A Csodalámpa hírei


11.Október

2014. október 11 – nagy nap ez a mai, hiszen most először álltak rajthoz csodalámpás futó nagyköveteink.

A gondolat kedves önkéntesünk, Dr. Nagy-Baranyi Nóra fejében született meg, hozzá csatlakoztak többen a Morgan Stanley-től, az ENSZ-től, sőt, mint kiderült egyik kuratóriumi tagunk, Márkus Mónika és nagylánya, Anna is rajthoz állt.


Nóra és Mónika a rajt előtt

Nagyon büszkék vagyunk Rátok, hiszen a szórakozáson kívül igen szép eszmét követtek, futásotokkal több csodalámpás beteg gyermek álmát segítetek megvalósítani.

/ 2



A Morgan-Stanley futói Csodalámpás pólóban rajtoltak

Reméljük, hogy sok új futó csatlakozik Hozzátok, így is erőt adva a beteg gyerekeknek gyógyulásukhoz, hiszen mind tudni fogják, hogy fontosak nekünk, NEKTEK!

Tiszta szívből köszönöm a gyerekek, szüleik, orvosaik, önkénteseink és vezetőségünk nevében, hogy mellénk álltok.

Patzauer Éva,
a Csodalámpa Alapítvány vezetője

Belépés