Rendezvényeink


29.Szeptember

Idén szeptember 26-án tartottuk meg a „csodafiúk és csodalányok”, azaz a Csodalámpa Alapítvány önkéntesei és irányítói szokásos éves országos találkozóját.

Alapítónk megnyitója után, melyben röviden beszámolt az elmúlt év eseményeiről, Dr Rényi Imre, a kuratórium elnökhelyettese beszélt a csodalámpás betegségekről, az orvosi szempontú befogadási kritériumok kisebb módosításáról.

Felkai Márta a támogatókkal való kommunikációról, Patzauer Éva az eredményekről és a kívánságokkal kapcsolatos érdekességekről tájékoztatta a önkénteseinket majd felkérte az „újakat”, hogy pár szóban mutatkozzanak be.

Tatár Zsuzsi is egy „érdekességet” mondott el egy miskolci szobabútoros kívánsággal kapcsolatban, melynek tanulsága részben az, hogy az önkéntesek számára nagyon nehéz helyzet, ha nekik kell a nyilvánvalóan szülői kívánságra nemet mondaniuk, de ilyen esetben nyugodtan forduljanak a budapestiekhez, illetve jó lenne a már létező befogadási irányelvet kiegészíteni a „pici gyerek – nagy értékű, valószínűtlen kívánság” esetére. (pl. összegben: egy gyerekszoba ár-nagyságrendje nem azonos egy kétszemélyes felnőtt lakószoba árával).

Lengyel Andrea vette át a szót: talán az egyik legkedvesebb eddigi kívánságunkról mesélt és mutatott filmet: Barbara különleges sárgadinnye magot kért tőlünk, hogy a családjával megtermelt dinnyák értékesítéséért kapott pénzből részben egy másik, őt támogató alapítványt támogasson, részben pedig egy csodalámpás kívánságot is teljesítsen.

Pár szóban Farczádi Ali, ma már felnőtt, egykori csodalámpás gyermekünk mesélt a Silver Box, erdélyi rokon-szervezetünk sikereiről (ezt ő és szülei működtetik) és arról, hogy a Roberto Carlos által neki dedikált mez azóta is szobája falát díszíti.

/ 9



Ezután fényképezés, majd Gerván Róbert kedves támogatónk újabb fantasztikus tréningjét kapták „ajándékba” a megjelentek

Végül a sok szellemi táplálék után vendéglátónk, a Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola testi táplálékról is gondoskodott, a finom ételeket jóízű beszélgetés közben fogyasztották el önkénteseink.

Köszönjük önkéteseinknek, hogy a sok óra és nap mellett ezt a szombatjukat is a Csodalámpának adták.

Hálásan köszönjük a Gundel Károly Vendéglátóipari és és Idegenforgalmi Szakképző Iskola vezetőinek és munkatársainak, hogy helyet adtak találkozónak, és aranyos diákjaiknak, hogy segítettek a program szervezésében és zökkenőmentes lebonyolításában.


Belépés