Rendezvényeink


1.November

Nos, nem egyszerűen egy, hanem ez ELSŐ!

A CSODALÁMPA Alapítvány ugyanis 2003. szeptemberében kezdte meg a tényleges működést. Az első négy hónapban kettő, a következő négyben tizenkét kívánságot tudtunk teljesíteni. 2004. szeptemberéig - ha úgy tetszik, az első "üzleti évben" - ez a szám már harminc felett van.

Hogy mik voltak a kívánságok? Az Operaház Fantomja családi megtekintésétől helikopteres repülésig, hinta-csúszda kombinációtól közismert zenészekkel való találkozásig, PC-től a nagy babáig sok minden. Két "legnagyobb" kívánságunkat Judittól és Dezsőtől kaptuk. Judit szüleivel a "tengert szerette volna látni", Dezső pedig Legolandba vágyott már régóta. Judit kívánsága augusztusban az Associazione Nova Europa segítségével Triesztben teljesült, Dezső pedig szeptember közepén tölthetett két napot a németországi Legolandban.

Ezen kívül persze sok minden más is történt. Az éve eleji adminisztratív akadályok (pl. APEH jelentések) sikeres vétele után védnökeink segítségével két alkalommal is sikerült megtöltenünk az IBS Színházat. A meghívottak, vendégeik és mások adományai, no meg az egyes kívánságok teljesítését támogató cégek nélkül aligha tudtunk volna ennyi kívánságot teljesíteni.

Talán még néhány szót arról, hogy hányan is szervezték meg, hogy harminc beteg gyerek arcára igazi mosolyt csaltunk. Nos a kuratórium tagjain kívül mindössze hárman. Eddig. Tekintve, hogy az alapítvány országszerte működik, mindenhová Budapestről eljutni szinte lehetetlen. Épp ezért kitűzött célunk, hogy minél előbb, országszerte segítőtársakat keresünk. Olyanokat, akik azonosulni tudnak az alapítvány céljával és azt szükség esetén képviselni is tudják az általuk "ellátott" területeken, városokban.

Hogy merre tovább? A Kuratórium sürgető feladata, hogy professzionális felkészültségű szervezetet, országos segítői és támogatói hátteret alakítson ki. Ennek csírái már megvannak, de a kapacitáshiány kezd nagyon súlyossá válni, hiszen nem gondolhattuk, hogy ilyen rövid idő alatt ennyit el tudunk érni. (De azért nagyon örülünk neki!)

Persze kézzelfoghatóbb terveink is vannak. Szeretnénk például 2005. tavaszán ismét jótékonysági estet, előadást szervezni a CSODALÁMPA javára. A program, az időpont még nem dőlt el, de az idei színvonalat tartani fogjuk. Természetesen mindenről időben értesíteni fogjuk támogatóinkat.

Végezetül szeretném megköszönni, a kuratórium aktív tagjainak, támogatóinknak ezt a valóban hihetetlen munkát, amivel a CSODALÁMPA fényével mosolyt csaltak ennyi gyerek arcára.

Patzauer Gábor
Alapító


Belépés