Beszámolók
6thAugust
Három gyermek, Berci, Lujza és Zsombi álma vált valóra, ugyanis egy fantasztikus hétvégét tölthettek el a párizsi Disneylandben.
Már a repülőút is nagy élmény volt, hát még, amikor leszállás után mindegyiküket behívta a kapitány a pilótafülkébe, hogy nézzenek körül, és közös fotó is készült. A repülőtérről egyenesen a disneylandi szállodába mentünk, elfoglaltuk szobáinkat, megebédeltünk, majd újult erővel indultunk felfedezni a mesés parkot.
A látványosságok, boltok, épületek mindenkit elbűvöltek, talán a Pán Péter és a Karib-tenger kalózai vitték a pálmát, de a Star Wars és a vadnyugati hullámvasút is bekerült a nagy kedvencek közé. A Marvel Stúdió tetején olyan küzdelmeket láttunk Black Panther és Pókember részvételével, hogy csak na. Imádta mindenki. Az esti tűzijáték-fényjáték-lézershow csodálatos volt, ahogy a hozzá kapcsolódó zenei élmény is.
Hihetetlenül sokat sétáltunk, de valahogy elmúlt a nehézség és a fáradtság érzése a park varázsa és a gyerekek öröme láttán.
Az utazás minden percét élvezték a gyerekek, és biztosak vagyunk benne, hogy sokáig fognak emlékezni Disneyland varázslatos világára.

magántámogatóinknak, köztük Péternek, hogy valóra válthattuk Berci álmát!



Boris Péter és Nagy Zsófia
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2025.07.20.
kívánság-koordinátorok
Párizs, 2025.07.20.
5thAugust

Tibor most végezte a 8. osztályt, szeptembertől gimnáziumban fog tanulni, emelt kínai szakon. Érdeklik a nyelvek, a zene, az informatika. Tervei között szerepel hangszeren tanulni, így kívánsága egy elektromos gitár volt.
A Csodalámpa Alapítvány a mai napon egyszerre két álmot valósított meg: Tiborét, és ikertestvéréét, Andrásét, aki egy laptopot kapott.
Átadáskor - látva a gyerekek mosolygós arcát és könnyező szemeit - a szívek megteltek boldogsággal és határtalan örömmel. A beszélgetés alatt a gitár Tibor kezében volt, nézegette, simogatta.
Ezek a gyerekek esélyt kaptak a kívánságuk teljesítése által, hogy merjenek álmodni, és a betegségük ellenére is próbáljanak meg érvényesülni a világban.


Nagy Katalin
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.06.30. .
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.06.30. .
5thAugust

András most végezte a 8. osztályt, és a későbbiekben számítógépes adatrögzítőnek szeretne tanulni. Érdeklődik az informatika iránt, sokat játszik és olvasgat az interneten, így érthető, hogy kívánsága egy laptop volt.
A Csodalámpa Alapítvány a mai napon egyszerre két álmot valósított meg: Andrásét, és ikertestvéréét, Tiborét, aki egy gitárt kapott.
Átadáskor - látva a gyerekek mosolygós arcát és könnyező szemeit - a szívek megteltek boldogsággal és határtalan örömmel. András elmondása szerint, ő egy könyvet szeretne írni, amihez ez a laptop óriási támogatást fog nyújtani számára.
Ezek a gyerekek esélyt kaptak a kívánságuk teljesítése által, hogy merjenek álmodni, és a betegségük ellenére is próbáljanak meg érvényesülni a világban.


Nagy Katalin
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.06.30. .
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.06.30. .
4thAugust
Bárcsak nyaralhatnék egy szép, nyugodt helyen a szüleimmel együtt – kívánta Tomi, és vágya egykettőre valósággá vált.
A nyaralásról beszéljenek a képek, és a család kedves sorai:
„Kedves Csodalámpa Alapítvány!
Ezúton is szeretnénk megköszönni Önöknek azt, hogy teljesítettek egy kérést, ami valóban csoda a mi életünkben! Lehetővé tették, hogy a családunk július 22-27-ig felejthetetlen napokat, pillanatokat éljen át és kiszakadjon a végsőkig leterhelt hétköznapok mókuskerekéből. Nekünk ez idén sem sikerült volna az Alapítványuk, illetve támogató segítségük nélkül!
Hálásan köszönjük Önöknek, hogy hosszú évek után eljuthattunk egy gyönyörű nyaralásra Tomi születésének a napján! Nagyon sokat jelent nekünk, hogy megpihenhettünk és feltöltődhettünk mindannyian! Mégegyszer mély hálával a szívünkben köszönjük Önöknek a családunkért tett Csodát!
Szeretettel üdvözöljük mindannyiukat: Tomi és családja”


Gárdos Erika
kívánság-koordinátor
Bodony, 2025.07.27.
kívánság-koordinátor
Bodony, 2025.07.27.
4thAugust

Nátániel szívesen néz mesét és hallgat zenét. A kórházban töltött idő alatt kifejezetten hasznára lesz a tablet, amit a Csodalámpa Alapítványtól kért, hiszen meséket nézhet, zenét hallgathat, játszhat rajta. Így pedig az idő is gyorsabban és kellemesebben telik.


Dr. Nagy Beáta és Fárbásné Lugossy Gabriella
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2025.07.31.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2025.07.31.
4thAugust

Lili azzal a kéréssel fordult hozzánk, tegyük lehetővé számára, hogy elvégezhessen egy autóvezetői tanfolyamot. Örömmel teljesítettük kérését, és Lili szorgalmasan tanul, gyakorol, hogy mielőbb megszerezze az oly nagyon vágyott jogosítványt.
Balesetmentes közlekedést kívánunk Lili!

Fekete Monika és Gárdos Erika
kívánság-koordinátorok
Szombathely, 2025. 07.29.
kívánság-koordinátorok
Szombathely, 2025. 07.29.
4thAugust

Hanna 11. osztályos. Szeret kirándulni, biciklizni, úszni, filmeket, sorozatokat nézni.
Izgatottan várta kívánságának teljesítését, és örömmel nyugtázta, hogy az iPad pont olyan színű és márkájú, mint amilyenre vágyott. Kívánjuk, hogy sok örömöd leld benne!
segítségükkel teljesíthettük Hanna kívánságát!

Nagyné Szabó Éva és Miholecz Judit
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2025. 07.29.
kívánság-koordinátorok
Debrecen, 2025. 07.29.
29thJuly
Nóri, Janka, Kamilla, Ildi és Laura izgatottan érkeztek a reptérre, hogy elutazzunk Harry Potter különleges világába Londonba. A varázslat már a repülőtéren elkezdődött, amikor a Wizz Air kapitánya és a személyzet is odajött hozzánk köszönteni minket, majd a repülőgépen mindenkit meglepetés csomag várt, az utazás végén pedig a pilótafülkébe is bemehettünk.
Délután már elindultunk Harry nyomába, meglátogattuk a King's Cross állomáson a 9 3/4 vágányt, hátha sikerül nekünk is átjutni a falon. Ha a varázsló iskolába nem is, de egy Harry Potter boltba azért sikerült eljutnunk, ahol tátott szájjal néztünk körbe.
Természetesen a kint töltött idő fénypontja, a "Nagy nap" az volt, amikor elmentünk a Harry Potter Stúdióba, és több órán át bolyonghattunk a filmes díszletek közt, megnézhettük az igazi kellékeket, jelmezeket, megleshettünk néhány speciális filmes trükköt és animációs technikát, amiket a filmekben alkalmaztak, de lehetőség volt felszállni a Roxfort Expresszre vagy akár repülni a Nimbusz 2000-en.
Szerencsére a pár nap alatt volt időnk arra, hogy megnézhessük a Buckingham Palotánál az őrségváltást, sőt, még belülről is megcsodálhattuk több termét és a kertjét is. Elsétáltunk a Westminster apátság, a Big Ben és a Tower előtt, a Sky Garden 34.emeletéről pedig fentről gyönyörködhettünk London látványában. Természetesen az M&M's hatalmas boltja, és a világ legrégebbi játékboltja, a 7 emeletes Hamleys sem maradhatott ki.
Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza a kis csapatunkkal Budapestre.
/ 5
a Danubius Hotel Regents Parknak a kedves vendéglátást, valamint a Pro Filii Alapítvány, a PannErgy Nyrt. és magántámogatónk támogatását, hogy segítségükkel életre szóló élményekkel gazdagodhatott Nóra.




Patzauer Éva
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
29thJuly
Laura, Kamilla, Janka, Ildi és Nóri izgatottan érkeztek a reptérre, hogy elutazzunk Harry Potter különleges világába Londonba. A varázslat már a repülőtéren elkezdődött, amikor a Wizz Air kapitánya és a személyzet is odajött hozzánk köszönteni minket, majd a repülőgépen mindenkit meglepetés csomag várt, az utazás végén pedig a pilótafülkébe is bemehettünk.
Délután már elindultunk Harry nyomába, meglátogattuk a King's Cross állomáson a 9 3/4 vágányt, hátha sikerül nekünk is átjutni a falon. Ha a varázsló iskolába nem is, de egy Harry Potter boltba azért sikerült eljutnunk, ahol tátott szájjal néztünk körbe.
Természetesen a kint töltött idő fénypontja, a "Nagy nap" az volt, amikor elmentünk a Harry Potter Stúdióba, és több órán át bolyonghattunk a filmes díszletek közt, megnézhettük az igazi kellékeket, jelmezeket, megleshettünk néhány speciális filmes trükköt és animációs technikát, amiket a filmekben alkalmaztak, de lehetőség volt felszállni a Roxfort Expresszre vagy akár repülni a Nimbusz 2000-en.
Szerencsére a pár nap alatt volt időnk arra, hogy megnézhessük a Buckingham Palotánál az őrségváltást, sőt, még belülről is megcsodálhattuk több termét és a kertjét is. Elsétáltunk a Westminster apátság, a Big Ben és a Tower előtt, a Sky Garden 34.emeletéről pedig fentről gyönyörködhettünk London látványában. Természetesen az M&M's hatalmas boltja, és a világ legrégebbi játékboltja, a 7 emeletes Hamleys sem maradhatott ki.
Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza a kis csapatunkkal Budapestre.
/ 6
a Danubius Hotel Regents Parknak a kedves vendéglátást, valamint a Colgate-Palmolive Kft., az OTP Bank Nyrt. és magántámogatóink támogatását, hogy segítségükkel életre szóló élményekkel gazdagodhatott Laura.





Vándor Bálint
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
29thJuly
Kamilla, Janka, Ildi, Laura és Nóri izgatottan érkeztek a reptérre, hogy elutazzunk Harry Potter különleges világába Londonba. A varázslat már a repülőtéren elkezdődött, amikor a Wizz Air kapitánya és a személyzet is odajött hozzánk köszönteni minket, majd a repülőgépen mindenkit meglepetés csomag várt, az utazás végén pedig a pilótafülkébe is bemehettünk.
Délután már elindultunk Harry nyomába, meglátogattuk a King's Cross állomáson a 9 3/4 vágányt, hátha sikerül nekünk is átjutni a falon. Ha a varázsló iskolába nem is, de egy Harry Potter boltba azért sikerült eljutnunk, ahol tátott szájjal néztünk körbe.
Természetesen a kint töltött idő fénypontja, a "Nagy nap" az volt, amikor elmentünk a Harry Potter Stúdióba, és több órán át bolyonghattunk a filmes díszletek közt, megnézhettük az igazi kellékeket, jelmezeket, megleshettünk néhány speciális filmes trükköt és animációs technikát, amiket a filmekben alkalmaztak, de lehetőség volt felszállni a Roxfort Expresszre vagy akár repülni a Nimbusz 2000-en.
Szerencsére a pár nap alatt volt időnk arra, hogy megnézhessük a Buckingham Palotánál az őrségváltást, sőt, még belülről is megcsodálhattuk több termét és a kertjét is. Elsétáltunk a Westminster apátság, a Big Ben és a Tower előtt, a Sky Garden 34.emeletéről pedig fentről gyönyörködhettünk London látványában. Természetesen az M&M's hatalmas boltja, és a világ legrégebbi játékboltja, a 7 emeletes Hamleys sem maradhatott ki.
Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza a kis csapatunkkal Budapestre.
/ 5
a Danubius Hotel Regents Parknak a kedves vendéglátást, az MVM Zrt., a Colgate-Palmolive Kft., valamint a Pro Filii Alapítvány és magántámogatónk, köztük Tímea támogatását, hogy segítségükkel életre szóló élményekkel gazdagodhatott Kamilla.






Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
29thJuly
Janka, Kamilla, Ildi, Laura és Nóri izgatottan érkeztek a reptérre, hogy elutazzunk Harry Potter különleges világába Londonba. A varázslat már a repülőtéren elkezdődött, amikor a Wizz Air kapitánya és a személyzet is odajött hozzánk köszönteni minket, majd a repülőgépen mindenkit meglepetés csomag várt, az utazás végén pedig a pilótafülkébe is bemehettünk.
Délután már elindultunk Harry nyomába, meglátogattuk a King's Cross állomáson a 9 3/4 vágányt, hátha sikerül nekünk is átjutni a falon. Ha a varázsló iskolába nem is, de egy Harry Potter boltba azért sikerült eljutnunk, ahol tátott szájjal néztünk körbe.
Természetesen a kint töltött idő fénypontja, a "Nagy nap" az volt, amikor elmentünk a Harry Potter Stúdióba, és több órán át bolyonghattunk a filmes díszletek közt, megnézhettük az igazi kellékeket, jelmezeket, megleshettünk néhány speciális filmes trükköt és animációs technikát, amiket a filmekben alkalmaztak, de lehetőség volt felszállni a Roxfort Expresszre vagy akár repülni a Nimbusz 2000-en.
Szerencsére a pár nap alatt volt időnk arra, hogy megnézhessük a Buckingham Palotánál az őrségváltást, sőt, még belülről is megcsodálhattuk több termét és a kertjét is. Elsétáltunk a Westminster apátság, a Big Ben és a Tower előtt, a Sky Garden 34.emeletéről pedig fentről gyönyörködhettünk London látványában. Természetesen az M&M's hatalmas boltja, és a világ legrégebbi játékboltja, a 7 emeletes Hamleys sem maradhatott ki.
Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza a kis csapatunkkal Budapestre.
/ 5
a Danubius Hotel Regents Parknak a kedves vendéglátást, valamint a Pro Filii Alapítvány, az Ötlet Szalon Kft. és magántámogatónk, köztük Tímea támogatását, hogy segítségükkel életre szóló élményekkel gazdagodhatott Janka.




Bakonyi Tamás
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
29thJuly
Ildi, Laura, Kamilla, Janka és Nóri izgatottan érkeztek a reptérre, hogy elutazzunk Harry Potter különleges világába Londonba. A varázslat már a repülőtéren elkezdődött, amikor a Wizz Air kapitánya és a személyzet is odajött hozzánk köszönteni minket, majd a repülőgépen mindenkit meglepetés csomag várt, az utazás végén pedig a pilótafülkébe is bemehettünk.
Délután már elindultunk Harry nyomába, meglátogattuk a King's Cross állomáson a 9 3/4 vágányt, hátha sikerül nekünk is átjutni a falon. Ha a varázsló iskolába nem is, de egy Harry Potter boltba azért sikerült eljutnunk, ahol tátott szájjal néztünk körbe.
Természetesen a kint töltött idő fénypontja, a "Nagy nap" az volt, amikor elmentünk a Harry Potter Stúdióba, és több órán át bolyonghattunk a filmes díszletek közt, megnézhettük az igazi kellékeket, jelmezeket, megleshettünk néhány speciális filmes trükköt és animációs technikát, amiket a filmekben alkalmaztak, de lehetőség volt felszállni a Roxfort Expresszre vagy akár repülni a Nimbusz 2000-en.
Szerencsére a pár nap alatt volt időnk arra, hogy megnézhessük a Buckingham Palotánál az őrségváltást, sőt, még belülről is megcsodálhattuk több termét és a kertjét is. Elsétáltunk a Westminster apátság, a Big Ben és a Tower előtt, a Sky Garden 34.emeletéről pedig fentről gyönyörködhettünk London látványában. Természetesen az M&M's hatalmas boltja, és a világ legrégebbi játékboltja, a 7 emeletes Hamleys sem maradhatott ki.
Fáradtan, de élményekkel telve tértünk vissza a kis csapatunkkal Budapestre.
/ 7
a Danubius Hotel Regents Parknak a kedves vendéglátást, valamint a Colgate-Palmolive Kft. és magántámogatónk támogatását, hogy segítségükkel életre szóló élményekkel gazdagodhatott Ildikó.




Patzauer Gábor
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
kívánság-koordinátor
London, 2025. július 24.
28thJuly

Zénó számára a játszótér a szabadban eltöltött idő miatt nagyon fontos. Éppen ezért a kívánsága egy saját játszótér lett, amelyet teljes titokban építettek fel az udvarukon.
Nagyon hosszú ideig volt távol az otthontól a kórházi kezelések miatt, de amikor meglátta a játszóteret, az egyből mosolyt varázsolt az arcára.
segítségükkel teljesíthettük Zénó kívánságát!

Salák Alexandra
kívánság -koordinátor
Budapest, 2025.05.23.
kívánság -koordinátor
Budapest, 2025.05.23.
28thJuly
Sári egy pár napot szeretett volna együtt nyaralni szüleivel és húgával, amire Balatonfüreden került sor. Az időjárás igazán kegyes volt, töretlen napsütés és kellemes balatoni vízhőmérséklet fogadta őket.
Így aztán Sári élvezhette a strandolást, a vízibiciklizést és csúzdázást. Felfedezhette Balatonfüredet és gyönyörködhetett a csodálatos tihanyi panorámában is.
Sári egyébként kitűnő tanuló és imád rajzolni. Nagyon boldog volt, hogy teljesülhetett a kívánsága.


segítségükkel nagy örömet szerezhettünk a kislánynak.

Horvai András
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2025.07.23
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2025.07.23
28thJuly
Nagy várakozással érkeztünk meg Balatonendrédre, Rebeka kívánságának teljesítésére, aki egy brit rövid szőrű macskát szeretett volna kapni. Anikó, a tenyésztő – ahogy mindig – most is felvonultatta a teljes, elérhető „kollekciót”, hátha élőben egy másik cica tetszik meg Rebinek, nem a fotó alapján kiválasztott.
Ahogy kinyílt az ajtó, egy szempillantás alatt mindenfelé kismacskák futkároztak, lógtak a függönyökön, mászkáltak a bútorokon és birkóztak egymással, alig győztük követni őket. Szebbnél szebb kölykök játszadoztak körülöttünk, egy csokibarna színű, hosszú szőrű kis bajkeverő egy pillanatra el is bizonytalanította a leendő gazdit, de végül az előre kinézett, picit félénkebb, mókás fehér „zoknikat” viselő cicára esett a választása.
Mint kiderült, a macskakislány épp akkor született, amikor Rebekát a súlyos autóbalesete érte, így ahogyan a cica cseperedett, az embert próbáló, teljes bizonytalanságban telt első hat hét után úgy erősödött és lett egyre jobban Rebeka. Szüleivel elmesélték, hogy már van két befogadott cicájuk, Gabesz és Norbi, melléjük érkezik majd harmadiknak a kis zoknis, akinek a találkozásunkkor még nem dőlt el, mi lesz a neve.
Bárhogy is nevez(t)ed el, Rebi, biztos, hogy sok örömetek telik majd egymásban. Mielőbbi teljes felépülést és minden jót kívánunk neked!

Lakatos Edina és Pradarics Tamás
kívánság-koordinátorok
Balatonendréd, 2025.07.18.
kívánság-koordinátorok
Balatonendréd, 2025.07.18.
28thJuly
Mónika egy belföldi nyaralásra szeretett volna menni és nagyon megörült annak, hogy erre a Balatonnál került sor. Szerencséjére elkerülte a hatalmas vihart, ami látogatása előtt pár nappal pusztított a Balaton északi partján és már a nap is jócskán sütött a nyaralása idején.
A Balaton azonban még elég hűvös maradt, de a szálloda medencéjében kárpótolhatta magát. Ráadásul Balatonfüred rengeteg látnivalóval kényezteti az oda látogatókat, így aztán Mónika nagyszerűen érezte magát a háromnapos vakációja idején.
mellyel teljesíthettük Mónika kívánságát!

Horvai András
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2025.07.12.
kívánság-koordinátor
Balatonfüred, 2025.07.12.
28thJuly
Lili egy nagyon vagány csaj és imád nő lenni, éppen ezért a Csodalámpától egy sminkes fésülködőasztalt kért, amin aztán lehet szépítkezni. Nagyon szeret sminkelni és jól is forgatja a púder ecsetet.
Az anyukája elmondása szerint Lili és apukája számára az asztal összerakása is egy szuper jó csapatmunka volt és minőségi együtt töltött idő.
Salák Alexandra
kívánság -koordinátor
Vác, 2025.07.11.
kívánság -koordinátor
Vác, 2025.07.11.
28thJuly

Ez a kívánság is hihetetlenül jól sikerült, nagyon örült neki Liliána! Azért választott egy nagyon modern tabletet, mert szeret rajzolni, és így még jobban kibontakozhat a művészi vénája.
Nagyon hálás volt a bűvészdobozért is, amit mellé kapott. Vannak gyerekek, akik rögtön nem éreznek rá a bűvészetre – de ő nem ilyen! Fantasztikusan ügyes volt, még bonyolultabb trükköket is tanítottam neki és azokba is gyorsan belejött.


Lengyel Miklós
kívánság-koordinátor
Budapest, 2025.07.11.
kívánság-koordinátor
Budapest, 2025.07.11.
28thJuly
Klára a nevét Assisi Szent Kláráról kapta, ezért is szeretett volna egyszer eljutni a zarándokhelyre.
A hajnali órákban találkoztunk a budapesti reptéren, hogy Rómába repüljünk a WizzAir Alapítvány jóvoltából. Klára ugyan repült már, de régebben, így izgatottan várta a felszállást. A korai indulás ellenére az úton végig nézelődött és határtalan volt az öröme, amikor leszállás után a pilótafülkébe is bemehetett, helyet foglalhatott az első tiszt ülésében.
Rómában egy napot töltöttünk a Vatikán közelében, hogy legyen időnk megnézni a Szent Péter Bazilikát, de eljutottunk a Lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyházba is.
Második napunkon izgatottan vettük az irányt autóval Assisi felé. Itt elbűvölő szállásunk volt az óváros egy keskeny utcácskájában, innen indultunk harmadnap reggel az Assisi Szent Ferenc-Bazilikába. Sikeresen megküzdve a hőséggel és az emelkedőkkel, mindent megnéztünk, amit Klára szeretett volna. Aznap este még ellátogattunk pár templomba, gyönyörködtünk a városban.
Kipihenve, utolsó napunkat az Assisi melletti San Damiano meglátogatásának szenteltük. Ebben a kolostorban élt egykor Klára névadó szentje. Ennek a helynek szellemisége, egyszerűsége ragadta meg legjobban Klárát. Szép lezárása volt ez az utunknak!





Kis Zsuzsanna
kívánság-koordinátor
Róma, 2025.07.03
kívánság-koordinátor
Róma, 2025.07.03
28thJuly

Eszter már nagyon várta, hogy megérkezzen az iPad, amit a Csodalámpa Alapítványtól kért. A mai napon átvehette a készüléket, ami pont olyan, amilyet szeretett volna.
Nagy mosollyal és egy szuper ajándékkal indult haza a kórházból!


Misó Péterné
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.07.21.
kívánság-koordinátor
Miskolc, 2025.07.21.
Previous posts
- Zente (3 éves, Torvaj)
- Violetta Magdolna (10 éves, Egyek)
- Viktor (5 éves, Bucsa)
- Tibor Nátán (15 éves, Szigethalom)
- Sára Tifani (16 éves, Tiszavasvári)
- Róbert (14, Szigethalom)
- Levente (15 éves, Balatonszabadi)
- Krisztián (15 éves, Jászberény)
- Emma (15 éves, Csanádapáca)
- Bálint (18 éves, Zalaszentmihály)
- Alexandra Kiara (16 éves, Szerep)
Archive
- Table of Contents
- Greatest Hits
- 2025
- 2024
- 2023
- 2022
- 2021
- 2020
- 2019
- 2018
- 2017
- 2016
- 2015
- 2014
- 2013
- 2012
- 2011
- 2010
- 2009
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004