A Csodalámpa hírei


13thMay

Add tovább, hogy van tovább!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.

Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.

Mai vendégünk Kovács Pál.

Kedves Pál!

  • Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?

A Budavári Hiltonban - munkahelyemen - hozzám tartozott a CSR, ami akkoriban új dolog volt. Évi és Márti megkeresett, hogy a teljesítésekhez helyszínt keresnek. Örömmel csatlakoztunk a nagyszerű kezdeményezéshez és hamarosan munkatársaink is lelkes hívei lettek az együttműködésnek. Tartottunk főző tanfolyamokat cégeknek, szervezeteknek, ahol Executive Chefünk különleges, de otthon is elkészíthető fogásokat tanított, de voltak mixer tanfolyamok is. Magas részvételi díjat kértünk, amit teljes egészében a Csodalámpához érkező kívánságok finanszírozására fordítottunk. Volt, hogy csak helyszínt biztosítottunk a támogatottak és az Alapítvány képviselőinek találkozóira.

  • Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?

Voltak vidám, de voltak megrázó élményeim is. Az első alkalommal egy nem túl jómódú rákos kisfiúnak adtunk át egy laptopot, hogy a sok hiányzás miatt ne maradjon el a tanulmányaival. Én - a kemény férfi - azt hittem magamról, hogy már nem tudok sírni. Látva a kopaszra borotvált, csontsovány, beteg fiúcska meghatottságát, örömét a sarokba menekültem. Később kérdeztem Évit, ti hogy bírjátok? Kedvesen megveregette a hátam és azt mondta, ne izgulj Palikám, belejössz te is. Azért még jó sokszor kellett a körmeimet a kezembe mélyeszteni.

Egyszer egy kislány álma londoni utazás volt. Egyik tagszállodánk készségesen az ügy mellé állt és complimentary szobát biztosított, így valóra vált az álom. Feledhetetlen volt az élménybeszámoló. A boldogságtól sugárzó kislány csak mesélt, mesélt órákon keresztül.

A legjobb buli az Elnöki Lakosztályban volt Cocktail tanfolyam és süti dekorálás a Beverage Manager és a Főcukrász celebrálásával csak hölgyeknek. Óriási hangulat, hatalmas érdeklődés, szűnni nem akaró figyelem, kérdések és sok nevetés. Senki nem akart hazamenni. Persze a bevétel ezúttal is jó helyre került.

  • Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?

Amíg Magyarországon van nélkülöző gyerek, addig egyértelmű, hogy milyen partnert kell választani. Fontos átvilágítani a jövendő támogatottat, mert sajnos sok szélhámos próbálkozik ezen a területen.

  • dr Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Ha a Csodalámpának kívánhatnál egyet, mit lenne az?

A Csodalámpának kívánom, hogy jó sok bevétele legyen és sok kívánságot tudjon teljesíteni! Más szavakkal, minél több gyerek arcára varázsoljon mosolyt! Go Csodalámpa!

  • Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit tapasztalt vezetőként?

Ugyanazt gondolom, amit szinte mindenki, legyünk túl a pandémián és mindenki élhesse a normális életét. Remélem ez mihamarabb bekövetkezik!

Köszönjük, a beszélgetést.


10thMay

Add tovább, hogy van tovább!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.

Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.

Mai vendégünk dr Fábián Ágnes, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.

Kedves Ágnes!

  • Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?

Alapítvány vezetőjét Patzauer Évát ismertem meg több évvel ezelőtt. Sok rendezvényen találkoztunk és mindig csodálattal néztem Éva elkötelezettségét és munkáját, hogy minél több gyermek kívánságát tudja teljesíteni. Csodáltam akaraterejét, bátorságát, kitartását és úgy éreztem szeretnék ennek a küldetésnek részese lenni. Nagy öröm volt számomra, mikor Éva felkért, hogy csatlakozzak a nagykövetek közé.

  • Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?

Az alapítványi első bál, amit nagyon félve rendeztünk meg; vajon illik-e adománygyűjtő eseményt szervezni, illik-e ez a koncepció az Alapítvány értékeihez? A választ megadta az első Bál, ahova minden jegy elkelt, rengeteg támogató vált részesévé és a közösen élhettük meg az adakozás örömét. Nagy dolog volt látni a színpadon gyógyult gyerekeket, akiknek az Alapítvány egy kis csodával, ajándékkal segíteni tudott. A nagykövetek pedig személyesen szolgálták fel a vendégeknek a desszertet😊

  • Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?

Szerintem nagyon fontos, hogy olyan ügyet támogassanak, aminek jelentős társadalmi- és hosszútávú hatása van. Nagyon sok ügyet lehet támogatni, sokszor csak a közvetlen környezetünkben kell körülnézni. Számomra különös értékkel bír, ha a vállalat dolgozói is aktívan részt tudnak venni a CSR tevékenységben. Ez igazi win-win mindenkinek.

  • Zakariás Fruzsina, a Visit Hungary vezérigazgató-helyettese – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Miből meríted a mindig pozitív kisugárzásodat, hogyan töltődsz? Szoktál egyáltalán elfáradni? Különösen érdekelne ez most bő egy évvel a pandémia kezdete után, ugyanarra van szükséged, mint korábban?

Az erőt a csapatból merítem. Nagyon szeretek csapatban dolgozni, hiszek az egymásra figyelésben, segítségben és a közös munka eredményességében. A feladatokat kihívásnak élem meg, az, hogy számítanak rám felelősség és mindenképpen pozitív érzést ad. Örömmel végzem a dolgom, ez sok extra energiát ad.

Persze, hogy én is elfáradok. Ilyenkor jól jönnek a baráti beszélgetések, egy jó film a családdal és a sport. A sportra most nagyobb szükségem van, mint korábban, a pandémia alatt kezdtem el futni. Egyszerűen azt éreztem szükségem van levegőre, szabadságra – minden értelemben. Nagyon várom már a személyes találkozásokat, az emberi kapcsolatok jelentik a legnagyobb értéket; ezt most nagyon megtanultuk.

  • Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?

Kovács Páltól kérdezem: Ha a Csodalámpának kívánhatnál egyet, mit lenne az?

  • Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?

Az emberi találkozásokat várom magánemberként és cégvezetőként is. Ennek hiánya rányomja a bélyegét a hangulatomra. Jöjjön végre az energia minden irányól!

Köszönjük, a beszélgetést.


7thMay

Add tovább, hogy van tovább!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.

Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.

Mai vendégünk Zakariás Fruzsina, a Visit Hungary vezérigazgató-helyettese

Kedves Fruzsina!

  • Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?

A Csodalámpa alapítója, Patzauer Éva tagja a TWMC női vezetőket tömörítő klubunknak, így ebben a körben rendszeresen hallottam tőle a sikertörténeteket. Ezeket gyakran könnyfakasztó kisfilmek formájában mutatta be Éva, így többen is személyesen győződtünk meg arról, hogy mennyi csodát képesek a súlyosan beteg gyerekek és a sokszor kilátástalan helyzetben lévő családok életébe csempészni a kívánságok teljesítésével. Visszaadják a reményt és a csillogást a gyerekek szemébe azáltal, hogy elhitetik, hogy csodák márpedig léteznek. Az 1%-os kampány népszerűsítésén túl a Covid előtti báljaink szervezésében igyekeztem részt venni.

  • Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?

Legfontosabb talán a saját érintettségem a Csodalámpa kapcsán. Öt évvel ezelőtt, az akkor 12 éves kisfiamat elütötte egy autó az iskola előtt. Három napig kérdéses volt, hogy életben marad-e, majd ezután következett a hosszabb kórházi tartózkodás és a rehabilitáció. Hála Istennek Benedek tökéletesen felépült, de ez a néhány hét mélységesen megérintett, hogy min mennek keresztül azok a családok, ahol egy gyermek lebetegszik, életveszélyes állapotba kerül és hosszú ideig tartós kórházi kezelésre szorul.

A Csodalámpás élményeim közül az első, néhány hét alatt megszervezett jótékonysági bálunk sikere volt a legszebb, ahol már felnőtt ex-Csodalámpás gyerekek tettek tanúságot arról, hogy milyen sokat jelentett számukra a gyerekkori álom megvalósulása.

  • Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?

Nagyon fontosnak gondolom, hogy személyesen is tudjunk azonosulni a CSR tevékenység céljával, akkor egész biztosan hitelesebben fogunk tudni másokat is arra ösztönözni, hogy álljanak a jó ügy mellé. Alapvetően fontos az adott szervezett tisztasága, transzparenciája, ezzel kapcsolatban a Csodalámpánál nincsenek kétségeim. Az idő is a Csodalámpát igazolja, idén immár nagykorúvá válik az Alapítvány, ami mutatja, hogy az elkötelezett munka hosszú távú eredményekre vezet.

  • Szabó Szabolcs a Hunguest Hotel Pelion General Manager – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Rosé fröccs vagy tenisz?

Szabolcs kérdése mélyen elgondolkodtatott, az utóbbi hetek lezárásai során ugyanis gyakran álmodoztam arról, hogy a kedvenc balatoni borteraszomon rosé fröccsöt kortyolok a barátaimmal a napsütésben. Ennek ellenére ezúttal mégis a teniszt választom, amit 8 év után először kénytelen voltam kihagyni a reggeleimből, szintén a lezárások miatt. A legjobb a kérdésben valójában az, hogy a mostani nyitással immár egyik örömforrásról sem kell lemondanom.

  • Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?

Fábián Ágnestől, a Henkel Magyarország Kft. ügyvezető igazgatójától a következőt kérdezném: miből meríted a mindig pozitív kisugárzásodat, hogyan töltődsz? Szoktál egyáltalán elfáradni? Különösen érdekelne ez most bő egy évvel a pandémia kezdete után, ugyanarra van szükséged, mint korábban?

  • Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?

2021 az újraindulás éve lesz, a nehezén így május elejére szerintem már túl is vagyunk. Szerencsére a családomban mindenki egészséges maradt és a körülményekhez képest jól viseltük a pandémia okozta megpróbáltatásokat. A monoton tevékenységek után új élményekre, valódi találkozásokra vágyom, szabad levegőre és inspiráló emberekre.
Szakmailag pont a Covid elején váltottam a turisztikai szektorra, sokan sajnálkoztak, hogy éppen a legrosszabbkor. Ebben a helyzetben én mégis rengeteg lehetőséget látok, a világ turisztikai térképe jelentősen átalakul és ebből a szituációból Magyarország nyertesen kerülhet ki. A Nemzetközi Kapcsolatok igazgatóság vezetőjeként idén egy rendkívül dinamikus csapatot tudok tovább bővíteni és újszerű megoldásokkal igyekszünk szolgálni a hazai turisztikai szektor újjászületését.

Köszönjük, a beszélgetést.


5thMay

Add tovább, hogy van tovább!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.

Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.

Mai vendégünk Szabó Szabolcs, a Hunguest Hotel Pelion General Managere.

Kedves Szabolcs!

  • Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?

A Corinthia Hotel Budapestben dolgoztam Igazgató helyettesként, amikor megismerhettem az alapítványt.

Első alkalommal egy céges főzőiskolának adtunk helyszínt, azaz a Corinthia adta a helyszínt a cégnek, aki – mint később kiderült – teljesítette a kívánságot. Talán így több mint 10 év távlatából elárulhatom, hogy amennyire felületes volt az ismeretem akkor a Csodalámpával kapcsolatban, hagyott némi kívánni valót a lelkesedésem is a főzőiskola levezénylésével kapcsolatban.

Ez nem tartott sokáig, mert talán pár hónappal rá már a szálloda teljesített tárgyi kívánságot, aminek keretében megismerhettem Évát, a csapatot, az alapítványt.

Ráadásul én voltam a kívánság átadó. Na, szerintem onnantól vagyok csodalámpa fertőzött. Elérzékenyülés, sírás (részemről is), öröm, kacagás, minden volt abban a kívánság teljesítésben.

Azóta helyszínekkel, kapcsolati tőkével, programszervezéssel, ötleteléssel, meg mások megfertőzésével próbálom segíteni az alapítvány munkáját.

  • Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?

Ahogy fenn is említettem, nekem a második Csodalámpa kívánság teljesítés hozta meg az áttörést. Nyilván maga a tárgyi ajándék átadása a 7-8 éves forma beteg gyermeknek volt a katarzis, de ezt – mint általában mindig – megelőzte sok egyeztetés, beszélgetés, ismerkedés.

Én a teljes folyamatba szerelmesedtem bele. Biztos helyenként sete-suta volt a szervezés, érthető okokból sok a bizonytalanság és az időpontváltoztatás, de az biztos, hogy azóta sem találkoztam olyan őszintén segíteni akaró társasággal, mint amilyen ez az alapítvány. Ilyen a Csodalámpa és biztos vagyok benne, hogy ilyen is marad. Ettől különleges és ezért különbözik más, esetlegesen sokkal sterilebb alapítványtól. Ne értsetek félre, nyilván minden hasonló nemes célokért küzdő alapítványt becsülök és tisztelek, de a Csodalámpa az Csodalámpa. Mernék mást mondani az Éva előtt….. 😊

  • Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?

Talán érzitek, hogy én kicsit (nagyon) elfogult vagyok a Csodalámpával kapcsolatban. Ily módon nehéz reális választ adni erre a kérdésre.

Nyilván ahány cég, annyi PR érdek a háttérben.

Én büszke vagyok arra, hogy nagykövet lehetek ebben a csodában és bizony sokszor el is felejtem kiaknázni az ebben rejlő PR és marketing lehetőségeket. Tudod, a függők már csak ilyenek….

  • Szalóky Tóth Judit Boyden Executive Search Partnere– aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Mi lenne most a Te kívánságod, Szabolcs?

Talán a cikkben már válaszoltam erre, de azt mondanám röviden, hogy úgy a magánéletemben, mint a munkámban, meg persze az alapítványi nagykövetként sem kívánhatnék semmi mást, mint egészséget, mindenkinek. Mindhárom területre nagyon nagy és negatív hatással volt/van a pandémia. Ugyan legyűrnünk még nem sikerült, továbbra is velünk van, de talán már látszik egy kicsit az alagút vége. Örök optimistaként ennek jeleit látom.

  • Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?

Zakariás Fruzsinától, a Magyar Turisztikai Ügynökség Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatójától kérdezem: Fruzsi, rosé fröccs vagy tenisz? (Vigyázz mit válaszolsz, mert szavadon foglak!)

  • Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?

Szállodai szakemberként és magánemberként is egészséget, mindenkinek. Közhely, de tényleg így érzek. Ha egészség van, akkor újraindul a turizmus, ami a békeidőkben 13% körüli részesedést adott a nemzeti GDP-hez. A bőröndkészítőkön keresztül az élelmiszeripari vállalatokon át a dolgozókig rengetegen élnek ebből az iparágból. Ha egészség lesz, minden lesz.

Nagykövetként mit mondhatnék? Bárcsak ne kellene teljesítenünk egyetlen kívánságot se! De sajnos érezzük, hogy ez irreális. A Covid előtt is sok kisbetegünk volt, sajnos ez a jövőben sem fog változni. Ehhez kitartást, minél több támogatót, sok lelkes nagykövetet és még 10 Évát kívánok a jövőre.

Köszönjük, a beszélgetést.


3rdMay

Add tovább, hogy van tovább!


Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy elismerésnek örvendő személyiségek, vállalatvezetők, vállalkozók, elfogadták felkérésünket, hogy a Csodalámpa nagyköveteiként, alapítványunk érdekében tevékenykedjenek. Sokoldalú szakismeretük, a versenyszféra CSR és adományozói tevékenységének, igényeinek bensőséges ismerete alapján adott tanácsaikkal, kapcsolataikkal segítik alapítványunkat missziónk teljesítésében.

Velük indítottunk egy sorozatot, hogy az ő példájukon keresztül bátorítsunk más cégeket is CSR tevékenységre.

Mai vendégünk Szalóky Tóth Judit a Boyden Executive Search Partnere.

Kedves Judit!

  • Hogyan ismerkedtél meg a Csodalámpával és hogyan segíted az Alapítvány munkáját?

Magánemberként hosszú évek óta figyeltem Éva és a Csodalámpa csapatának áldozatos munkáját. Elkötelezettségük, kitartásuk mindig is csodálatra méltó volt számomra, történeteik, pedig bevallom, gyakran nagyon megindítóak. Nagy megtiszteltetés volt számomra, amikor nagykövetként csatlakozhattam hozzájuk. Mi, a nagykövetek a legkülönbözőbb szakmai területekről érkezve, igyekszünk szaktudásunk , ismereteink vagy akár kapcsolataink révén is támogatást nyújtani abban , hogy minél több kívánság teljesülhessen. Két gyerek édesanyjaként is tudom, hogy beteg gyerekeknél a felgyógyulás sokszor igen nehéz időszakában, ha képesek vagyunk akár csak egy kis mosolyt is varázsolni az arcokra, az mennyi erőt és energiát adhat - gyereknek és családnak egyaránt.

  • Mi volt eddig a legemlékezetesebb Csodalámpához kapcsolódó élményed?

A következő történet, talán azért emlékezetes, mert éppen csak csatlakoztam a nagykövetekhez, amikor Éva azzal keresett meg bennünket, hogy egy betegségből lábadozó kisgyerek kívánsága az lenne, hogy egy igazi „sztárfodrász” -szal szeretne megismerkedni. Sőt, nem csak megismerkedni, de tőle hajvágást tanulni. Meglepő, ugye? Gyakorlatilag egyetlen telefonhívás volt és pillanatok alatt tudtuk mozgósítani a nagy nemzetközi cég vezetőjét, a vele kapcsolatban álló szakember kört, rajtuk keresztül pedig a legjobb fodrászok egyikét, aki habozás nélkül, azonnal és nagy lelkesedéssel vállalta a kívánság teljesítést. Azóta is többször eszembe jut, hogy vajon, hogy sikerülhetett a frizura. 😊

  • Mit tanácsolnál más cégek vezetőinek? Hogyan válasszanak partnert a CSR tevékenységükhöz? Mik legyenek a szempontok? Mire figyeljenek?

Az, hogy a vállalatok a szociális és környezeti megfontolásokat önkéntes alapon beépítsék az üzleti tevékenységükbe ma már szerencsére nagyon elterjedt. Sőt, azt is megtapasztaltuk, hogy a COVID-19 fenyegető, egészségügyi kockázatból a vállalatvezetők szemében is társadalmi „üggyé” vált. A globális járvány egyik legfontosabb következménye talán, hogy felerősített jó néhány, már meglévő trendet, köztük a társadalmi felelőségvállalást is. Míg néhány éve a fenntarthatóságba történő beruházásokat a cégek egyéni értékrend mentén hozott áldozatként kezelték, addig ma már az ún. ESG (environmental, social, governance) tényezők véleményem szerint elengedhetetlenek egy vállalat hosszútávon is fenntartható növekedéséhez. Cégként természetesen olyan ügyet kell találnunk, amely mögé minden munkavállaló teljes mellszélességgel fel tud sorakozni. Ha ez megvan, akkor nyert ügyünk van.

  • Pozvai Zsolt a Develor International globális vezérigazgatója – aki szintén Csodalámpa nagykövet – a következőt kérdezi tőled: Mit tanított az elmúlt egy év?

AAz elmúlt év egészségügyi, humanitárius kihívásai nagy próbatételt jelentettek a legtöbbünknek magánemberként és vezetőként egyaránt. Saját példám, barátaim, kollégáim tapasztalatai egyaránt alátámasztják, hogy ebben a nehéz időszakban az egymásra való figyelés jelentősége kiemelkedően fontos volt a családban és a munkahelyen egyaránt. Bár, mint mindannyian, én is abban bízom, hogy mindennapjaink hamarosan rendeződni fognak, de azt kifejezetten remélem, hogy amit megtapasztaltunk az empátia, az odafigyelés és az összetartás kapcsán, az beépült, velünk marad és nem fog elmúlni nyomtalanul.

  • Lehetőséged van másik Csodalámpa nagykövettől kérdezni. Kitől és mit szeretnél kérdezni?

Mi lenne most a Te kívánságod, Szabolcs?

  • Hogy érzed magad mostanában? Mit vársz 2021-től magánemberként és mit cégvezetőként?

Köszönöm én jól vagyok - magánemberként és üzleti területen is. Mostanság leginkább a megélt jelen kapcsán a jövő foglalkoztat. Jó lenne egy varázsgömbbe nézve megtudni, hogy hogyan fog alakulni a világunk, a saját, de legfőképpen a gyerekeink sorsa. Mit kellene tennünk magánemberként és cégvezetőként a jelenben annak érdekében, hogy a jövőben ők majd a lehető legteljesebb életet tudják élni.

Köszönjük, a beszélgetést.



Log in