesítettük. Donát nevében is köszönjük.



Archive



Log in