A Pillik-ikrek - Zoé és Anita - harmadik születésnapjukra kérték a Csodalámpától fából készült kerti hintát és csúzdát.
Tekintettel arra, hogy a két kislány betegsége miatt egyelőre nem mehet közösségbe, nagy szükségük van a szórakozást jelentő házi játszótérre, hiszen a hinta és a gyűrű fizikai adottságaikat is nagyban javítják.
A két kislány az átadás napján is orvosnál volt, így mire sikerült találkoznunk Anita már aludt, így csak Zoét sikerült megörökíteni, ahogy boldog önfeledettségben hintázott.

Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását.

Virág, a 7 éves, mosolygós szemű nagykanizsai kislány álma-vágya egy kerti játszótér volt.
Az FGSZ Földgázszállító Zrt. Gellénházi Üzemének munkatársai vállaltuk, hogy segítünk a kívánság teljesítésében. Balatonkeresztúron találtunk egy üzletet ahol ilyen játékokat is forgalmaznak. Kiválasztottuk a megfelelő mászókát, csúszdával és hintával. A szállítást egyeztettük a szülőkkel, s az üzemben úgy szerveztük a munkát, hogy 05.17-én elvihessük és összerakhassuk Virágnak a játszóteret.
Sajnos az időjárás közbeszólt, napokon át esett, a kert felázott, a szülők lemondták a szállítást. Közben a kislány egy hetet kórházban volt, így a következő kitűzött időpont 05.31-e lett. Sajnos ezen a napon is borult reggelre ébredtünk. Telefonon egyeztettünk a szülőkkel és az üzlettel, s mivel az eső nem esett, úgy döntöttünk, hogy útnak indulunk - három karbantartó kollégám és jómagam. Félúton eleredt az eső, Balatonkeresztúron, az üzlet kertjében fél órát ültünk a kocsiban a mászókák, csúszdák között, mert annyira zuhogott. A kedvünket azonban ez sem vette el, a még szemerkélő esőben felraktuk a játszótér elemeit a kocsira és elindultunk a kislányhoz.
Virág a nagymamájánál volt érkezésünkkor, így a kollégák a távollétében összeszerelhették a játszóteret. Szerencsére amíg dolgoztak, nem esett az eső. Végül megérkezett Virág a nagymamával. A kislány a meglepetéstől meg sem tudott szólalni, örömmel vette birtokba a csúszdát és a hintát, még ha az kicsit vizes is volt.
Kedves Virág, teljen sok örömed az új játékaidban, mielőbbi gyógyulást kívánunk neked!

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Virág nevében is köszönjük!

Egyik pénteken látogattuk meg Tibit az Országos Kardiológiai Intézetben, ahol súlyos szívműtétet hajtottak végre rajta.
Érkezésünkkor a fiú éppen tornagyakorlatokat végzett, mi átestünk a steril ruhába öltözés viszontagságain és bevittük a szobába várva-várt XBOX-ot. Nem tudom pontosan, hogy Tibi vagy az adományozó képviseletében jelen lévő Bozó János úr volt jobban megilletődve. Ajándékozottunk a serdülők kedves lezserségével válaszolgatott kérdéseinkre. Megnyugtatott minket, hogy nem szorul segítségre az eszköz használatában. Ha mégis akkor angolul is el tudja olvasni a használati útmutatót.
Szerencsére nagyon jó állapotban találtuk, azt kívánjuk, hogy maradjon ez így élete végéig!


Köszönjük a Földgázszállító Zrt. támogatását!!

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Tibor nevében is köszönjük!

Kívánsága egy 2 személyes akkumulátoros autó volt, amit testvérével is tudnak használni. Elérkezet a nap és a kisautó megérkezett. Márk először úgy meglepődött, nem is értette, hogy kerül ide egy autó és mellette a Tündi néni és valaki meg fényképezi. Kisebb gyanakvással, de látható örömmel ment az autó felé. Mondtuk, hogy a kívánságát hoztuk el és üljön bele. Nagyobb testvére első szóra bepattant az autóba. Apai segédlettel elindultak, de pár perc múlva már egyedül is nagyszerűen vezették az autót. Márk a bátyának is engedte vezetni, aki le-föl ment az udvaron. Márk elég hamar visszakérte a vezető helyet a bátyától. A hatalmas udvarukban tócsa, kerülgetésre, majd vadászatra indultak. Nagy élvezettel kerülgették eleinte a tócsákat, majd azt élvezték, ahogy átmennek rajta. Nagyokat nevettek a "száguldozás" közben, időnként ránk mosolyogtak és integettek. Kis idő múlva már nem is vettek tudomást rólunk és csak fáradhatatlanul rótták tovább a köröket.
Kívánunk Márknak sok-sok felejthetetlen utazást a kis autójával!

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Márk nevében is köszönjük!

Junior sok megpróbáltatáson, transzplantácion van már túl. Megfáradt kis teste nehézkesen mozog, nehezen vigasztalható. Egyetlen dolog, ami megnyugtatja a mesék a TV-ben. Rettenetesen nyugtalan és ideges lesz, ha nem az van benne, amit ő szeretne nézni. Számára az igazi nagy ajándék egy hordozható DVD lejátszó lenne, amin akkor, amikor szeretne, és olyan mesét nézhetne, amihez kedve van. Amikor bevittem a hordozható DVD lejátszott kettő dinos DVD-vel érdeklődve nézet. Segítségért nyúlt, hogy segítsük felülni neki az ágyában. Megragadta a DVD-ket és nézte a borítókat, addig mi beüzemeltük a lejátszót. Visszafeküdt és megszűnt körülötte a világ a mesék varázslatába került. Most még, ha utazniuk kell, akkor is tudja nézni a kedvenceit. Azt hiszem sikerült számára a legjobb dolgot megszereznünk, ami igazán boldoggá teszi és feledteti a napi fájdalmakat. Sikerült megint egy"csodát"tennünk, amivel megkönnyítjük elviselni egy kisfiúnak az elviselhetetlent.

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Junior nevében is köszönjük!

Dóri, Lili, és Timi nem ismerték egymást 2010. júniusáig, csak azt tudták, hogy mindhárman szeretik a delfineket. Nagy meglepetés volt számukra, hogy együtt utazhatnak és együtt ismerhetik meg kedvenc állatukat.

Már az indulás is kalandos volt, mivel Dóri Felsőzsolcán lakik, a települést körülvette az árvíz, így teljesen el voltak zárva a külvilágtól, nagyon izgult, hogy sikerül-e „kimenteni” őt otthonról. Szülei, rokonai azonban nem ismertek lehetetlent, így nagy kerülővel ugyan, de ő is időben érkezett a repülőtérre.

Timi a „leleteivel” küzdött, de orvosa elengedte, hiszen szerinte is csak segíthetnek a delfinek. Lili még úszóleckéket is vett, hátha becsobban a vízbe és úszhat velük.

Szombaton a reggeli Malév géppel indultunk Rómába, az édesanyákkal együtt naivul azt hittük, hogy a hajnali kelés miatt a gyerekek kicsit pihenni szeretnének a szállodában. Tévedtünk, így kérésükre szinte rögtön az érkezés után bementünk a városba.
Hosszú séta következett a Trevi kúthoz, megnéztük a Spanyol lépcsőt, ebédeltünk az egyik helyi vendéglőben, bementünk a Pantheonba és persze a Disney bolt sem maradhatott ki. Este boldogan, de fáradtan estünk az ágyba.

Vasárnapi úticélunk Torvalanica volt, itt épült fel 2006-ban az olasz „delfinárium”, a ZooMarine.
A parkot portugálok működtetik, a trénerek a delfinekkel együtt érkeztek ide, és azt is megtudtuk, hogy azért nem a „tengerben” úszkálnak a delfinek, mert ott télen megbetegednének, hiszen nagyon lehűl a víz. A medencéket ezért télen folyamatosan fűteni kell. A megérkezést követően rögtön megnéztük a bemutatókat, láttunk delfineket, fókákat, sok madarat és persze vízi csúszdákat. Nem is tudtuk, hova fussunk, annyi volt a látnivaló.

Szerencsére felkészülten érkeztünk, így a gyerekek fürdeni is tudtak. Kérték, hogy visszafelé álljunk meg a tengerparton is, hiszen még soha nem láttak tengert.
A delfinek simogatását sajnos el kellett halasztanunk keddre, mert csak arra a napra kaptunk időpontot, amikor a gyerekek egyedül meglátogathatják őket.

/ 7

Nem is tudni, mi okozott nagyobb örömet, nézni és fényképezni a hihetetlen mutatványokat, amiket az állatok mutattak, lecsúszni a hullámvasúton, ezt túlélni (!?!) vagy játszani a vidámparkban, fürödni a tengerben és kagylókat gyűjteni. Estére mindenki nagyon elfáradt, helyesebben a mamák, mert a gyerekek éjfélig beszélgettek, nézték a fényképeket és készültek a másnapra.

Hétfőn kora reggel indultunk, ismét városnézés szerepelt a gyerekek által megszavazott programok közt, láttuk a Piazza del Popolo-t, ahol már reggel olyan erővel tűzött a nap, hogy amikor a helyi árusok megjelentek tarka napernyőikkel, Lili, Timi és Dóri lelkesen nézegetni kezdték. Pillanatokon belül hosszas alkudozás következett, majd 10 perc múlva mindannyian napernyőkkel felszerelkezve folytattuk utunkat.
Először a St. Pietro in Vincoli templomba mentünk, hogy megnézzük a Mózes szobrot. Ez mindenkinek nagyon tetszett, innen a Colosseum felé vettük az irányt, amit igen alaposan bejártunk.

Fantasztikus ebédünk volt, a pincérek, amikor meglátták, milyen csinos lányokkal érkeztünk, táncolva szolgáltak ki minket, ami még jobb kedvre derítette kis csapatunkat. Felfrissülve indultunk a Forum Romanum és a Bocca della Verita, azaz az Igazság szája szobor felé, ez utóbbit a Santa Maria in Cosmedin templomban láttuk.
A monda szerint, mindenkinek, aki beteszi a kezét a szobor szájába „ igazat kell mondania”, különben elveszti a kezét. Csak ártatlan kérdést mertünk feltenni Lilinek, Timinek és Dórinak, azaz, hogy jól érzik-e magukat itt a delfinek közelében. A válasz egyöntetű „Igen” volt. Távozásunk után számba vettük, hogy mindenkinek meg van-e minden keze és a Belváros felé folytattuk a túrát. Az este persze ismét a mesélések, regélések, fényképek nézegetésével telt.

Kedden újult erővel hagytuk el a szállodát, aznap délelőtt az Angyalvár, Vatikán, St. Péter Bazilika meghódítására készültünk, és persze napközben ki kellett ugranunk a delfináriumba.

/ 5

Ahogy múltak az órák egyre izgatottabbak lettünk, végre megérkezett értünk az autó és máris robogtunk a delfinekhez. A megérkezést követően rögtön fogadtak minket, először a csomagokat, gyűrűket kellett elhelyeznünk, nehogy megsértsük a delfinek bőrét, majd fertőtlenítették a cipőinket és máris ott guggoltunk King mellett. A neve telitalálat, hiszen ő a legnagyobb delfin.
Játékosan követte, mit is mond gondozója, megtudtuk, mit esznek, hogy gondozzák, ápolják őket, hogy lehet megkülönböztetni a fiú és lány delfineket, hogy tanítják meg nekik, mikor ugorjanak, ússzanak. Persze King egy idő után elunta a sok beszédet, hosszan közbeszólt és kérdezett. Egy idő után akkora volt a hangzavar, hogy el kellett küldeni, erre persze megsértődött és csak több kilónyi hal és könyörgés után tért vissza hozzánk.
A lányoknak megtanították, mit is mutassanak a delfineknek, így King beszélt velünk, a farkával intett, forgott, ugrott és „nevetett”. Óriási élmény volt számomra is, hogy őszinte legyek, nem tudom, mit élveztem jobban a delfineket vagy a gyerekek örömét. Látni izgatottságukat, örömüket, mindent megért. Búcsúajándékot is kaptunk, nagy Zoomarine feliratú labdákkal vonultunk a kijárathoz. Már előre láttuk, hogy gond lesz, hogy is fogjuk hazavinni ezeket...

A delfinezés után persze ismét kellett egy kicsit csúszdázni, ugrálni, futkosni. Majd visszamentünk Rómába, közkívánatra ismét a St. Péter téren találtuk magunkat, ahol nem kellett sorban állnunk, mert a biztonsági emberek megengedték, hogy mellőzve a 3 órás sorban állást, bemehessünk a templomba és megnézhessük a Pietát.

Innen vissza kellett mennünk a Disney üzletbe óriás szatyrokat venni, hogy a labdák is biztonsággal utazhassanak. Kérdésünkre, hogy nem akarják-e itt hagyni a labdákat, rosszalló fejcsóválás volt a válasz.
Este közkívánatra a Piazza Navonán vacsoráztunk. Nagy adag spaghettik és tortellinik, fagylaltok mellett idéztük fel az utazás összes pillanatát. Gondolom régen voltak ilyen felszabadultak a gyerekek, mikor meglátták az egymás után kigyulladó fényeket, a szökőkút vízének csillogását; vidáman pattantak fel, hogy még egyszer körbesétáljanak a Tevere partján. Mi már csak vonszoltuk magunkat, ők még mindig futottak, hihetetlen módon csak az éjjeli 11 órás busszal tértünk vissza csodaszép szállásunkra.

Másnap érzékeny búcsút vettünk a szállodától és kedves alkalmazottaiktól, akik minden jóval és kedvességgel elhalmoztak minket teljes tartózkodásunk alatt. (Az ágyunk is „King-size” volt, lehet, hogy előrelátóan a delfinről nevezték el? )

Utolsó élményünk a reptérhez kötődik, amikor nem kis derültséget keltve, a labdák bent ragadtak a biztonsági ellenőrző boxban. Persze a méret volt a baj. A második labda után megkérdezték tőlem, még mennyi van? Mondtam, hogy még egy!
Azt hiszem, ennyi kalandban rég nem volt részük a gyerekeknek (de a mamáknak sem...).

Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy más állatokhoz hasonlóan a delfinek is gyógyítanak. Kívánjuk Lilinek, Timinek és Dórinak, hogy mielőbb meggyógyuljanak és egyszer már majd saját gyerekeikkel tudjanak visszatérni igaz barátaikhoz. Köszönjük nekik és támogatóinknak ezt a hatalmas élményt.

Tímea kívánságának megvalósításában a római Marriott Park Hotelen kívül a segítségünkre voltak:

Támogatásukat Tímea nevében is köszönjük!

Dóri, Lili, és Timi nem ismerték egymást 2010. júniusáig, csak azt tudták, hogy mindhárman szeretik a delfineket. Nagy meglepetés volt számukra, hogy együtt utazhatnak és együtt ismerhetik meg kedvenc állatukat.

Már az indulás is kalandos volt, mivel Dóri Felsőzsolcán lakik, a települést körülvette az árvíz, így teljesen el voltak zárva a külvilágtól, nagyon izgult, hogy sikerül-e „kimenteni” őt otthonról.Szülei, rokonai azonban nem ismertek lehetetlent, így nagy kerülővel ugyan, de ő is időben érkezett a repülőtérre.

Timi a „leleteivel” küzdött, de orvosa elengedte, hiszen szerinte is csak segíthetnek a delfinek. Lili még úszóleckéket is vett, hátha becsobban a vízbe és úszhat velük.

Szombaton a reggeli Malév géppel indultunk Rómába, az édesanyákkal együtt naivul azt hittük, hogy a hajnali kelés miatt a gyerekek kicsit pihenni szeretnének a szállodában. Tévedtünk, így kérésükre szinte rögtön az érkezés után bementünk a városba.
Hosszú séta következett a Trevi kúthoz, megnéztük a Spanyol lépcsőt, ebédeltünk az egyik helyi vendéglőben, bementünk a Pantheonba és persze a Disney bolt sem maradhatott ki. Este boldogan, de fáradtan estünk az ágyba.

Vasárnapi úticélunk Torvalanica volt, itt épült fel 2006-ban az olasz „delfinárium”, a ZooMarine.
A parkot portugálok működtetik, a trénerek a delfinekkel együtt érkeztek ide, és azt is megtudtuk, hogy azért nem a „tengerben” úszkálnak a delfinek, mert ott télen megbetegednének, hiszen nagyon lehűl a víz. A medencéket ezért télen folyamatosan fűteni kell. A megérkezést követően rögtön megnéztük a bemutatókat, láttunk delfineket, fókákat, sok madarat és persze vízi csúszdákat. Nem is tudtuk, hova fussunk, annyi volt a látnivaló.

Szerencsére felkészülten érkeztünk, így a gyerekek fürdeni is tudtak. Kérték, hogy visszafelé álljunk meg a tengerparton is, hiszen még soha nem láttak tengert.
A delfinek simogatását sajnos el kellett halasztanunk keddre, mert csak arra a napra kaptunk időpontot, amikor a gyerekek egyedül meglátogathatják őket.

/ 7

Nem is tudni, mi okozott nagyobb örömet, nézni és fényképezni a hihetetlen mutatványokat, amiket az állatok mutattak, lecsúszni a hullámvasúton, ezt túlélni (!?!) vagy játszani a vidámparkban, fürödni a tengerben és kagylókat gyűjteni. Estére mindenki nagyon elfáradt, helyesebben a mamák, mert a gyerekek éjfélig beszélgettek, nézték a fényképeket és készültek a másnapra.

Hétfőn kora reggel indultunk, ismét városnézés szerepelt a gyerekek által megszavazott programok közt, láttuk a Piazza del Popolo-t, ahol már reggel olyan erővel tűzött a nap, hogy amikor a helyi árusok megjelentek tarka napernyőikkel, Lili, Timi és Dóri lelkesen nézegetni kezdték. Pillanatokon belül hosszas alkudozás következett, majd 10 perc múlva mindannyian napernyőkkel felszerelkezve folytattuk utunkat.
Először a St. Pietro in Vincoli templomba mentünk, hogy megnézzük a Mózes szobrot. Ez mindenkinek nagyon tetszett, innen a Colosseum felé vettük az irányt, amit igen alaposan bejártunk.

Fantasztikus ebédünk volt, a pincérek, amikor meglátták, milyen csinos lányokkal érkeztünk, táncolva szolgáltak ki minket, ami még jobb kedvre derítette kis csapatunkat. Felfrissülve indultunk a Forum Romanum és a Bocca della Verita, azaz az Igazság szája szobor felé, ez utóbbit a Santa Maria in Cosmedin templomban láttuk.
A monda szerint, mindenkinek, aki beteszi a kezét a szobor szájába „ igazat kell mondania”, különben elveszti a kezét. Csak ártatlan kérdést mertünk feltenni Lilinek, Timinek és Dórinak, azaz, hogy jól érzik-e magukat itt a delfinek közelében. A válasz egyöntetű „Igen” volt. Távozásunk után számba vettük, hogy mindenkinek meg van-e minden keze és a Belváros felé folytattuk a túrát. Az este persze ismét a mesélések, regélések, fényképek nézegetésével telt.

Kedden újult erővel hagytuk el a szállodát, aznap délelőtt az Angyalvár, Vatikán, St. Péter Bazilika meghódítására készültünk, és persze napközben ki kellett ugranunk a delfináriumba.

/ 5

Ahogy múltak az órák egyre izgatottabbak lettünk, végre megérkezett értünk az autó és máris robogtunk a delfinekhez. A megérkezést követően rögtön fogadtak minket, először a csomagokat, gyűrűket kellett elhelyeznünk, nehogy megsértsük a delfinek bőrét, majd fertőtlenítették a cipőinket és máris ott guggoltunk King mellett. A neve telitalálat, hiszen ő a legnagyobb delfin.
Játékosan követte, mit is mond gondozója, megtudtuk, mit esznek, hogy gondozzák, ápolják őket, hogy lehet megkülönböztetni a fiú és lány delfineket, hogy tanítják meg nekik, mikor ugorjanak, ússzanak. Persze King egy idő után elunta a sok beszédet, hosszan közbeszólt és kérdezett. Egy idő után akkora volt a hangzavar, hogy el kellett küldeni, erre persze megsértődött és csak több kilónyi hal és könyörgés után tért vissza hozzánk.
A lányoknak megtanították, mit is mutassanak a delfineknek, így King beszélt velünk, a farkával intett, forgott, ugrott és „nevetett”. Óriási élmény volt számomra is, hogy őszinte legyek, nem tudom, mit élveztem jobban a delfineket vagy a gyerekek örömét. Látni izgatottságukat, örömüket, mindent megért. Búcsúajándékot is kaptunk, nagy Zoomarine feliratú labdákkal vonultunk a kijárathoz. Már előre láttuk, hogy gond lesz, hogy is fogjuk hazavinni ezeket...

A delfinezés után persze ismét kellett egy kicsit csúszdázni, ugrálni, futkosni. Majd visszamentünk Rómába, közkívánatra ismét a St. Péter téren találtuk magunkat, ahol nem kellett sorban állnunk, mert a biztonsági emberek megengedték, hogy mellőzve a 3 órás sorban állást, bemehessünk a templomba és megnézhessük a Pietát.

Innen vissza kellett mennünk a Disney üzletbe óriás szatyrokat venni, hogy a labdák is biztonsággal utazhassanak. Kérdésünkre, hogy nem akarják-e itt hagyni a labdákat, rosszalló fejcsóválás volt a válasz.
Este közkívánatra a Piazza Navonán vacsoráztunk. Nagy adag spaghettik és tortellinik, fagylaltok mellett idéztük fel az utazás összes pillanatát. Gondolom régen voltak ilyen felszabadultak a gyerekek, mikor meglátták az egymás után kigyulladó fényeket, a szökőkút vízének csillogását; vidáman pattantak fel, hogy még egyszer körbesétáljanak a Tevere partján. Mi már csak vonszoltuk magunkat, ők még mindig futottak, hihetetlen módon csak az éjjeli 11 órás busszal tértünk vissza csodaszép szállásunkra.

Másnap érzékeny búcsút vettünk a szállodától és kedves alkalmazottaiktól, akik minden jóval és kedvességgel elhalmoztak minket teljes tartózkodásunk alatt. (Az ágyunk is „King-size” volt, lehet, hogy előrelátóan a delfinről nevezték el?)

Utolsó élményünk a reptérhez kötődik, amikor nem kis derültséget keltve, a labdák bent ragadtak a biztonsági ellenőrző boxban. Persze a méret volt a baj. A második labda után megkérdezték tőlem, még mennyi van? Mondtam, hogy még egy!
Azt hiszem, ennyi kalandban rég nem volt részük a gyerekeknek (de a mamáknak sem...).

Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy más állatokhoz hasonlóan a delfinek is gyógyítanak. Kívánjuk Lilinek, Timinek és Dórinak, hogy mielőbb meggyógyuljanak és egyszer már majd saját gyerekeikkel tudjanak visszatérni igaz barátaikhoz. Köszönjük nekik és támogatóinknak ezt a hatalmas élményt.

Lili kívánságának megvalósításában a római Marriott Park Hotelen kívül a segítségünkre voltak:

Támogatásukat Lili nevében is köszönjük!

Dóri, Lili, és Timi nem ismerték egymást 2010. júniusáig, csak azt tudták, hogy mindhárman szeretik a delfineket. Nagy meglepetés volt számukra, hogy együtt utazhatnak és együtt ismerhetik meg kedvenc állatukat.

Már az indulás is kalandos volt, mivel Dóri Felsőzsolcán lakik, a települést körülvette az árvíz, így teljesen el voltak zárva a külvilágtól, nagyon izgult, hogy sikerül-e „kimenteni” őt otthonról. Szülei, rokonai azonban nem ismertek lehetetlent, így nagy kerülővel ugyan, de ő is időben érkezett a repülőtérre.

Timi a „leleteivel” küzdött, de orvosa elengedte, hiszen szerinte is csak segíthetnek a delfinek. Lili még úszóleckéket is vett, hátha becsobban a vízbe és úszhat velük.

Szombaton a reggeli Malév géppel indultunk Rómába, az édesanyákkal együtt naivul azt hittük, hogy a hajnali kelés miatt a gyerekek kicsit pihenni szeretnének a szállodában. Tévedtünk, így kérésükre szinte rögtön az érkezés után bementünk a városba.
Hosszú séta következett a Trevi kúthoz, megnéztük a Spanyol lépcsőt, ebédeltünk az egyik helyi vendéglőben, bementünk a Pantheonba és persze a Disney bolt sem maradhatott ki. Este boldogan, de fáradtan estünk az ágyba.

Vasárnapi úticélunk Torvalanica volt, itt épült fel 2006-ban az olasz „delfinárium”, a ZooMarine.
A parkot portugálok működtetik, a trénerek a delfinekkel együtt érkeztek ide, és azt is megtudtuk, hogy azért nem a „tengerben” úszkálnak a delfinek, mert ott télen megbetegednének, hiszen nagyon lehűl a víz. A medencéket ezért télen folyamatosan fűteni kell. A megérkezést követően rögtön megnéztük a bemutatókat, láttunk delfineket, fókákat, sok madarat és persze vízi csúszdákat. Nem is tudtuk, hova fussunk, annyi volt a látnivaló.

/ 7

Szerencsére felkészülten érkeztünk, így a gyerekek fürdeni is tudtak. Kérték, hogy visszafelé álljunk meg a tengerparton is, hiszen még soha nem láttak tengert.
A delfinek simogatását sajnos el kellett halasztanunk keddre, mert csak arra a napra kaptunk időpontot, amikor a gyerekek egyedül meglátogathatják őket.

Nem is tudni, mi okozott nagyobb örömet, nézni és fényképezni a hihetetlen mutatványokat, amiket az állatok mutattak, lecsúszni a hullámvasúton, ezt túlélni (!?!) vagy játszani a vidámparkban, fürödni a tengerben és kagylókat gyűjteni. Estére mindenki nagyon elfáradt, helyesebben a mamák, mert a gyerekek éjfélig beszélgettek, nézték a fényképeket és készültek a másnapra.

Hétfőn kora reggel indultunk, ismét városnézés szerepelt a gyerekek által megszavazott programok közt, láttuk a Piazza del Popolo-t, ahol már reggel olyan erővel tűzött a nap, hogy amikor a helyi árusok megjelentek tarka napernyőikkel, Lili, Timi és Dóri lelkesen nézegetni kezdték. Pillanatokon belül hosszas alkudozás következett, majd 10 perc múlva mindannyian napernyőkkel felszerelkezve folytattuk utunkat.
Először a St. Pietro in Vincoli templomba mentünk, hogy megnézzük a Mózes szobrot. Ez mindenkinek nagyon tetszett, innen a Colosseum felé vettük az irányt, amit igen alaposan bejártunk.

Fantasztikus ebédünk volt, a pincérek, amikor meglátták, milyen csinos lányokkal érkeztünk, táncolva szolgáltak ki minket, ami még jobb kedvre derítette kis csapatunkat. Felfrissülve indultunk a Forum Romanum és a Bocca della Verita, azaz az Igazság szája szobor felé, ez utóbbit a Santa Maria in Cosmedin templomban láttuk.
A monda szerint, mindenkinek, aki beteszi a kezét a szobor szájába „ igazat kell mondania”, különben elveszti a kezét. Csak ártatlan kérdést mertünk feltenni Lilinek, Timinek és Dórinak, azaz, hogy jól érzik-e magukat itt a delfinek közelében. A válasz egyöntetű „Igen” volt. Távozásunk után számba vettük, hogy mindenkinek meg van-e minden keze és a Belváros felé folytattuk a túrát. Az este persze ismét a mesélések, regélések, fényképek nézegetésével telt.

Kedden újult erővel hagytuk el a szállodát, aznap délelőtt az Angyalvár, Vatikán, St. Péter Bazilika meghódítására készültünk, és persze napközben ki kellett ugranunk a delfináriumba.

/ 4

Ahogy múltak az órák egyre izgatottabbak lettünk, végre megérkezett értünk az autó és máris robogtunk a delfinekhez. A megérkezést követően rögtön fogadtak minket, először a csomagokat, gyűrűket kellett elhelyeznünk, nehogy megsértsük a delfinek bőrét, majd fertőtlenítették a cipőinket és máris ott guggoltunk King mellett. A neve telitalálat, hiszen ő a legnagyobb delfin.
Játékosan követte, mit is mond gondozója, megtudtuk, mit esznek, hogy gondozzák, ápolják őket, hogy lehet megkülönböztetni a fiú és lány delfineket, hogy tanítják meg nekik, mikor ugorjanak, ússzanak. Persze King egy idő után elunta a sok beszédet, hosszan közbeszólt és kérdezett. Egy idő után akkora volt a hangzavar, hogy el kellett küldeni, erre persze megsértődött és csak több kilónyi hal és könyörgés után tért vissza hozzánk.
A lányoknak megtanították, mit is mutassanak a delfineknek, így King beszélt velünk, a farkával intett, forgott, ugrott és „nevetett”. Óriási élmény volt számomra is, hogy őszinte legyek, nem tudom, mit élveztem jobban a delfineket vagy a gyerekek örömét. Látni izgatottságukat, örömüket, mindent megért. Búcsúajándékot is kaptunk, nagy Zoomarine feliratú labdákkal vonultunk a kijárathoz. Már előre láttuk, hogy gond lesz, hogy is fogjuk hazavinni ezeket...

A delfinezés után persze ismét kellett egy kicsit csúszdázni, ugrálni, futkosni. Majd visszamentünk Rómába, közkívánatra ismét a St. Péter téren találtuk magunkat, ahol nem kellett sorban állnunk, mert a biztonsági emberek megengedték, hogy mellőzve a 3 órás sorban állást, bemehessünk a templomba és megnézhessük a Pietát. Innen vissza kellett mennünk a Disney üzletbe óriás szatyrokat venni, hogy a labdák is biztonsággal utazhassanak. Kérdésünkre, hogy nem akarják-e itt hagyni a labdákat, rosszalló fejcsóválás volt a válasz.
Este közkívánatra a Piazza Navonán vacsoráztunk. Nagy adag spaghettik és tortellinik, fagylaltok mellett idéztük fel az utazás összes pillanatát. Gondolom régen voltak ilyen felszabadultak a gyerekek, mikor meglátták az egymás után kigyulladó fényeket, a szökőkút vízének csillogását; vidáman pattantak fel, hogy még egyszer körbesétáljanak a Tevere partján. Mi már csak vonszoltuk magunkat, ők még mindig futottak, hihetetlen módon csak az éjjeli 11 órás busszal tértünk vissza csodaszép szállásunkra.

Másnap érzékeny búcsút vettünk a szállodától és kedves alkalmazottaiktól, akik minden jóval és kedvességgel elhalmoztak minket teljes tartózkodásunk alatt. (Az ágyunk is „King-size” volt, lehet, hogy előrelátóan a delfinről nevezték el? )



Utolsó élményünk a reptérhez kötődik, amikor nem kis derültséget keltve, a labdák bent ragadtak a biztonsági ellenőrző boxban. Persze a méret volt a baj. A második labda után megkérdezték tőlem, még mennyi van? Mondtam, hogy még egy!
Azt hiszem, ennyi kalandban rég nem volt részük a gyerekeknek (de a mamáknak sem...).

Tudományos kutatások is bizonyítják, hogy más állatokhoz hasonlóan a delfinek is gyógyítanak. Kívánjuk Lilinek, Timinek és Dórinak, hogy mielőbb meggyógyuljanak és egyszer már majd saját gyerekeikkel tudjanak visszatérni igaz barátaikhoz. Köszönjük nekik és támogatóinknak ezt a hatalmas élményt.

Dóri kívánságának megvalósításában a római Marriott Park Hotelen kívül a segítségünkre voltak:

Támogatásukat Dóri nevében is köszönjük!

Marci 5 éves, talpraesett kisfiú, aki „ felnőttes „ komolysággal szólt kívánságáról.

- Pingvint szeretnék plüssből, de nem kicsit.

Kis kezével mutatta, hogy mekkorát. Körülbelül a kis emberke, majdnem saját magasságát mutatta.
A pingvint sikerült beszerezni, és ráadásul fiút. Ezt június 8-án adtuk át Marcinak aki először meghatódott majd boldogan ült a pingvin mellé.

- Átölelni nem tudom, mert most kaptam kezelést és bekötötték a kezem.

Mosolyogva ült a fényképezőgép elé.



Sikerült újra egy kisgyermekre világítani a Csodalámpának.

Köszönjük a Városmajor utcai Uszoda, és a Buborék Úszóiskola támogatását, valamint annak a több mint 100 adakozó úszónak a részvételét, akik ezen a napon Márton és még néhány gyerek öröméért úsztak!!

Laura Szombathelytől nem messze egy csendes faluban él. Nagyon szeret a jó levegőn játszani a kis barátaival, nővérével. Mivel sok időt tölt a kertben kívánsága is ehhez kapcsolódott. Szeretett volna egy kerti csúszdát.

Dzsinnünk munkába lendült, és pár hét elteltével már a kertben állt a csúszda. Volt nagy öröm, Laura egyre csak testvérét hívta,” nézd Fanni csúszda, gyere te is, csússzunk le..”

Újabb kis beteg arcára sikerült mosolyt varázsoltunk.


Köszönjük a Verasztó és Társa kft segítségét, hogy az összeszerelésben, kiszállításban hozzájárultak Laura öröméhez.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Laura nevében is köszönjük!

Hanna 5 éves kislány, Balmazújvárosban él. Igazi hölgy lévén, szeret főzni, babázni, lányos dolgokat játszani. Minden vágya egy babakonyha volt, amit egy katalógusban pillantott meg. Ezt kérte a Csodalámpa dzsinnjétől, azért, hogy édesanyjával együtt tudjon főzőcskézni a babái számára.
Boldogan vette át ajándékát, csodálkozva nézte a hatalmas dobozt, ami az ő konyháját rejtette.


Kívánjuk, hogy örömöd sokáig tartson!

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. Hanna nevében is köszönjük!

A 16 éves Bianka Egerből érkezett Budapestre, hogy a Millenárison találkozhasson SP-vel. A tinik kedvence Éder Krisztián nagyon készséges volt, az első megkereső telefonra igent mondott, természetes, hogy segít, a koncert előtt szívesen beszélget Biankával, válaszolta azonnal.
A nagylány már nagyon izgatott volt, majd azt vettük észre, hogy a szervezők izgatottan sürgölődtek, biztosak voltunk benne, hogy nemsokára megérkezik a sztár. Persze nekünk forródrót kapcsolatunk volt SP-vel, így időben jó helyre álltunk és így elsőként láthattuk meg, ahogy belépett a VIP-bejáraton. Nemsokára lehetőséget is kaptunk, hogy egy fél órára Biankáé legyen a főszerep.
A két fiatal mintha ezer éve ismerné egymást, barátságosan, közvetlenül beszélgetett, SP nagyon kedves, figyelmes fiú, tudta, hogy egy álmot teljesít be. Bianka pedig elmesélte, még a szobája falán is a sztár képe van kitéve és a barátnői nagyon irigykednek, hogy közvetlen közelből láthatja a celebet. Mesélt arról is, hogy nagyon szereti a sztár zenéjét, a megjelenését, és ahogy táncol. SP pedig megosztotta vele a terveit, hogy diploma előtt áll, a zene és a tánc mellett a divatfotózás érdekli, ezen a területen is otthon érzi magát. Bianka átadta az apró ajándékot, amit a sztárnak hozott, majd egy élménnyel a tarsolyában leültünk a nézőtérre, hogy meghallgassuk a koncertet. Ott azután hirtelen szerzett néhány új ismerőst, akiknek gyorsan elmesélte, bizony, ő személyesen beszélgetett az előbb a celebbel. Büszke volt nagyon és csak mosolygott, mosolygott.


Kívánjuk Bianka, soha ne feledd ezt a napot és ez az élmény segítsen téged a jövőben.

Köszönjük Vermes Orsolya produkciós menedzsernek, hogy segített a találkozó létrehozásában, illetve Királyhegyi Zsuzsának, aki lehetővé tette, hogy a DUE rendezvényén a VIP-váróba bejuthassunk és beszélgethessünk SP-vel.

Bea régen vágyott már egy laptopra, ami csak az övé, bármikor használhatja.
Édesanyjával megbeszéltük, hogy mindenképpen meglepetésként szeretném átadni a masinát, kértem, ne áruljon el semmit a találkozásunkról a nagylánynak.
Így is történt, Beatrix „gyanútlanul” érkezett a kontrollra, nagyon meglepődött, amikor az ajándék előkerült.



Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását!!

Viktor kívánsága szerint eljutott a családjával Sopronba.

A pünkösdi hosszú hétvégét töltötték el a hűség városában. Péntek délután érkeztek meg a Hotel Sopronba. A városban még a levegő is más, ami Viktor számára – betegségéből kifolyólag - jót tett.

A kisfiú még nem járt külföldön, ezért különösen örült annak, hogy a szombatot Ausztriában töltötte a család, a kirándulás nagy élmény volt . Jártak tavas-barlangban, ellátogattak egy lovardába, ahol épp verseny előtt láthatták a lovakat, lovasokat.

A vasárnapot városnézéssel töltötték, illetve a szálloda által nyújtott pihenési lehetőségeket használták ki. Pezsgőfürdőztek a Vízcsepp Oázisban, kipróbálták a játszótér minden játékát.

Hétfőn délelőtt pedig már hazafelé tartottak, gyorsan elrepült az idő Sopronban.


Köszönjük a Hotel Sopron segítségét, akik maximálisan igyekeztek a kisfiú minden kívánságát teljesíteni.
Köszönjük a Libri Könyvkereskedelmi Kft-nek, hogy a család oda-vissza szállítását megoldotta.

Köszönjük a KOGART-nak az anyagi támogatást.

Fanni 13 éves komoly hölgy lévén leginkább egy laptopra vágyott.
Kerek szemekkel nézett az ajándékra, nagyon örült, hogy éppen gyereknapon, vasárnap érte ez a kellemes meglepetés.
Nem véletlenül siettem a masina átadásával, mert tudtuk, Fanni születésnapja június 19-én van!
Boldog születésnapot, reméljük, addig már profi módon fogod kezelni a csodálatos új laptopodat.

Köszönjük az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatását.

Margarétát a GYEK-ben kezelik. Álma egy laptop volt. Mivel tudta, hogy sokáig kell várnia arra, hogy kívánsága teljesüljön, nem is gondolt arra, hogy a CT vizsgálata után milyen örömben lesz része!
A Földgázszállító Zrt-től -akik segítségével teljesülhetett a kívánság,-érkező Adorján László Úr adta át Margarétának a gyönyörű új laptopot.
Megható, kedves szavaival biztatta a meglepetten álló nagylányt, aki még akkor sem hitte el, hogy tényleg az övé az a nagyszerű laptop, amire már annyira vágyott, amikor már a csomagolás is lekerült az ajándékról, és láthatóvá vált maga a LAPTOP!
Szeretném Margaréta és szüleinek hálás köszönetét tolmácsolni a Csodalámpa Alapítvány, és munkatársai, az önkéntesek és a Földgáz Szállító Zrt vezetősége és minden kedves munkatársa felé.


A nagyon szép és áldozatos munkájukhoz kívánnak további sikereket és nagyon jó egészséget.


Kedves Margaréta!

Mi is kívánjuk neked a minél gyorsabb gyógyulást!

A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Margaréta nevében is köszönjük!

Borongós, esős, hideg délután keltünk útra június 1-én Adásztevelre, ahol Ákos egy tündéri 3 éves apró fiúcska a Csodalámpa közbenjárásával a Földgázszállító Zrt. szponzorálásával boldog tulajdonosává vált egy akkumulátoros, kétszemélyes, beülős kisautónak. A fiúcska érkezésünk pillanatában még délutáni alvásban volt. Édesanyja és ovis kislánytestvére fogadott minket nagy szeretettel. Az édesanyja röviden mesélt a kisfiú betegségével vívott harcukról. Ákoska az ébredés után édesanyja meleg öleléséből kukucskált bennünket, az ismeretlen vendégeket.
Türelemmel vártuk, hogy barátságát kiérdemelve meglepetésében, örömében, önfeledt játékában részt vehessünk.
Az ajándék birtokba vételének hangulata csodálatos élményt adott. Ákoska boldogan, fáradhatatlanul játszott a kisautóval, pillanatokon belül megtanulta kezelését, használatát.

Használd egészséggel Áki ajándékod!!!
Köszönjük Késmárki László úrnak, a Földgázszállító Zrt. képviselőjének, a személyes részvételt a kívánság teljesítésénél.
A kívánságot a támogatásával teljesítettük. Ákos nevében is köszönjük!

2010 május 25-én, kedden találkoztam Örkénnyel és édesanyjával, akiknek átadtam a nagyon várt LEGO játékot.

A kívánság teljesítésénél jelen volt két aktivista, Maria Takáts és Csányi Anikó, akik így személyesen is megtapasztalták, hogy a 13 éves gyöngyösi kisfiúnak milyen örömöt szerzett az a játékkészlet, amelynek anyagi hátterét szervezetük, az International Women's Club Foundation of Budapest nagylelkű támogatása biztosította.

A játék használatához jó egészséget kívánunk!

Ismét Győrszemere, ahol az első kívánságteljesítésben segédkeztem, csak most más gyermek, más kívánság hozott ide.
2010-05-27 napján, még az időjárás is a mi pártunkat fogta, egy régóta esedékes kívánság teljesítésével kapcsolatban. Mert az aktuális csodalámpás kívánság teljesítéséhez, többek közt minimum szép nap, de legalábbis eső mentes nap szükséges..
Miért is? Mert Loretta kívánsága, egy trambulin volt.
Ez a kívánság szinte kierőszakolta az égieknél a megfelelő időt. Nem borította az eget felhő, mintha a napocska is kíváncsian leskelődött volna. A helyszínen az adományozókból verbuválódott serény csapat építette a hőn áhított kerti ugrálót, a TRAMBULINT.
Vidámság, serény kezek feledtették az okot. Az okot, hogy kinek, milyen apropóból készül a meglepetés. Időközben az édesanya elindult Lorettáért az iskolába, hogy mielőbb láthassa kívánsága tárgyát, addig ránk még várt némi munka, ami az összeszerelést illette.
Elkészült a teljes szerelés, és most már „csak” várni kellett….tehát vártunk….türelemmel.
Megérkezett a kívánságtevő személy, Loretta. Kíváncsiság tükröződött fényes kis tekintetében…ki ez az általa nem ismert pár ember? A kérdés önmagától jött elő, sejted-e, hogy miért vagyunk itt? A válasz nem váratott magára sokat, mert a füves területen, az udvar egy csendes szegletében észrevett valamit. Valamit, ami eddig nem volt ott. Mi ez? Ki hozta? Kipróbálhatom? Komolyan?
Választ sem várva sietett az ismeretlen dologhoz, és azonnal szinte minden kérdésére választ talált.
Boldogan szabadult meg cipőjétől, és vette birtokba, a saját ugrálót, mely a biztonsága érdekében, szolid, diszkrét, de annál hatásosabb hálóval volt hivatva védeni, új kis gazdája testi épségét.
Boldog, önfeledt ugrálás vette kezdetét, melyben azonnal felfedeztük Loretta ügyességét, és magabiztosságát. Mintha mindig is egy párt alkottak volna, Ő és a trambulin. Annyira belemelegedett a játékba, hogy a köszönetnyilvánítós „pacsit” is ugrálva kaptuk meg. Nagy megtiszteltetésnek vettük. A kedves játékot, még az adományozók kisebb-nagyobb személyes ajándékai kisérték, melynek minden apró darabja, szeretettel volt átitatva, szinte érezni lehetett, ahogy a kíváncsi napocska is erősebben ontotta ránk melegét. Vagy esetleg valami mástól lett hirtelen mindenkinek melege? A választ nem tudhatjuk meg, szerintem ez így van rendjén.
Elérkezett a búcsú ideje, és óriási szeretet töltettel ment mindenki a saját maga útjára, hogy a szívében egy kis meleget, jókedvet, örömet raktározzon, a dolgos hétköznapok méla szürkeségéhez.
Kívánom, hogy mindenki érezze magát úgy, ahogy a kis Loretta a mai napon….ha csak egy kis időre is, de mindenki.

videó az átadásról ezen a linken érhető el: http://www.youtube.com/watch?v=9M2LqBYLVrw

Loretta

Május 27-én, csütörtökön elvittük Lorettának a trambulint, melyet a szervezett gyűjtés után a Csodalámpa Alapítvány munkatársaival közösen kiválasztottunk.

Késő délelőtt értünk le Győrszemerére, a kislány édesanyja fogadott minket. Loretta még iskolában volt, ám a tervek szerint egy-másfél órán belül hazaér, ezért hamar nekiálltunk összeállítani a trambulint. Nem volt egyszerű művelet, sikerült egy elég forró napot kifognunk, de a munkát végül siker koronázta.

Amikor Loretta hazaért, először csak furán nézett az idegenekre a kertben, kicsit zavarban volt, nem értette, mi ez a csődület. Amikor feltettük neki a kérdést, nem lát-e valamit a kertben, ami nem oda tartozik, látszott, hogy azonnal megvilágosodott.
Az arcán önfeledt boldogság, régi álma teljesült!!

Rögtön kipróbálta, jó ideig ki se lehetett volna parancsolni onnan.

Köszönjük ennek a munkahelyi kollektívának a támogatását, összefogását, melynek segítségével egy újabb gyermek álma válhatott valóra!!

A Nyírbogáton élő 8 éves Józsika tágra nyílt szép barna szemekkel követett bennünket, ahogy kiszálltunk az autóból a házuk előtt. Mit sem sejtve válaszolta kérdésünkre, hogy bizony ő számítógépet kért a Csodalámpától!
Amikor kiderült számára, hogy az autó az ő kívánságát rejti , egy pillanatra még a lélegzete is elállt a csodálkozástól!
Ha lehet még nagyobb volt az öröm, mikor a dobozokból előkerültek a gép tartozékai.
Testvérei gyűrűjében büszkén állt a kis tulajdonos az ajándéka előtt..."Látjátok? Ezt én kaptam! Ez az enyém!" - mondták a szép, beszédes barna szemek.

A kívánságot az támogatásával teljesítettük. József nevében is köszönjük!