Séta a beteg gyerekek álmaiért - Európa 2000 Gimnázium

Az Európa 2000 Gimnázium diákjai, szülei és az iskola tanárai immár 7. éve csatlakoznak a „Séta a beteg gyermekek álmaiért” című rendezvényhez a Margitszigeten. Az esemény folytatásaként minden év decemberében sütivásárt szerveznek, így a saját készítésű finomságok árusításából gyűjtenek a csodalámpás gyerekek álmaiért.

Adományaiknak köszönhetően már több mint 10 súlyosan beteg gyermeknek tudtunk örömet szerezni, ezek mindegyikéről képes beszámoló készült.

Az idei évben a vírushelyzet miatt sajnos nem lesz mód, hogy sétájukkal kifejezhessék a szolidaritásukat a beteg gyermekek mellett. Ez azonban nem gátolja meg őket abban, hogy példát mutassanak az odafigyelésről, a segítségnyújtásról, arról, bármilyen nehéz a jelenlegi helyzet, számukra a törődés, odafigyelés magától értetődő.
Ezért is indítják útjára a jelenlegi online adománygyűjtést, céljuk, hogy az idén két beteg gyermek vágyát megvalósíthassák.

Nagyon örülnénk, ha ezt a célkitűzésünket mások is fontosnak tartanák, adományukkal csatlakoznának hozzá, hogy minél több beteg gyermeknek szerezhessünk örömet, hiszen számukra a Csodalámpa Alapítvány szlogenje fontos jelentőséggel bír:

„Add tovább, hogy van tovább!”

Csodalámpa Alapítvány

Részletek...

A Csodalámpa Alapítvány cél szerinti támogatásával, minden csodalámpás gyereknek segítesz abban, hogy közös erővel:

  • Megtörjük a hosszú kezelések keserű rutinját...
  • Ismét kiszélesítsük a betegszobára beszűkült világot...
  • Reményt adjunk a kívánság megvalósulásának élményével...

Támogasd Te is a beteg gyermekek álmának megvalósulását. A pici segítség is nagy segítség!

Adományozás

10 000.00 Ft vagy nagyobb összeg esetén közzétesszük a fotódat és rövid hozzászólásodat a térképünkön!

Please leave this field empty if you are not a Hungarian resident or do not wish to appear on our map.

A publikus hozzászólása a projekt oldalán jelenik meg. (nem kötelező)

Kattintsa be ezt a dobozt, ha nem kíván a projekt támogatók listájában név szerint szerepelni. Mindazonáltal a nevére szükségünk van.

Simple vásárlói tájékoztató
'

140 000 Ft Adományozva 300 000 Ft Célösszegből

44 Nap van hátra

Hozzászólások

Köszönjük a lehetőséget!

Anonim adakozó (2020-10-05)

Adományok

  • 5000 Ft (Dákai Olivér)
  • 5000 Ft (Noemi Kovacs1)
  • 1000 Ft (Anonim adakozó)
  • 44 000 Ft (Muharos Évi)
  • 20 000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Racskó Andrea)
  • 5000 Ft (Anonim adakozó)
  • 10 000 Ft (Németh Henriett)
  • 5000 Ft (Kozma Erika)
  • 5000 Ft (Sellyei Katalin)
  • 20 000 Ft (Imreh Krisztina)
  • 5000 Ft (Laszlone Barna Beata)
  • 5000 Ft (Baksa Tímea)

Belépés