Rohan6's Team

Veszprém
csapat
XIII. NN ULTRABALATON
2019.V.12

A "Rohan6's" csapat azért kelt életre, mert idén IS cél, hogy körbefussunk a mi imádott nagy tavunkat az ULTRABALATON-on. De ennek a csapatnak történelme van. Tavaly még egyikünkÉRT futottunk, hogy ezzel is segítsük, motiváljuk, gyógyítsuk egy lehetetlennek tűnő küzdelemben Barátunkat. A csapat ereje győzedelmeskedett a betegség felett, így a BerniÉrt Team átalakult, hiszen az idén már Ő is velünk fut, hogy Ő is segíthessen másoknak.
De kiknek is?!
Csapatunknak érintettsége van a CSODALÁMPA ALAPÍTVÁNY tevékenységében, hiszen gyermekeink egyike, egy csodás és kivételes kisfiú Cisztás Fibrózissal küzd, így a Veszprémben is tevékenykedő alapítvány fogja valóra váltani élete egyik nagy álmát.
Mikor ezt a lehetőséget elmondták a Csodalámpával együttműködő orvosaink, nagyon megindító volt látni Botond mosolygós, boldog arcát, átélni vele a tervezgetés izgalmas napjait, mi is legyen az a naaagy kívánság.
Csapatunk azt tűzte ki célul, hogy segítjük az alapítvány munkáját, s a lefutott kilométereink örökbe adásával adományokat gyűjtünk, hogy ezáltal egy másik, szintén életveszélyes betegségben szenvedő kisgyermekkel is megtörténhessen ez a csoda. Álmodjon nagyot és váljon VALÓRA.
Arra kérünk, csatlakozz hozzánk, adományoddal legyél Te is CSODABOGÁR!
Köszönettel, a Rohan6's Team:
- Czeglédi Emese - Simaság
- Kellermayer Bernadett - Biatorbágy
- Markocs Ágnes - Szombathely
- Pájer Ivett - Budapest
- Vincze Kriszta - Hajmáskér
- Vincze János - Hajmáskér

Csodalámpa Alapítvány

Részletek...

A Csodalámpa Alapítvány cél szerinti támogatásával, minden csodalámpás gyereknek segítesz abban, hogy közös erővel:

  • Megtörjük a hosszú kezelések keserű rutinját...
  • Ismét kiszélesítsük a betegszobára beszűkült világot...
  • Reményt adjunk a kívánság megvalósulásának élményével...

Támogasd Te is a beteg gyermekek álmának megvalósulását. A pici segítség is nagy segítség!

Adományozás

Ft

10 000.00 Ft vagy nagyobb összeg esetén közzétesszük a fotódat és rövid hozzászólásodat a térképünkön!

Kattintsa be ezt a dobozt, ha nem kíván a projekt támogatók listájában név szerint szerepelni. Mindazonáltal a nevére szükségünk van.

Feltöltheted majd a fényképedet, ha az adományod legalább 10 000.00 Ft.

A publikus hozzászólása a projekt oldalán jelenik meg. (nem kötelező)

Simple vásárlói tájékoztató
'

527 000 Ft Adományozva 500 000 Ft Célösszegből

5 Nap van hátra

Hozzászólások

Boti ❣️

Vincze Erzsébet (2019-03-25)


Hajrá!

Anonim adakozó (2019-03-25)


CSODÁK márpedig vannak ♥️

Anonim adakozó (2019-03-25)


Hajrá! 😊

Kalmár-Bartos Angelika (2019-03-25)


Hajrà Boti! 🥰 Sok sikert a csapatnak!

Vajdànè Ibolya (2019-03-26)


Hajra Boti! ✌️

Pityesz (2019-03-26)


Futás---> Csoda

Bele Minden Apait Anyait (2019-03-26)


Hajrá Boti!

Anonim adakozó (2019-04-02)


Hajra! :)

Horvath Csaba es Szilvia (2019-04-11)


Váljának valóra az Álmok és a Csodák.

Zhou Xiaobing (2019-04-19)


Jók vagytok :)

Bodyguard (2019-04-24)


Egy csapat, egy nemes cél. Emese, János, Kriszta, Berni (időrendben amióta ismerem őket) mind kedvesek és fontosak számomra. Respekt és tisztelet, legfőképp Berni neked! Különböző helyről ismerem őket, de most egy helyen (plusz egy SE-ben),s egy úton velem is. Okosan, fejben odafigyelve, megtervezve, ügyesek lesztek! Szurkolok, szorítok nektek! Ölellek bennetek: Ákos

Dominek Ákos (2019-05-09)


Hogy már az a kicsi se hiányozzon! Hajrá, éljenek a Csodák! ❤️

Pénzes-Martin Ágnes (2019-05-13)

Adományok

  • 2000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Jancsi Papi, Ági Mami)
  • 5000 Ft (Koncz Család)
  • 25 000 Ft (Pénzes-Martin Ágnes)
  • 2000 Ft (Madaras Annamária)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 3000 Ft (Anonim adakozó)
  • 15 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Ernő Veronika)
  • 3000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Vörös Anita)
  • 2000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Fritz Marti)
  • 41 500 Ft (Dominek Ákos)
  • 2000 Ft (S. Zsófi)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Vingelmann-Nagy Edit)
  • 5000 Ft (Vihari Adam)
  • 15 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 2500 Ft (S. Berni)
  • 1000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Savanyó Laci és Viki)
  • 5000 Ft (Rigó Mónika)
  • 9000 Ft (Tordai Agnes)
  • 10 000 Ft (Bodyguard)
  • 10 000 Ft (Zhou Xiaobing)
  • 2000 Ft (M. Kinga)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 2000 Ft (Anonim adakozó)
  • 3000 Ft (Seres Balázs)
  • 5000 Ft (Orsiék)
  • 20 000 Ft (Horvath Csaba es Szilvia)
  • 5000 Ft (Kiss Ildikó)
  • 5000 Ft (Tamás Veronika)
  • 3000 Ft (S. Berni)
  • 5000 Ft (Flóriék)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 2000 Ft (Anna Bosnyák Markóné)
  • 3000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Vas-Vincze Ivetta)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Moha belfort)
  • 1000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Bele Minden Apait Anyait)
  • 20 000 Ft (VKD&VK)
  • 5000 Ft (Böröndiné Móró Ildikó)
  • 10 000 Ft (Pityesz)
  • 10 000 Ft (Vajdànè Ibolya)
  • 5000 Ft (Czukiék)
  • 5000 Ft (Börzsey Krisztina)
  • 10 000 Ft (Kalmár-Bartos Angelika)
  • 35 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Vincze Erzsébet)
  • 10 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Nagy Betti)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 5000 Ft (Supporter)
  • 3000 Ft (Formádi Kati)
  • 5000 Ft (Survivor)
  • 5000 Ft (Koala)

Belépés