Rendezvényeink


3.Június

Csodalámpás gyerekek nézhették meg Európában először, így Budapesten is a bemutató előtt 2006. július 3-án a Superman visszatér című amerikai filmet. Az InterCom szervezői hívták meg és látták vendégül a Csodalámpás gyerekeket, köztük természetsen Robit is, aki alapítványunktól azt kérte, Supermanként szeretne repülni a házak felett (Róbert (13 éves, Budapest) kívánsága). Kívánsága akkor teljesült, most pedig barátaival, ismerőseivel nézhette meg az izgalmas filmet. Köszönjük a szervezőknek a meghívást, a szülőknek pedig, hogy elhozták a gyerekeket.


Belépés