Rendezvényeink


15.Október

Nagyon eredményesek voltunk! Végre, több évi kihagyás után sikerült ugyanis egy közös képet is készítenünk önkénteseinkkel.

Persze 2014. október 4. nem csak erről szólt, hiszen közel 100 csodalámpa-önkéntes töltötte együtt ezt a napot.

A budapesti Gundel Károly Vendéglátóipari és és Idegenforgalmi Szakképző Iskola épületében megtartott programon a fővárosi önkénteseink mellett az ország különböző tájairól - Miskolcról, Szegedről, Kecskemétről, Siófokról, Győrből, Debrecenből, Tápiószentmártonból - érkezett csodalámpások egy igazán tartalmas napot tölthettek együtt: a reggeli közös kávézás, teázás közben ismerkedhettek az újonnan csatlakozókkal és beszélgethettek a régi ismerősökkel.

Patzauer Éva ügyvezető köszöntője után Felkai Márta és Patzauer Gábor egy-egy prezentáció keretében az alapítvány eredményeiről, tevékenységeiről, terveiről informálta a hallgatóságot.

A rövid tájékoztató után Gerván Róbert önkéntesünk - "civilben" a már több kívánságot teljesítő Fundamenta Akadémia felnőttképzési üzletágának vezetője - egy nagyon izgalmas, interaktív a csodalámpásokra szabott önismereti tréninget tartott. A képzés a résztvevők egyöntetű véleménye szerint sok segítséget nyújt majd az önkéntesek munkájához, így pl. a gyerekekkel és szüleikkel való kapcsolatteremtéshez is.

Ebéd után önkéntesünk, Dancs Gábor bemutatta a Csodalámpa facebook-os tevékenységét; tájékozódhattunk "tippekről és trükkökről", és arról, hogy mi és miért kerül ki az oldalra az alapítvány tevékenységéről. Világossá tette azt is, hogy miért és mennyire fontos a híreink megosztása ahhoz, hogy minél több ember értesüljön a Csodalámpa folyamatos tevékenységéről.

A nap "díszvendége" a Marosvásárhelyről érkezett, immár felnőtt egykori "csodalámpás" gyermek, Farczádi Ali volt, aki mint elmondta, szüleivel a már jó ideje működő, rákos gyerekeket támogató szervezetükön belül egy erdélyi "csodalámpa" létrehozásán fáradoznak, számítva a Csodalámpa Alapítvány tapasztalataira is.

/ 14



A nap további részében a fórum keretében az önkéntesek kérdéseket tettek fel a mindennapi munkájuk segítésével kapcsolatban, s a jóízű beszélgetéseket csupán az szakította félbe, hogy indultak a vonatok hazafelé...

Köszönjük minden önkéntesünknek, hogy oly sok óra és nap mellett ezt a szombatjukat is a Csodalámpának adták.
Köszönjük a a Gundel Károly Vendéglátóipari és és Idegenforgalmi Szakképző Iskola vezetőinek és munkatársainak, hogy helyet adtak találkozónak, és diákjaiknak, hogy segítettek a program szervezésében és lebonyolításában.


Belépés