Beszámolók


17thFebruary




Alexandra 17 évesen sajnos súlyos betegségben szenved. Laptopot kért, hogy a kórházban töltött napok elviselhetőbbé váljanak számára. A nagylány programozónak készül, így a tanulmányaiban is komolyan segítségére lesz a saját gép.

Nagy volt az öröme, amikor meglátta a csillogó-villogó laptopot. Boldog mosollyal köszönte meg a csodás ajándékot.


Köszönjük a Siemens Zrt. támogatását, valamint magántámogatóink segítségét amivel valóra válthattuk Alexandra álmát!


Tatár Ágnes és Lengyel Andrea
kívánság-koordinátorok
Szeged, 2015. 01.19.

16thFebruary

A 9 éves Hanna sokáig gondolkozott azon, mit is kérjen az alapítványunktól. Mint megtudtuk, nagyon szereti a cirkuszt, 2013 karácsonyán járt is a Fővárosi Nagycirkuszban, és nagyon élvezte az előadást.
Ezt hallva nem igazán lepődtünk meg, hogy testvéreivel és szüleivel a világhírű Cirque du Soleil műsorát szerette volna élőben látni.

A produkció előtt elmesélte nekünk, hogy a társaság több fellépését megnézte már édesapjával a TV-ben, és amikor megkérdeztük, melyik tetszett a legjobban, csak annyit mondott: „mindegyik”.

Hanna és testvérei csillogó szemmel léptek be a BudapestArénába, és izgatottan várták a Cirque du Soleil csoport Quidam című. előadását.
A történet szerint az ifjú Zoé unatkozik, szülei nem vesznek róla tudomást, így ő egyre szomorúbb lesz. Keresi, mivel is vigasztalódhatna meg, ezért elképzel magának egy álombeli világot, Quidamot. Itt olyan karakterekkel találkozik, akik arra biztatják, éljen szabadon.

A 2,5 órás műsor alatt az idő gyorsan elszállt, hihetetlen produkciókat láttunk, hogy melyik volt a, legemlékezetesebb, lehetetlen megmondani. Az akrobaták, zenészek, énekesek mindegyike a magas színvonalú előadásával maradandót hozott létre.

Reméljük, hogy Hanna sokáig emlékezni fog erre az élőben látott produkcióra.

Köszönjük magántámogatóinknak és a Live Nation Magyarország és a BudapestAréna vezetőinek a kiváló helyekre szóló jegyeket, így segítségükkel teljesülhetett Hanna álma.



Felkai Márta és Patzauer Éva
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. február 14.


5thFebruary




A 7 éves Máté egy laptopot kért a Csodalámpától. A sárospataki fiúcska sok időt tölt a kórházban a kezelések miatt, és a laptoppal könnyebb elviselni az otthontól való távollétet és a kórházi élet monotóniáját.

Már nagyon várta a laptopot, minden nap kérdezgette szüleit, hogy mikor jön az ajándék. Mátét egy téli délutánon leptük meg a kórházban.

Kicsit még gyenge volt a kezeléstől, de szemei azért felragyogtak, amint meglátta a méretes kartondobozt. Édesapja segített kibontani és elindítani a gépet, Máté pedig hamarosan boldogan játszott rajta.


Ezúton szeretnénk külön köszönetet mondani a Hollis Wealth-nek nagylelkű támogatásukért.



Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.12.14.

5thFebruary




A 15 éves Dominik, akit Miskolcon a GYEK-ben kezelnek, nagyon sok időt tölt a kórházban, ezért szeretett volna kapni egy laptopot, amin játszani is lehet, meg a barátokkal kommunikálni, valamint nem mellesleg a tanulásban is segítségére lehetne.

Az új év meg is hozta számára a várva várt ajándékot, aminek Dominik kimondhatatlanul örült. Pár perc is eltelt, amíg igazán elhitte, hogy az övé lett a szép Lenovo laptop.


Köszönjük a PannErgy támogatását, amely lehetővé tette Dominik álmának teljesítését!





Tatárné Csonka Zsuzsanna, Bodnárné Katika és
Stererné Ambrus Judit kívánság-koordinátorok
Miskolc, 2015. január 19.

4thFebruary

Izolda laptopot kért tőlünk, mely kívánságot támogatónk, Andrew Jackson úr segítségével gyorsan teljesíteni tudtunk. Izoldára súlyos betegsége miatt hamarosan komoly műtét vár. Az ajándékának így nagyon nagy hasznát veszi majd a kórházban töltött idő alatt, a tanulásban, a zenehallgatásban, a filmnézésben is.

A kislány magántanulóként végzi tanulmányait, amihez ilyen módon nagy segítséget kapott. Izoldának nincsenek testvérei, de van két kutyája, akikkel testvéri szeretettel bánik. Ez után szabadidejében a "kutyázás" mellett laptopozni is tud.


Kívánunk jó egészséget, gyógyulást és sok örömöt a laptop használatához.

Köszönjük magántámogatóink és Andrew Jackson úr segítségét és az ajándékozáson való személyes jelenlétét!



Lángh Zsófia
Kívánság-koordinátor
Budapest, 2015.január 28.


3rdFebruary




Réka egy igazán eleven négy éves kislány. Nagyon szeret játszani babáival, de kedvencei a számítógépes játékok is. E miatt döntött úgy, hogy egy X-BOX-ot kér a Csodalámpától.

Réka nem tudta, hogy kívánsága teljesül az orvosi kontrollon. Nagyon megszeppent, már-már sírdogált a rendelőben. Otthon azonban annál nagyobb volt az öröm, nem tudott betelni az új szerzeménnyel, nézegette s aztán ki is próbálta a játékokat.


Köszönjük a PannErgy támogatását!





Fekete Mónika és Huszárné Török Katalin
kívánság-koordinátorok
Szombathely, 2015.01.21.

3rdFebruary




A hároméves Kornélka minden vágya egy „saját autó”, amibe beleülhet, utazhat vele, és ő irányíthatja. Kívánsága karácsony előtt teljesült egy kedves támogatóink segítségével.

A kiszállított akkumulátoros kisautót az édesapa szerelte össze. Kornél állapota miatt egyelőre csak a szobában tudta kipróbálni, amelynek annyi előnye azért volt, hogy végül büszkén az ágya mellé parkolhatott vele.


Köszönjük az RSM DTM Hungary Zrt. munkatársainak, hogy adományaikkal megvalósították Kornél álmát!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. 12.18.

3rdFebruary


Kata így emlékezik az utazásra:

2014. decemberében utaztunk Zalakarosra, a MenDan Magic SPA & Welness Hotelba, 3 éjszakát töltöttünk el ott.

A hely nagyon kellemes, akadt szabadidő eltöltésére program bőven. Minden nap voltunk a wellness részen, a kedvenceink az élményzuhanyok voltak. Ezen kívül a masszázs, manikűr, hajápolás is remek volt.

Az étkezések a hotelben igazán jól voltak lebonyolítva, minden nagyon finom és különleges volt. Ebédelni egy helyi étterembe mentünk, ami nagyon szimpatikus volt nekünk. A vacsorák mellett mindig volt helyben valamilyen előadás, így például hallhattuk Pál Dénest és egy igazi rumba show-t is végignézhettünk.

Ez a négy nap igazi kikapcsolódás és pihenés volt a téli szünetben, örök emlék marad számunkra.




Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. ismételt támogatását, mellyel Kata álmát valóra válthattuk!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2014.12.30.

3rdFebruary



A 14 éves Jánosnak egy XBOX 360 volt a kívánsága. Jánost a Szent László kórházban kezelik. Még a steril szobában lábadozott, amikor egy karácsony előtti estén meglepetésszerűen betoppantunk.

Egyből boldog mosoly áradt szét az arcán, amikor kiderült, hogy a nagy szatyor a várva-várt XBOX-ot rejti. Sajnos csak az üvegen keresztül tudta megcsodálni, mert fertőtlenítés nélkül akkor nem vihettük be hozzá a játékot.

Reméljük, hogy azóta már János boldogan játszik az új XBOX-ával, és kívánjuk, hogy teljék benne még nagyon sok öröme.


Ezúton szeretnénk külön köszönetet mondani a Hollis Wealth-nek nagylelkű támogatásukért.



Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.12.17.

30thJanuary

Dávid érintőképernyős okostelefont szeretett volna kapni.

Már sötétedett, mikor a ház előtt találkoztam a Fundamenta munkatársaival; az ő a támogatásukkal teljesült ez a kívánság is.

Dávid édesanyjával már előre meg volt beszélve az érkezésünk és nyomban biztosított, hogy fia még nem tud semmit és nagyon meg fog lepődni tőlünk...

Így is lett.
Mikor beléptünk, először nem tudta, hogy ez a három felnőtt mit keres náluk ilyen hideg este... Amikor kiderült számára és amint kézbe kapta a telefont, azonnal megkezdte a készülék felfedezését.

/ 3




Hamarosan elbúcsúztunk, hiszen látszott, hogy minél hamarabb siet vissza új szerzeményéhez.

Végül boldog karácsonyt kívántunk egymásnak, a családnak és gyógyulást kívántunk Dávidnak.

Dávid nevében is köszönjük a Fundamenta személyi bankárainak támogatását.


Varga Ákos
kívánság-koordinátor
Patalom, 2014.12.15.


29thJanuary

Regina kívánsága egy piros bicikli volt.

Kedden kontrollra jött a szegedi klinikára anyukája kíséretében, nem sejtette hogy egy gyönyörű kerékpár boldog tulajdonosa lesz hamarosan.

Amint meglátta a piros biciklit, szóhoz sem jutott a meglepetéstől, csak a mosolya árulkodott az érzéseiről. Épp ilyenre vágyott, nem volt könnyű beszereznünk...

Elmondta, hogy csak tavasszal fogja kipróbálni, nehogy sáros legyen, de biztos vagyok benne, hogy még ma elindul az első próbaútra, ami után nem lesz megállás

Regina nevében is köszönjük Dr. Tesics Györgynek és magántámogatóinknak a támogatást!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2015.01.27.


26thJanuary

Róbert 14 éves súlyosan beteg fiú. Laptopot kért a Csodalámpa Alapítványtól. A kívánsága egy kedves támogatónak, a MAVIR- nak köszönhetően nagyon gyorsan teljesült. Róbert éppen kezelésen volt, mit sem sejtve feküdt az ágyon, amikor megérkeztünk kezünkben az ajándékkal ,melynek köszönhetően nem lesznek olyan unalmasak a kezelések, és így Robi is jobb hangulatban lesz.


Külön köszönjük Hackl Mónikának, hogy személyesen teljesítette Róbert álmát.
Köszönjük MAVIR Zrt. ismételt támogatását!


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2014.12.20.


26thJanuary

Ivett ajándékát még éppen karácsony előtt sikerült házhoz szállíttatni Hódmezővásárhelyre.
A meglepetés egy olyan tablet volt, amely akár laptop képernyőként is csatlakoztatható.

/ 2



A beüzemelésben próbáltunk segíteni, pedig mi sem láttunk még ilyen különleges "hibrid" gépet. Ivett egyébként tudományos érdeklődésű nagylány, aki tudja jókedvűen tanulni a kémiát, és egy mikroszkóppal is szívesen elbíbelődik.

Kívánjuk, Ivett, hogy legyél a természettudományok ismerője még sok-sok évig!


Köszönjük a Lenovo Kft-nek , különösen Berente László úrnak a támogatást.


Dr. Kapás Ferenc, Kapás Csilla
kívánság koordinátorok
Hódmezővásárhely, 2014.dec. 22.


26thJanuary

Dani súlyosan beteg kisfiú. Többfunkciós szintetizátort kért az Alapítványtól. A nagy csomag mögött szinte ki se látszott, alig bírt megbirkózni a kicsomagolásával, így elkélt az édesanya segítsége is. Ahogy előbukkant a dobozból a csillogó-villogó hangszer, máris boldogan nyomkodta a billentyűket.

/ 2



Azóta találkoztam anyukájával, aki örömmel mesélte, hogy Dani egyre ügyesebben játszik a szintetizátoron, és a ritmusérzéke is sokat fejlődött.


Köszönjük a Simonfalvi család támogatását, akik lehetővé tették Dani kívánságának teljesülését.


Tatár Ágnes
kívánság-koordinátor
Szeged, 2014.12.17.


23rdJanuary


Valamikor a nyár elején értekezleten beszélgettünk arról, hogy támogassuk régió szinten a Csodalámpa Alapítványt, hiszen nagyon nemes az a cél, melyet ők tűztek ki a zászlójukra.
Már alig vártam, hogy lehetőség legyen egy kisgyermek álmát beteljesíteni. A múlt héten végre megérkezett két kívánság hozzánk.
Nem volt kérdés a régió számára, hogy mind két kívánság teljesüljön.

Hát eljött végre a nap, melyet már nagyon vártam, hiszen szülőként, nagyszülőként tudom, hogy nincs szebb ajándék az ember életében mint egy gyermek, és nincs nagyobb fájdalom sem, mint mikor egy kisgyermek nagyon beteg.

Várakozással telve ültem autóba, hogy lássam végre Veronikát akinek a kívánsága teljesül a mai napon.

Vezetőmmel és egyik kollégánkkal illetve a Csodalámpa képviseletében jelen levő Andreával megérkeztünk a Szent László kórházba, ahol várt bennünket Hajni, Veronika édesanyja, és felkísért minket egy várószobába, majd elment a kórterembe a kislányáért.

/ 3



Amikor megláttam azt a 11 éves kislányt, aki már több mint 1 éve küzd a betegségével, a szívem összeszorult.
Veronika és édesanyja augusztus óta tartózkodnak a kórházban.
A kislány alig szólt, hiszen az elmúlt több mint egy évben kevés emberrel találkozott, mert nagy volt a fertőzés veszély, ezért elég zárkózott lett.
Félve, édesanyjával közösen bontották ki az általa kért laptop csomagolását, Veronika arcán átsuhant egy kisebb mosoly, mely az örömöt tükrözte.

Hajni elmesélte, hogy Ők Erdélyből kerültek a budapesti Szent László kórházba, mert itt látták azt az esélyt, hogy gyermekük állapota javulhat, vagy akár meg is gyógyulhat.
Csodálom azt az erőt, kitartást, elszántságot, melyet Veronika és szülei tanúsítanak nap mint nap. Végre eljön az a pillanat ( talán hétfőn), hogy a kislány ismét otthon lehet szülei és nagyszülei körében.

Az érzelmek még most is kavarognak bennem, hiszen látva ezt a küzdelmet egy gyermekért, megfogalmazódik egy gondolat a fejemben:
a mi kis problémáink eltörpülnek egy ilyen család láttán!

Tanuljunk, hát ebből az elszántságból, kitartásból hiszen a LEHETETLEN NEM LÉTEZIK!!

Székesfehérvár, 2014-12-17

Kemecsei Katalin

Veronika nevében is köszönjük a Fundamenta-SZEB támogatását!


Molnár Andrea
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014. december 17.


23rdJanuary



Jázmin 3 éves, eleven, mozgékony kislány, akit nagyon érdekelnek az autók és a motorok. Kívánsága egy lámpával felszerelt, rózsaszínű kismotor volt.

Kívánsága az ünnep után teljesült. Amikor megkapta az ajándékot, nagyon örült neki, boldogan mosolyogva próbálta ki.

Reméljük, gyakran használja majd és nagy örömét leli a kis motorban.


Köszönjük kedves magán támogatónk ismételt támogatását, ami lehetővé tette a kívánság teljesítését.

Nyírő Zoltán és Bakonyi Joli
kívánság-koordinátorok
2015. január 8.

22ndJanuary

Dóri nem gondolta, hogy amikor egy hegedűt kért a Csodalámpától, nem csak neki lesz ez a nap egy csoda, de az alapítvány is ünnepel, hiszen az övé lett lett a 2500-ik teljesített kívánság.

Dórival és szüleivel Budapesten találkoztunk a Zeneakadémiával szemben lévő Paganini Hangszerboltban és műhelyben, ahol a tulajdonos Rácz Pál, nemzetközi hírű, aranykoszorús hangszerkészítő mester fogadott bennünket. Mintha egy kis ékszerüzletbe csöppentünk volna, csodálatosnál csodálatosabb hangszerek vettek körül bennünket a vitrinekben és a műhelyrészben.

Dóri szeme is felcsillant, ahogy meglátta a remekműveket. 8 éves kora óta tanul zenélni, az iskolában ígéretes tehetségnek tartják, ezért is játszik gyakran szólót városi fesztiválokon, de eddig sajnos nem volt még saját hangszere, a gyakorláshoz és a fellépésekre is csak kölcsönbe kapta a hegedűt. Tanára szerint a további zenei fejlődéséhez egy komoly, ún. „kis-mesterhegedű”-re lenne szüksége.

/ 7




Éppen ezért Rácz úr biztatására elmondhatatlan örömmel próbálta ki azt a két, százévesnél is régebbi, gyönyörűen felújított hangszert, melyből a budapesti üzletben választhatott. Nyomban egy kis koncert közepén érezhettük magunkat, amikor Dóri mindkét hangszeren eljátszott egy-egy Händel-darabot. A választása az 1800-as évekből való Louis Otto-hegedűre esett. Nem csoda, hiszen az még gyönyörűbben szólt.
Rácz úr hasznos tanácsokkal is ellátta a kis zenészt, hogyan ápolja a hangszert, miként tud belőle gyönyörű hangokat előcsalni.

Lassan összepakoltunk, majd Boda Gabriella és Honvéd Ádám, a Hilton Budapest City képviselői meghívására a szállodában a családdal közösen megebédeltünk.

Hazaindulás előtt Dóri még egyszer kinyitotta a hegedűtokot és már büszke tulajdonosként mutatta meg a csodálatos hangszert.

Köszönjük Rácz Pál hangszerkészítő mesternek, a Hilton Budapest Citynek és a kanadai HollisWealth munkatársainak, hogy kiemelkedő támogatásukból valóra válhatott Dóri álma.

Bobkó Stella és Felkai Márta
kívánság-koordinátorok
Budapest, 2015. január 21.



Dóri és szülei, Rácz Pál úr, Honvéd Ádám úr és a Csodalámpa képviselői

22ndJanuary

A hatéves Balázska a kórházban szerette meg a szobabiciklit, így elhatározta, ez lesz, az ő személyes kérése a Csodalámpa Alapítványtól, orvosa szerint segítségére lesz a gyógyulásában is.Kívánsága gyorsan teljesült, csak az okozott némi nehézséget, hogy a bicikli méretét pontosítsuk, de végül támogatónk segítségével megtaláltuk az ideális megoldást, egy gyönyörű sárga csodát!


Nagy volt az izgalom, az ünnepek előtt sikerül-e odaszállíttatnunk az ajándékot, ráadásul december 24-e dupla ünnep a kisfiú számára, mivel épp karácsony napján van a születésnapja is.
Sikerült, ez a meglepés is a fa alá került Balázs nagy-nagy örömére!!



Köszönjük Forray-Kiss Henriett és családja támogatását!



Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2014. 12. 24.


20thJanuary


Tabletet vittem Tamásnak épp karácsony előtt a kórházba, ahol őt kezelik.

Nagyon örült neki, mindjárt kibontotta a csomagolásból édesanyja segítségével, aki elmondta, hogy remekül tudja majd használni, hiszen a tanárnője otthon már megismertette az ilyen gépek csínjával-bínjával Tamást.

A kezelések és a gyógyulás idejére jó szórakozást nyújthat majd a fiúnak ez a játékokra is alkalmas tablet, amit könnyen a kezében tud tartani. Ahogy a fotón is látszik Tamás büszkén fogta az ajándékát.


Köszönjük a Lenovo cégnek, külön Berente László úrnak az ismételt támogatást!!


Halmos Judit
kívánság-koordinátor
Budapest, 2014.12.16.

20thJanuary



Marcell komoly fiatalember, aki komolyan, vagyis hosszan gondolkodott azon, mi legyen a kívánsága. Végül a személyautóra szóló jogosítvány megszerzése mellett döntött.

Betegsége miatt a szükséges orvosi papírok beszerzése kicsit lassította a folyamatot, de végül a nagyfiú hozzákezdhetett a tanfolyamhoz, majd a sikeres elméleti vizsgák után a vezetéshez.

Nagy élmény számára a tanfolyam, sikerei vannak, hamarosan túl lesz az utolsó vizsgán is.


Köszönjük az FGSZ Földgázszállító Zrt. támogatását!


Bakonyi Joli
kívánság-koordinátor
2014. 09. 23.

Archive



Log in